Gurisatti Gréta: A kisebb elakadás után sem kerültünk negatív spirálba

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 21:20
Kurucz-Gurisatti Gréta nyilatkozott lapunknak (Fotó: fradi.hu)
Az FTC-Telekom női vízilabdacsapata 9–6-ra győzött az olasz Plebiscito Padova ellen szombaton a Népligetben a Bajnokok Ligája-csoportkörének első fordulójában. Gurisatti Gréta többek között arról is beszélt lapunknak, csapatkapitányként nagyszerű visszajelzésként értékeli, hogy a nehezebb kezdés ellenére sem próbáltak meg egyénieskedni, hanem csapatként oldották meg jobban a helyzeteket a második félidőben.

 

Egyfajta szerencsehozó talizmánjai lesznek lassan a harmadik negyedek az FTC-Telekom vízilabdázóinak, mint a játékrész, amelyben minden összeáll, amelyben igazán kijön a minőségbeli különbség a zöld-fehérek javára. Miután a férfiak több ehhez hasonló mérkőzést is játszottak a közelmúltban, szombaton a hölgyek mérkőzése is eszerint alakult az olasz Plebiscito Padova ellen a Bajnokok Ligája főtáblájának nyitányán a Népligetben. Az október eleji selejtezőt hibátlanul abszolváló magyar csapat a tavalyi Eurokupa győztesével kezdett otthon a B-csoportban – a Fradi három perc után két góllal vezetett, ezután viszont kissé akadozni kezdtek a támadások, két ötméteres is kimaradt, így hiába a kiváló védekezés, a három kapott gól egyenlő állást jelentett a nagyszünetben. A folytatásban azonban minden gördülékenyebbé és eredményesebbé vált hazai oldalról, szép összjátékok előzték meg a találatokat, több emberelőnyt sikerült kihasználni, a büntetőt is hárító Neszmély Boglárka védéseinek is köszönhetően a második félidőben csupán három gólt kapott az FTC, ebből egyet akcióból – a végeredmény 9–6-os hazai siker lett.

Jól kezdtük a mérkőzést, majd miután visszajött a Padova három háromra, azt mondtam a lányoknak a nagyszünetben: türelem, még rengeteg van hátra a meccsből, nyugodjunk meg. Kicsit görcsösek voltunk, én is felfokozott hangulatban voltam, mégiscsak az első nemzetközi találkozónkon szerepeltünk hazai pályán, nagyszerű közönség előtt, a folytatásban viszont nagyon érett, rutinos, higgadt játékot mutattunk, ezzel meg is lett a győzelem – fogalmazott a Nemzeti Sportnak az FTC edzője, Matajsz Márk. – Félidőben azt kértem a lányoktól, hogy jobban próbáljuk meg kivitelezni a begyakorolt figurákat emberelőnyben, védekezésben pedig másfajta zónát alkalmazzunk, hogy hova terelgessük a labdát és honnan érkezzen a befejezés, és erre készüljünk fel. Sikerült még jobban összezárnunk, Neszmély Bogi nagyszerűen védett, a blokkok a helyükön voltak, így csak hat gólt kaptunk egy egyébként nagyon-nagyon erős Padova ellen.”

A Fradi legeredményesebbje, a háromgólos Gurisatti Gréta szerint a kezdés pont olyan volt, amilyet szerettek volna, a Padova alig tudott mit kezdeni a védekezésükkel, és a nehézségek ellenére sem esett szét az FTC játéka. „Egy-két olyan helyzet kimaradt az első félidőben, amely máskor bemegy, ha ez most is így alakul, akkor a gépezet zökkenőmentesen megy tovább. Aminek nagyon örülök, és szerintem ez nagyon nagy értéke a csapatnak, hogy a kisebb elakadás után sem kerültünk negatív spirálba, nem kezdtünk pánikmegoldásokat alkalmazni, és nem egyedül akartuk megoldani a helyzeteket, hanem lenyugodtunk, tisztáztuk a félidőben, hogy semmi baj, van úgy, hogy kimarad az ötméteres, vagy a fór. Csapatkapitányként nekem is nagyszerű visszajelzés, hogy együtt próbáltuk megoldani a helyzeteket a végéig. A folytatásban ki is passzoltuk az emberelőnyöket, én is lőttem két olyan gólt, hogy középről, négy méterről, blokk nélkül tüzelhettem, ez pedig a csapat érdeme. A hat kapott gól bárki ellen jó eredmény, főleg a mai, sokfóros vízilabdában, és a kilenc lőtt góllal sincs gond, bár amennyi nagy helyzetünk volt, azért van kisebb hiányérzetünk. De ezt a csoportot bármi áron meg kell nyernünk, mindegy, hogy jól vagy rosszul játszunk” – mondta lapunknak a zöld-fehérek szélsője.

A kapus Neszmély Boglárka szintúgy a jó kommunikációt és a higgadtságot emelte ki. „A második félidőre állt össze minden, bár ugyanúgy három gólt kaptunk, de a játékunk ekkor forrott ki igazán, a hangulat is más volt az első félidőhöz képest. A Padova igen rutinos csapat, az olasz vízilabda egyébként is az elitbe tartozik, számítottunk a nehéz mérkőzésre, de felmértük a helyzetet, és azt, hogy ebből a találkozóból nekünk kell győztesként kikerülni. Szerencsére kevés gólon tartottuk őket, és ez volt a kulcs a sikerhez: hat gólt könnyű túllőni, ilyenkor még az is belefér, ha kimarad egy-egy helyzet vagy egy ötös. Alkalmazkodtunk a meccshez: amikor felmértem, adott pozícióból melyik játékos lő jobban, és én esetleg azt az oldalt, irányt kevésbé érzem, akkor megpróbáltuk eszerint alakítani a védekezésünket, és ez szerintem működött is, végig fejlődtünk a negyedek alatt.”

Az FTC női vízilabdacsapata a Bajnokok Ligájában legközelebb november 9-én ugrik medencébe a spanyol Mataró otthonában. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik