Női vízilabda ob I: az Eger simán győzött a III. Kerület ellen

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2025.02.26. 19:45
Az egriek nem adtak esélyt ellenfelüknek (Fotó: Egri Vízilabda Klub/Balla Bence)
A női vízilabda ob I szerdai játéknapján a One Eger odahaza 15–6-ra legyőzte a III. Kerületi TVE-t.

Két forduló van hátra a női vízilabda ob I alapszakaszából, mely alatt az Egernek az a célja, hogy megőrizze a negyedik helyet a jelenleg ötödik BVSC-vel szemben. Ha ez sikerül, akkor hazai medencében kezdhet a BVSC ellen a rájátszásban – az alapszakasz végeztével a harmadik és hatodik, valamint negyedik és ötödik csapatok játszanak egymással oda-visszavágós párharcot, és az alapszakaszban előrébb végző együttes szerepelhet először otthon.

Emiatt pedig szinte kötelező volt a győzelem, a III. Kerület ellen, és sikerrel is jártak a Bitskey Aladár Uszodában, a 10. fordulóból elhalasztott találkozón. A hazaiak négy perc alatt háromgólos előnybe kerültek, a vendég Kerület ebben a szakaszban még tartotta magát, ám az Eger a második negyedben egy 4–0-s megiramodást mutatott be – a nagyszünet után a fővárosiak csupán bottal üthették riválisuk nyomát. A győzelemben az egyik kulcsszereplő Czigány Dóra volt, aki múlt szombaton, a Dunaújváros elleni hazai bajnokin tért vissza második gyermeke születését követően, és aki Horváth Zsófival és Lendvai Natasával egyetemben háromszor talált be. Az Eger ezzel visszavágott a III. Kerületnek az októberi Eurokupa-selejtezőben elszenvedett vereségért.

A győzelem azért is volt fontos az Egernek, mert a maradék két meccsén az Eger az FTC-vel és az UVSE-vel játszik idegenben, míg a BVSC először a Tatabányát fogadja – aztán szintén az FTC-hez látogat el.

NŐI VÍZILABDA OB I
One Eger–III. Kerületi TVE 15–6 (5–3, 4–0, 3–2, 3–1)
G: Czigány, Horváth Zs., Lendvai 3-3, Parkes 2, Borsi, Pogonyi, Sóti, Weston, ill. Gyöngyössy, Rajna, Török 2-2
Az állás: 1. UVSE 47 pont (17 mérkőzés), 2. FTC 45 (16), 3. Dunaújváros 40 (17), 4. Eger 33 (16), 5. BVSC 30 (16), 6. III. Kerület 14 (16), 7. Szentes 13 (16), 8. Szeged 9 (16, 99–207), 9. KSI 9 (16, 122–224), 10. Tatabánya 3 (16)

 

Legfrissebb hírek

Az olaszokkal és a hollandokkal edzett a női vízilabda-válogatott a vk-szuperdöntő rajtja előtt

Vízilabda
18 órája

Férfi kézi NB I: nagy bajban az Eger, a klub működése is veszélyben

Kézilabda
22 órája

Vízilabda: U15-ös diadal majdnem Eb-mezőnyben

Utánpótlássport
Tegnap, 8:55

Rés az ajtón – Patai Gergely publicisztikája

Vízilabda
2025.04.13. 23:40

Szétlövés döntött, Magyarország bronzérmet szerzett a férfi vízilabda-vk-n

Vízilabda
2025.04.13. 19:49

Szenzációs nap a birkózó Európa-bajnokságon; Botlott a Puskás, a Fradi átvette a vezetést

E-újság
2025.04.12. 23:45

Női vízilabda ob I: a KSI zárt a kilencedik helyen

Vízilabda
2025.04.12. 22:09

Férfi vízi-vk: spanyol gála az elődöntőben, a horvátokkal játszunk a bronzért

Vízilabda
2025.04.12. 22:08
Ezek is érdekelhetik