Szicíliában újabb három meccs vár a magyar férfi vízilabda-válogatottra

Vágólapra másolva!
2025.06.19. 10:27
null
Varga Zsolt hasznos hétvégére számít (Fotó: Getty Images)
Péntektől vasárnapig Olaszországban, Szicília szigetén egy négycsapatos tornán folytatja világbajnoki felkészülését a magyar férfi vízilabda-válogatott.

A hazai szövetség csütörtöki beszámolója szerint Varga Zsolt együttese a Trinacria Kupán pénteken a házigazda olaszokkal, szombaton az Európa-bajnok spanyolokkal, vasárnap pedig a görögökkel csap össze.

A legutóbbi, olaszországi és horvátországi túrákhoz képest annyi a változás a keretben, hogy Vámos Márton ott lesz a medencében, illetve az elmúlt időszakot rehabilitációval töltő Vogel Soma is.

„A cél nem változott: építeni a csapatot, játékban és csapategységben is. Ez egy újabb, igen hasznos hétvége lesz: együtt leszünk öt napon át, illetve játszunk három nagyon komoly mérkőzést, amelyeken felmérhetjük, hol tartunk, mit kell még javítani” – foglalta össze várakozásait Varga Zsolt.

A magyar válogatott jövő hétvégén a Margitszigeten sorra kerülő BENU Kupán lesz érdekelt.

A magyar válogatott kerete
Kapusok: Csoma Kristóf, Mizsei Márton, Vogel Soma
Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel, Burián Gergely, Fekete Gergő, Jansik Szilárd, Kovács Péter, Manhercz Krisztián, Molnár Erik, Nagy Ádám, Szécsi Marcell, Tátrai Dávid, Vámos Márton, Vigvári Vendel, Vigvári Vince, Vismeg Zsombor

 

Legfrissebb hírek

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
52 perce

Benedek Tiborra emlékeztek a férfi vízilabda-válogatott tagjai – videó

Vízilabda
Tegnap, 10:14

Férfi pólóválogatott: a védekezés magasiskolája a Szigeten

Vízilabda
2025.06.17. 16:51

Tesztekkel indult a felkészülés a DAC-nál

Minden más foci
2025.06.16. 19:21

Az MK-győztes Paks is a jövő héten kezdi meg a nyári felkészülést

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 13:50

Jövő héten kezdi a felkészülést az NB I-be visszajutó Kisvárda

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 12:19

A magyar férfi vízilabda-válogatott három góllal megverte a horvátokat felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
2025.06.12. 20:30

Az első félidőből van mit tanulnunk, a másodikra bátran építhetünk

Vízilabda
2025.06.11. 08:59
Ezek is érdekelhetik