A Vasas két győzelemmel jutott tovább a férfi póló BL selejtezőjéből

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
2025.09.21. 14:35
null
Bátori Bence három góllal vette ki a részét a sikerből (Fotó: Koncz Márton)
Második mérkőzését is megnyerte a sabadelli selejtezőtornán, így az első helyen jutott tovább a Vasas, amelyre nehéz ellenfelek várnak a férfi vízilabda Bajnokok Ligája főtábláján.

Ha Spanyolország, akkor tapas: a Vasas férfi vízilabdázói Barcelonában betértek egy bárba, hogy kipróbálják a helyi különlegességet. Eduardo, a pincér szelfizett is a magyar pólósokkal, akik nem csupán a kép kedvéért mosolyogtak, elvégre már szombat délután biztossá vált a továbbjutásuk a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. Szlobodan Nikics együttese a pénteki nyitányon egy góllal legyőzte a Spandaut, majd másnap kiszurkolta a spanyol Sabadell egygólos sikerét a németek ellen – vagyis vasárnap már „csak” a csoportelsőség volt a tét.

Felvetődött a kérdés, hogy mennyire jár jól a hármasból elsőként továbbjutó csapat, amelyre az Angyal Dániellel és Zalánki Gergővel felálló görög Olympiakosz, valamint a jelentősen megerősödő szerb Radnicski várt a főtáblán, de az angyalföldiek nem számolgattak. Inkább felvették a kesztyűt a házigazda Sabadell-jel, a távoli zónából is bátran próbálkoztak: Bátori Bence elemében volt, átlövésből és éles szögből is meglepte a pincér druszáját, Eduardo Lorriót. A katalánok sok mozgással játszottak, többnyire Oscar Asensiót keresték a labdával. A fineszes center tanári húzással jelentkezett, csapata kétszer is ellépett két góllal, de a Vasas gyorsan rendezte sorait.

Amint összeállt a védekezés, a túloldalon jöttek a gólok is. Mizsei Márton lehúzta a rolót, a második negyed derekán egymás után mutatta be a bravúrokat, a nagyszünetben már a magyar csapat állt jobban. Dala Döme káprázatos csavargólja megalapozta a folytatást, és bár erre még válaszolt a rivális legjobbja, Sergi Cabanas, utána az történt a vízben, amit a Vasas tervezett. Az angyalföldiek hátul nagyon figyeltek a bejátszásokra, míg elöl türelmesen keresték a lövőhelyzetet – általában meg is találták. Gyárfás Tamás rosszkézről lőtte ki a hosszút, Sélley-Rauscher Domonkos elhajlásból pattintott a rövidbe, sakk-mattra kijátszott támadásokból növelte előnyét a magyar bajnokság ezüstérmese.

A harmadik negyed végén már négy gól volt közte, az is belefért, hogy az utolsó nyolc percben már csak a hazaiak találjanak be. A taktikusan és motiváltan játszó Vasas 12–10-es győzelmével megnyerte selejtezőcsoportját, október közepétől a főtáblán, a kontinens legjobb tizenhat csapata között bizonyíthat.

FÉRFI VÍZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, B-CSOPORT, SABADELL
VASASPLAKET–CN SABADELL (spanyol) 12–10 (2–3, 4–2, 6–3, 0–2)
Sabadell, 400 néző. V: Miskovics (montenegrói), Colombo (olasz)
VASAS: MIZSEI – BÁTORI 3, DALA D. 2, Djurdjics 1, Tóth M., GYÁRFÁS 2, Lakatos S. 1. Csere: SZALAI P. 2, Várnai, Sélley-Rauscher 1, Foszkolosz, Csorba, Ragács. Edző: Szlobodan Nikics
SABADELL: Lorrio – Famera, Barroso 1, Stromajer, ASENSIO 2, CABANAS 4, Panerai 1. Csere: Romeva (kapus), Bonet, AVERKA 1, Soler, Saboya, Perez 1, Carrio. Edző: Joaquin Colet
Emberelőny-kihasználás: 11/3, ill. 14/5
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/0
MESTERMÉRLEG
Szlobodan Nikics: – Igazi csapatként küzdve minden meccset meg akarunk nyerni, ezúttal is erre törekedtünk, nem akartunk számolgatni. Már a Spandau ellen is voltak jó megoldásaink, igyekeztünk még egy szintet lépni. Boldog vagyok, hogy a Bajnokok Ligája főtábláján játszhatunk.

 

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
2026.05.17. 19:22

Női vízilabda-vk: Cseh Sándor 21 játékost hívott a keretbe

Vízilabda
2026.05.17. 11:43

Vízilabda: mindkét nemnél ott lehet a Ferencváros a Bajnokok Ligája négyes döntőjében

Vízilabda
2026.05.16. 10:39

Vízilabda: hengerelt a címvédő UVSE a fiú gyermekbajnokságban

Utánpótlássport
2026.05.13. 14:57

Zalánki Gergő visszatérhet a Pro Reccóhoz – sajtóhír

Vízilabda
2026.05.13. 10:40

Inspiráció a jövő bajnokainak – A nemzet aranyai sorozat a televízióban is!

Vízilabda
2026.05.13. 07:47

Bejutott a BL máltai négyes döntőjébe a Ferencváros

Vízilabda
2026.05.12. 22:13

Vízilabda: az UVSE és a BVSC nyert aranyat a gyermekbajnokságban

Utánpótlássport
2026.05.10. 21:02
Ezek is érdekelhetik