Zalánki Gergő visszatérhet a Pro Reccóhoz – sajtóhír

2026.05.13. 10:40
null
Úgy tűnik, Zalánki Gergő váltás előtt áll (Fotó: Árvai Károly)
Sajtóértesülés szerint Zalánki Gergő olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó elhagyja a görög Olympiakoszt, és visszatérhet korábbi klubjához, az olasz Pro Reccóhoz.

Erről a sopolo.news Instagram-oldal írt szerdán, hozzátéve, hogy ha a sportágban terjedő pletyka igaznak bizonyul, akkor ez az átigazolás „nagy port kavar a világ vízilabdázó közösségében”.

A 31 éves Zalánki 2021 és 2024 között játszott a Pro Reccóban, amellyel két olasz bajnoki címet és két Bajnokok Ligája-trófeát nyert. A 2024-es esztendőben az olasz klub anyagi nehézségei miatt szerződött az Olympiakoszhoz, amellyel tavaly görög bajnok és kupagyőztes lett.

Zalánki a 2021-ben rendezett tokiói olimpián nyert bronzérmet a válogatottal, előtte, 2020-ban tagja volt a Budapesten Eb-győztes együttesnek, 2023-ban pedig Fukuokában a világbajnok csapatban is ott volt. Az év elején a közösségi médiában többek között a vele kapcsolatos kommunikáció hangnemét kifogásolta, s úgy vélte, hogy szakmai indoklás nélkül maradt ki a válogatottból. Erre Madaras Norbert, a hazai szövetség elnöke, majd Varga Zsolt, a férfiválogatott szövetségi kapitánya is reagált, azóta újabb fejlemény nem történt az ügyben.

 

Legfrissebb hírek

Az Egyesült Államok nyerte meg a női tornát a vízilabda-világkupán

Vízilabda
3 órája

Vízilabda: rajtol az U16-os lányok vb-je Zágrábban

Utánpótlássport
2026.07.24. 09:00

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

Vízilabda: az U16-os fiúválogatott nyerte a Balkán-bajnokságot

Utánpótlássport
2026.07.21. 10:05

„A fél évszázadnak súlya van” – Kásás Tamás ötvenéves

Vízilabda
2026.07.20. 06:56

Vízilabda: Görögországban készül a vb-re az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.07.19. 09:06

Vízilabda: Fekete Gergőék 20 gólt dobtak Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.17. 14:04

Tiltott fogadás miatt büntettek meg tíz máltai vízilabdázót

Vízilabda
2026.07.12. 22:21