Az elveszített BL-döntő extrán hajthatja a Ferencvárost

SZELECZKI RÓBERTSZELECZKI RÓBERT
2026.09.05. 10:39
null
A csapat gerince jó ideje adva van a címvédő Ferencvárosnál (Fotó: Balogh László)
Jórészt egyben maradt a legutóbbi idényben Bajnokok Ligája-ezüstérmet szerző FTC, vélhetően a következő évadban is a zöld-fehéreket kell legyőzni a bajnoki aranyéremért a női vízilabda ob I-ben.

 

ÉREMÉRT UTAZOTT A FERENCVÁROS június közepén Máltára, a Bajnokok Ligája négyes döntőjére. Megszerezte, ám miután ötméteresekkel bukta el a görög Olympiakosz elleni finálét, biztosan maradt némi hiány­érzet tagjaiban – a plusz sikeréhség pedig kihathat a bajnoki küzdelmekre is. Nagyrészt együtt maradt Matajsz Márk csapata – csak a holland Noa de Vries köszönt el, miközben leigazolták az orosz válogatott Marija Boriszovát az orosz Kineftől (aki olimpiai bronzérmes, vb-bronzérmes és Eb-ezüst­érmes), valamint az Egertől az U16-os világbajnok, U17-es Európa-bajnok és U15-ös Eb-győztes Horváth Zsófit. A csapat gerince jó ideje adva van, aligha lövünk mellé a sejtéssel, hogy az előttünk álló évadban is az FTC-t kell legyőzni a bajnoki aranyéremért.

De hogy ki lesz a kihívó… Nincs egyszerű dolgunk ennek megtippelésekor, viszont épp attól tipp a tipp, hogy tévedhetünk is. 

 

Megérzésünk szerint a BVSC, a Dunaújváros és az UVSE hármasa futhat nagy versenyt. Benczur Márton nemegyszer bizonyította már, milyen egységes csapatot kovácsol a fiatalokból – ám ezúttal nagyobb mozgás érte az együttest. Nyolcan távoztak, köztük a válogatott alapemberei: az egyaránt vb- és Eb-ezüstérmes Faragó Kamilla a spanyol Mataróhoz, Hajdú Kata a legutóbbi BL-győztes görög Olympiakoszhoz szerződött, Tiba Panna pedig a BVSC-ben folytatja, míg Ármai Zita visszavonult. A zuglóiaktól Dobos Csenge és Végvári Bori távozott, miközben megszerezték az olimpiai bronzérmes Magyari Aldát a kapuba a III. Kerülettől, Tiba Panna mellett Kiss Patrícia is az UVSE-ből érkezett, Horváth Luca Egerből. Az UVSE az utánpótlására támaszkodik – igazolt is, a soraiban szerepel a szövetség adatbázisa szerint az olimpiai bronzérmes Parkes Rebecca (szintén Egerből), valamint Cuk Elena és Mása Szegedről. A Dunaújváros szintén megerősödött: bár távozott a szerb Ana Milicsevics és a görög Effroszini Kacimbri, Kakas Krisztina befejezte, míg Mahieu Geraldine a tanulmányaira összpontosít, négyen Egerből tették át Újvárosba a székhelyüket. Kenéz Kincső, Sienna Owen, Pogonyi Bíbor, Torma Luca; Sophie Peters személyében pedig újabb ausztrál légiós jött. Az olimpiai bronzérmes Rybanska Natasa is a DFVE-be tért haza a spanyol Sabadell-től.

Az alapszakasz ezúttal is egykörös lesz, minden csapat idegenben játszik azzal a csapattal, amely az előző bajnokságban közvetlenül utána végzett. Az első hat helyezett az alapszakasz eredményeit viszi a felsőházba – újabb kör jön, az alapszakaszhoz képest ellentétes pályaválasztói joggal. Az utolsó négy és az ob I B alapszakaszának első kettője az alsóházban oda-vissza játszik, az utolsó kettő búcsúzik. A változás a helyosztókat érinti: az elmúlt évadban elődöntő, döntő rendszer volt (az első kettő automatikusan elődöntős volt, a 3.–6. és a 4.–5. egymással küzdött a legjobb négybe jutásért), ezúttal a középszakasz végén az 1–2., a 3–4. és az 5–6. két nyert mérkőzésig szóló párharcban dönti el a végső helyezéseket. A középszakaszban előrébb végző kezd otthon.
TUDNIVALÓK


A legutóbbi idényben Béres Gergely BVSC-je némi meglepetésre fúrta ki az UVSE-t a döntőből, ha idén is sikerül, az talán már kevésbé lenne rendkívüli – itt az is kérdés, kinek meddig kell foglalkozni a kettős terheléssel, a BVSC ugye már BL-főtáblás, az UVSE és a DFVE selejtez. A megfogyatkozó Eger helyzetét érezzük valamivel nehezebbnek – a klubhonlap szerint a következő idénytől nem Biros Péter, hanem Jászberényi Gábor irányít.

Úgy érezzük, a felsőházba kerülésért a Kerekes Csaba vezette Szeged (amely három játékost, Dömsödi Dönízt, Erdélyi Hédit és Korom Rékát is Szentesről igazolt át), a Győr  és a III. Kerület küzdhet meg, utóbbi csapatot Lukács Dénestől vette át a játékosként többek között kétszeres világ- és Európa-bajnok Stieber Mercedes.

 

 

VÍZILABDA
Ob I, nők
1. forduló, szombati program
11.30: KSI SE–BVSC-Manna ABC, Budapest, Komjádi uszoda
12.00: Valdor-Szentes–FTC-Telekom, Szentes
16.00: III. Kerületi TVE–Dunaújvárosi FVE, Budapest, Kalap utca
16.00: Szegedi VE Goodwill Pharma Fortacell–One Eger, Szeged
18.00: GYVSE-Uni Győr–UVSE, Győr
 

 

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: augusztus jelöltjei

Utánpótlássport
4 órája

A Vasas vízilabdázóinak minden fronton legalább az elődöntő a céljuk

Vízilabda
2026.09.03. 08:45

Szivós Márton: Fölösleges úgy elkezdeni az évadot, hogy nem az aranyat tűzzük ki célul

Vízilabda
2026.08.31. 14:33

Már a nyolc között találkoznak a tavalyi döntősök a férfi vízilabda Magyar Kupában

Vízilabda
2026.08.31. 13:42

„Éltem a lehetőséggel” – Molnár Erik megérkezett Dubrovnikba

Vízilabda
2026.08.27. 12:10

Kenéz Kincső: Nem ezért mentünk a vébére, de büszke vagyok a lányokra

Utánpótlássport
2026.08.25. 17:58

Minden jel szerint csak a kézilabdát veszti el az új közmédia

Egyéb csapat
2026.08.25. 08:39

Vízilabda: vb-negyedik az U18-as leányválogatott

Utánpótlássport
2026.08.23. 21:00