„Behúz, elfelejted, hogy moziban ülsz” – A nemzet aranyai című film nemcsak a sportrajongókat szólítja meg

A nemzet aranyai című filmet Zákonyi S. Tamás jegyzi producerként és rendezőként, az alkotó olyan népszerű filmekben vállalt produceri feladatokat a közelmúltban, mint a 2018-ban bemutatott BÚÉK vagy a 2022-es Az unoka. A műfaji behatárolás nem egyszerű, mert a pólós film se a játékfilmek, se a dokumentumfilmek közé nem sorolható.

Az alkotás alfája és ómegája, hogy Zákonyi S. Tamásnak nem ismeretlen a vízilabda­sport. Édesapja 1976-ban, férfiválogatottunk montreali olimpiai sikere után vitte le a Császár uszodába, hogy megismertesse a sportággal. Zákonyi elmondta, noha nem lett belőle nagy játékos, egész életére hatással volt az uszodában eltöltött időszak. Olyan klasszisokkal találkozhatott többek között, mint dr. Szivós István, Konrád III Ferenc, Csapó Gábor, Kenéz György, Gerendás György vagy a honi sportág legnagyobb alakja, Faragó Tamás. A film elején az aranyérmesekről készült legendás fotó bukkan fel egy pillanatra – fiaink karba tett kézzel állnak a Csasziban vagy a Komiban, kinek melyik elnevezés tetszik jobban – , mint ahogyan a többi aranyérmes együttesről (1932, 1936, 1952, 1956, 1964, 1976) is láthatunk képeket – lám, miből is lett az aranykor a kétezres évek elején. Mintegy jelképezve a folytonosságot: a dicső múltból vétettek. A filmes munka a sydney-i olimpia után kezdődött, 200 órányi anyagból – amelyből 110 óra beszélgetés volt – állították össze a 2 óra 29 perces alkotást. Noha az időtartam jóval több, mint egy játékfilm átlaghossza (90 perc), mégsem feszengünk. A mozgóképek esetében gyakran előfordul, hogy kiemelik az operatőr munkáját, ez esetben Mezei Áron neve érdemel elsősorban említést, aki olyan feszesre vágta a filmet, hogy egyetlen percet sem érzünk feleslegesnek.

A FILM ELŐZETESE

Huszonegy vízilabdázó – közte a hat háromszoros olimpiai aranyérmes, Biros Péter, Kásás Tamás, Kiss Gergő, Molnár Tamás, Szécsi Zoltán és a bennünket fájóan korán itt hagyó Benedek Tibor –, továbbá Kemény Dénes, az aranykovács idézi fel a sikerkorszakot, külön érdem, hogy az egykori nagy ellenfelek közül is jó néhányan emlékeznek (a szerb Vladimir Vujaszinovics, Dejan Szavics, az olasz Alessandro Campagna, Stefano Tempesti, Carlo Silipo, a spanyol Salvador Gómez, a horvát Dubravko Simenc, Ratko Rudic, az amerikai Tony Azevedo), milyen is volt az aranycsapat ellen pólózni. Az aranycsapat ellen, amelynek bizony a 2008-as pekingi siker előtt volt egy ezüstkorszaka (2005–2007) – ahogyan a rendező a Sportrádióban találóan megjegyezte, „ez volt az ezüst eső”.

A történet egy több mint negyedszázada történt esemény felidézésével kezdődik: Kemény Dénes elmondja, 1996-ban negyedmagával (Gerendás György, Görgényi István és a lejárt szerződésű Horkai György) pályázott a szövetségi kapitányi posztra, de talán ő sem nagyon bízott abban, hogy befuthat... Miután megválasztották, az első közös edzések egyikén Benedek Tibornak azt mondta, derék dolog, hogy rendre ő a tornák gólkirálya, de jobb lenne, ha a csapat aranyérmet nyerne. Mondani sem kell, Tiborral lett az együttes háromszoros olimpiai bajnok, Varga Zsolt után pedig ő volt a világverő gárda csapatkapitánya. A beszélgetések nem „műinterjúk”, Varga még azt is elmondta, a sydney-i olimpia döntője előtt két atyai pofonnal ösztönözte Benedeket. Megtehette persze, gyerekkori jó barátok voltak, még ifiként az edzések után, amíg le nem oltották a villanyt, együtt lődözték a medence falára a labdát, hogy jobb legyen a labdabiztosságuk. Nem véletlen, hogy korábban Tibor azt nyilatkozta, neki a szorgalma a tehetsége.

Fantasztikus volt az 1976-os születésűek berobbanása – persze a szakma tisztában volt például Kásás Tamás, Fodor Rajmund, Vári Attila, Székely Bulcsú tehetségével, mert minden junioreseményt megnyertek, akárcsak az egy esztendővel fiatalabb generáció (Kiss Gergő, Szécsi Zoltán). Az „öregebbek”, Kósz Zoltán, Varga Zsolt nem is tagadták, egy sikerre éhes társaság csatlakozott hozzájuk, amely – s talán ez volt a legfontosabb – nem cipelte a hátán az elvesztett világversenyek negatív hatását, eleve nem volt kudarcélménye. Zákonyi dicsérete, hogy nem feledkezett meg a sikerkovács Kemény Ferencről, a 91 éves Fecsóról sem, aki egy korabeli felvételen a karjában talán a Kemény-generáció legfiatalabb tagjával, Kristóffal mond néhány szót az utódokról. Ahogyan a világ pólósportjának valaha élt talán legnagyobbja, Faragó Tamás is szót kap, Kásás egy megmozdulását kommentálva megjegyzi, mi különbözteti meg a világklasszist a „mezei” játékostól.

Az alkotás elsősorban az aranykorszakot idézi fel, de méltó emléket állít Benedek Tibornak. Zákonyi szerint „Tibor fontos része a filmnek de nem róla szól”. Megszólal a nagy bajnok özvegye, Benedek-Epres Panni, de a legdrámaibb rész, amelyen a csapat a pekingi döntő utáni ünneplése látható, Kiss Gergő és Benedek eksztázisban borul össze a vízben – majd Kiss arcát látjuk, amint már Tibor halála után felidézi ezt a pillanatot, s nem találja a szavakat...

Számos sztori mellett szóba kerülnek a sydney-i olimpia csoportmérkőzése után történtek is. Döcögött a játék, de megvolt a továbbjutás, a fiúk elmentek lazítani, ettek-ittak, az üres sörösüvegekből piramist építettek. Már későre járt, amikor a cséká, Varga Zsolt küldött egy sms-t Kemény Dénesnek, az azóta legendássá vált szövegben ez állt: „Együtt vagyunk, fél óra múlva otthon vagyunk. A CSAPATOD.”

A díszbemutató előtt hittem is meg nem is Zákonyi szavait, amikor azt mondta, „behúz a film, elfelejted, hogy moziban ülsz”. Így történt, s meg is találtam az okát, miért: azoknak a nézőknek is kiderül, hogy a kiváló sportolók közül ki milyen személyiség, akiknek fogalmuk sincs a vízilabdázásról.

Magyarországon persze ilyen ember nincsen, de ha mégis... Külön érdekessége a filmnek, hogy a jelenleg már az ötvenedik évük felé közeledő – vagy éppen elhagyó – vízilabdázók hajszálpontosan emlékeznek a történtekre, még a majd negyedszázaddal ezelőtti rezdülésekre is.

A producer-rendező reménye, hogy a bemutató után a film önálló életre kel. Kemény Dénes jellemezte úgy a sydney-i győzelem utáni időszakot, az ünneplést, hogy a népszerűség volt a „zacc a kávéban”.

Nos, ebben a kávéban nincsen zacc.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. április 22-i lapszámában jelent meg.)