MTK: megoperálták a súlyosan sérült Bobál Dávidot

Vágólapra másolva!
2023.10.25. 13:23
null
Bobál Dávid a sérülés után (Fotó: Török Attila)
Megoperálták Bobál Dávidot, az MTK vasárnap Achilles-ín-szakadást szenvedő védőjét, akire optimális esetben is legalább fél év kényszerszünet vár – adta hírül szerdán a kék-fehér labdarúgócsapat a hivatalos honlapján.

„A beavatkozás rendben lezajlott, Dávid gipsz sínrögzítést kapott, amelynél mindig állítják majd a lábának ideális fokot a megfelelő feszüléshez – számolt be a Dr. Berkes István professzor által elvégzett műtétről Dr. Dreissiger Imre csapatorvos a klub honlapján. – Nagyjából hat hét után válhat meg a rögzítéstől, azt követően következik a gyógytorna. Hosszú felépülési időszak elé néz, ideális esetben minimum fél évre szüksége lesz a visszatéréshez, de ennél a sérülésnél a labdarúgók esetében sajnos gyakori, hogy ennél is tovább tart a teljes felépülés.”

A csapatorvos felelevenítette, hogy Bobál Dávid a Puskás Akadémia elleni bajnoki mérkőzésen (0–5) az első gól tájékán meghúzódott, de a bokájában nem érzett olyan fájdalmat, hogy ne tudja folytatni a játékot. Nem sokkal később úgy érezte, hogy a sarkára kapott egy rúgást, ennek következtében a földön is maradt.

„Amikor mi a pályán megvizsgáltuk, sajnos már elsőre, kívülről is látszott, hogy az Achilles-inánál van egy folytonosság-megszakítás. Nem is bírt már ráállni, hordágyon vitték le a pályáról. Gyorsan ultrahang készült, amely egyértelműen mutatta a teljes szakadást az ín alsó részén” – idézi a klubhonlap Dr. Dreissigert, aki hozzátette: némileg jó hír, hogy törés nincs a sarokcsontnál, noha ez a két sérülés gyakran együtt jár.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik