Rögbi, Super 14: átalakult a Sharks, kevesebb a felfordulás a Bullsnál

Vágólapra másolva!
2008.02.14. 23:13
A rangos rögbisorozat, a Super 14 hétvégi nyitányán elsősorban a két tavalyi döntős fellépését kíséri fokozott figyelem. De így van ez a déli félteke legjelentősebb klubtornáján minden csapattal, főleg világbajnokságok utáni években. Olyankor szétszedik a csapatokat a tőkeerős európai klubok. Idén főleg az új-zélandiakat „rabolták ki" - ebben minden bizonnyal nagy szerepe volt az All Blacks sikertelen szereplésének.
A tavalyi döntősnél volt bőven változás, hiszen a Sharks majdnem új csapattal áll ki a Western Force ellen. Mongomery elment Perpignanba, helyén Steyn folytatja most fogóként sikeres pályafutását. A jobb szélre meg Pietersen húzódott át, a centerek nem változtak.Az irányító posztokon is van új ember: Frederic Michalak első fellépésére készül, Ruaan Pienaar viszont a régi. A régi csapatkapitány John Smit pedig Clermont-ba távozott (helyettese sem akárki: Bismarck du Plessis, aki a Vaskancellárhoz hasonló keménységű). Smit körül áll a bál: menedzserei szerint kész lenne otthagyni a francia csapatot, mivel a szerződésében van egy három hónapos határidő: ennek letelte előtt Smit felbonthatja szerződését.Bruno Xamma,a clermont ügynöke szerint viszont a dél-afrikai szövetségnek alaposan a zsebébe kell nyúlnia, ha fel akarják bontani a játékos szerződését. Xamma véleménye: „John Smitnek 2009-ig tartó szerződése van a klubbal; mivel magas a fizetése, ha most távozik, az elvesztett két évért nagy kártérítés jár a klubnak".A tolongásban ez a legnagyobb változás, de az erős alap maradt. Érdekes hír, hogy a legjobb namíbiai játékos, a válogatott csapatkapitánya, Kees Lansing legalább a cserepadig elvergődött már az idény elején!

A SHARKS CSAPATA:

15. Francois Steyn 14. JP Pietersen 13. Waylon Murray 12. Bradley Barritt 11. Henno Mentz 10. Frederic Michalak 9. Ruan Pienaar 8. Ryan Kankowski 7. AJ Venter 6. Jacques Botes 5. Johann Muller ( Capt ) 4. Johan Ackermann 3. BJ Botha 2. Bismarck du Plessis 1. Tendai Mtawarira. Cserék: 16. Craig Burden 17. Kees Lensing 18. Jannie du Plessis 19. Albert van den Berg 20. Jean Deysel 21. Rory Kockott 22. Adrian Jacobs.

A SHARKS CSAPATA:

15. Francois Steyn 14. JP Pietersen 13. Waylon Murray 12. Bradley Barritt 11. Henno Mentz 10. Frederic Michalak 9. Ruan Pienaar 8. Ryan Kankowski 7. AJ Venter 6. Jacques Botes 5. Johann Muller ( Capt ) 4. Johan Ackermann 3. BJ Botha 2. Bismarck du Plessis 1. Tendai Mtawarira. Cserék: 16. Craig Burden 17. Kees Lensing 18. Jannie du Plessis 19. Albert van den Berg 20. Jean Deysel 21. Rory Kockott 22. Adrian Jacobs.


Kevesebb a felfordulás a címvédő Bullsnál. Bár a tavalyi döntőn szerepeltek közül nincs most a kezdőben (vagy a cserepadon) Ndungane és Spies, ők az idei keretben azért benne vannak. Nagy veszteség viszont Matfield távozása, aki a francia másodosztályba ment (Toulon). Megtartották Habanát, aki a tavalyi év legjobbja volt nemzetközi szinten. Ezt nemcsak a vb-n bizonyította, de a tavalyi Super 14-finálén is, ahol az ő utolsó perces céljával győzött a Bulls. Az első meccset a fokvárosiakkal játsszák az idén.

A BULLS TERVEZETT KEZDŐCSAPATA:

15. Zane Kirchner, 14. Bryan Habana, 13. JP Nel, 12. Wynand Olivier, 11. John Mametsa, 10. Derick Hougaard, 9. Fourie du Preez, 8. Pedrie Wannenburg, 7. Wikus van Heerden, 6. Deon Stegmann, 5. Wilhelm Steenkamp, 4. Danie Rossouw, 3. Rayno Gerber, 2. Derick Kuün, 1. Gurthro Steenkamp. Cserék: 16. James van der Walt, 17. Jaco Engels, 18. Werner Kruger, 19. Dewald Potgieter, 20. Heini Adams, 21. Morne Steyn, 22. Marius Delport.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik