Az Orlando 42 triplával kísérletezett és nyert a Miami ellen

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.02.09. 12:25
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda bajnokságban 11 találkozót rendeztek mára virradóra, közte több keleti, illetve nyugati rangadóval. Az Orlando Magic a gátlástalan triplázás mellett a támadólepattanók begyűjtésének köszönhette sikerét a Miami Heat ellen, a Houston Rockets pedig a 66(!) pontot szerző cserepad hathatós segítségével gyűrte le idegenben a Portlandet. A Dallas Mavericks is otthonától távol diadalmaskodott, a címvédő Denverből távozott győztesen. A Jeremy Lin show folytatódik, újabb karriercsúccsal jelentkezett az utóbbi napok New York-i hőse, már három este óta tart a csoda.
Orlando Magic–Miami Heat 102–89

A floridai rangadón ijesztő dolgokat művelt az Orlando Magic: Dwight Howard 25 ponttal és 24 lepattanóval zárta az estét, már az első negyedben(!) megvolt a dupla duplánája. A hatmeccses idegenbeli túrát kezdő vendégek mindent megpróbáltak a nagyember ellen, de hiába, és hozzá kell tenni, hogy nem ő fogott ki egyedül extra napot, Ryan Anderson már a nagyszünet előtt 24 pontnál és 6 támadó(!) lepattanónál tartott, végül 27, 11-es dupla duplával zárt. A végig vezető Magic 42(!) triplával kísérletezett, ebből 17 be is esett a gyűrűbe, ami 40 százalékos produkció, úgy meg pláne kifizetődő volt a dolog, hogy a kihagyott távoliak felét(!) visszaszedte Howard és Anderson.

A Heat elsősorban Dwyane Wade második negyedbeli egyszemélyes rohamára épített, másra nem igazán tudott ezen az estén a 48 – 38-ra elveszett lepattanó párharc után, no meg a kíméletlen triplazuhatag közben. Wade 10-ből 9 mezőnydobását pontokra váltotta a második játékrészben, de ez is csak arra volt elég, hogy 17 egységnyi hátrányból a hazaiak nyakéra jöjjön a Miami. Mivel James egy mezőnytalálatot sem szerzett a fordulás után és Wade sem bírhatta ezt a tempót 4 negyeden keresztül, simán hozta a végjátékot is az immáron teljes csapattal játszó Magic.

A Magic legjobb dobói:
R. Andreson 27, D. Howard 25, Nelson 12
A Heat legjobb dobói: Wade 33, L. James 17, Bosh 12


Portland Trail Blazers–Houston Rockets 96–103

Két teljesen megegyező mérleggel álló gárda nézett farkasszemet egymással a Rose Gardenben, ahol a Blazers általában korán kinyilvánítja, hogy ki az úr a háznál. Ez ma nem így történt, pedig Raymond Felton is visszatérhetett kisebb kihagyása után. Samuel Dalembert (2 pont, 3 lepattanó) gyengélkedése folytatódik a texasiaknál, de amikor 66(!) pontot szór a kispad, akkor szinte garantált a siker – akár idegenben is.

Úgy sem estek kétségbe Kevin McHale tanítványai, hogy Klye Lowry megsérült és a végjátékot már nélküle kellett lehoznia a Houstonnak, Kevin Martin pedig 4(!) pontig jutott csupán, de a 22-őt szóró, a hajrában két nagy triplát is értékesítő Chase Budinger főszereplésével sikeresen abszolválták ezt a feladatot is a vendégek, pedig az akkor feljövőben lévő, s egyenlíteni is tudó Portland nem kis nyomást gyakorolt Scoláékra. Ám sikerült mindig addig járatni a labdát, míg az egy üres emberhez el nem jutott, akinek pedig kezébe került a játékszer, csupán elvétve hibázott.

A szokásosnál haloványabb Aldridge pontjait a 21-ig jutó Crawford és a 20-at szóró Wallace pedig még pótolni is tudták, de 39 – 29 arányban elvesztett lepattanó harc és Marcus Camby gyengélkedése (0 pont, 0 blokk, 2 szerzett labda, 5 lepattanó) már nem fért bele, kezd nehéz helyzetbe kerülni a korábban a Konferencia élén(!) is tanyázó oregoni együttes.

A Blazers legjobb dobói: Ja. Crawford 21, G. Wallace 21, Matthews 17
A Rockets legjobb dobói: Budinger 22, C. Lee 16, Scola, Lowry 12-12


Denver Nuggets–Dallas Mavericks 95–105

Nyugati rangadót játszottak Denverben is, ahol a Danilo Gallinari nélkül, de már újra Nenével és Afflalóval a fedélzeten harcba szálló Nuggets számára nagy falat volt a formába lendülő Nowitzki (25 pont, 9 lepattanó) fémjelezte címvédő. Rudy Fernandez ugyan a padról beszállva eljutott 17 egységig, ahogy Al Harrington is, de a Kidd távollétében irányítóban Delonte West futtatta Mavericks végig uralta a játékot. Ty Lawson is egyre jobb formában van kisebb sérülése után, 16 pontja mellé 10 gólpasszt is kiosztott a társaknak, a brazil Nené is ugyanilyen dupla duplát hozott össze, csak ő az asszisztok helyett a lepattanózásban járt élen csapatán belül. A vendégeknél Vince Carter régen látott hasznos játékával (17 pont, 5 lepattanó, 8 gólpassz) és a pad végén talált újabb hasznos nagyember Ian Mahinmi „felfedezése" után, azaz Brandan Wright (10 pont, 4 lepattanó, 1 blokk) hathatós segítségével simán hozta ezt a nem éppen könnyűnek várt idegenbeli derbit a texasi alakulat.

A Nuggets legjobb dobói: Fernandez, Harrington 17-17, Lawson, Nene 16-16
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 25, V. Carter 17, Beaubois, Marion 13-13


Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers 97–92

Sokatmondó mérkőzést játszott egymással a két alakulat, annak ellenére is ezt mondjuk, hogy jól tudjuk: minden csapat számára 66 meccses az alapszakasz... A Clippers először játszott Chauncey Billups nélkül, de már a fedélzeten volt az új igazolás, a kínai szereplés után speciális engedéllyel „szélnek eresztett" Kenyon Martin, aki 6 ponttal, 4 lepattanóval és 2 blokkal – no meg „Lob City" tag lévén egy gyűrűszaggató zsákolással – mutatkozott be új klubjában. Az egész est szépséghibája csak az, hogy a páratlan Paul – Billups hátvédagytröszt megbomlása után máris érződött, hogy Vinny Del Negro mire képes legtapasztaltabb harcosa nélkül, most a Kyrie Irving nélkül felálló Cavaliers is túl bonyolult feladványnak számított. Pedig Blake Griffin 25 pontos, 15 lepattanós alakításával sikerült visszakapaszkodni a végjátékra, de a 21-et szóró Caron Butler elhibázta a potenciális egyenlítő triplát, a hazaiak pedig megúszták a visszatérő Gibson rosszkor kihagyott büntetőjét.

A vendéglátóknál is jelzésértékű, hogy az amúgy parádés újoncidényt produkáló Irving mögött általában csak csereként bevetett Ramon Sessions 24 pontos, 13 gólpasszos performansszal vezette diadalra övéit, Jamison pedig továbbra sem akar megöregedni, 27-et szórt, amivel csapata legeredményesebbje lett, mellesleg 9 lepattanó is a kezébe akadt. Anderson Varejao 15 pontos, 11 lepattanós dupla dupláján már meg sem lehet idén lepődni, Gibson 17-es alakításán már talán igen, de esetében is csak azért, mert állandóan sérült az utóbbi hetekben, most éppen hadra fogható volt. Nagyon jó kérdés, hogy mennyit esik vissza a Clippers Billups elvesztése után, de úgy fest, hogy lehetnek komolyabb gondok is, még akkor is, ha Chris Paul a maihoz hasonló produkciókat gyárt (16 pont, 12 gólpassz).

A Cavaliers legjobb dobói: Jamison 27, Sessions 24, D. Gibson 17
A Clippers legjobb dobói: Griffin 25, C. Butler 21, Paul 16


Philadelphia 76ers–San Antonio Spurs 90–100

PLUSZ-MÍNUSZ
A nap hőse: Dwight Howard 25 pontos, 24 lepattanós, 2 blokkos performansza kívánkozik az élre ma, ráadásul az sem elhanyagolható, hogy a szupercenter segítségével a Miami Heatet sikerült két vállra fektetnie az Orlando Magicnek a floridai rangadón.
A nap lúzere: LeBron James, aki nem dobott mezőnykosarat az egész második félidőben a floridai derbin, csapata pedig simán kikapott, miután képtelen volt megállítani a 42(!) triplával próbálkozó Orlandót.
Az idegenben nem éppen veretesen szereplő Spurs egy igen dicséretes philadelphiai siker után tovább zárkózik a nyugati élmezőnyhöz, immáron 6-os győzelmi szériában a 37 pontos Tony Parker vezette texasi gárda, mely második jelentős diadalát aratta a Rodeo Road Trip folyamán. Jól kezdett a Spencer Hawes személyében kezdőcenterét nélkülöző Sixers, de Gary Neal amint beállt a kispadról, szinte azonnal szerzett 12 pontot, összesen 18-ig jutott ezen a derbin, nagy szerepe volt abban, hogy a San Antonio cseresora fel tudta venni a versenyt a vendéglátók második sorával, mely az egyik legprímább a ligában. A szép ponttermése mellett 8 asszisztot is kiosztó Parker mellett Duncan is csipkedte magát (16 pont, 11 lepattanó), az érthetetlen hullámvölgyben lévő Blair helyén pedig újfent jól szállt be Tiago Splitter (15 pont), így kevés volt Lou Williams és Andre Iguodala ponterőssége és a Sixers stabilitása.

A 76ers legjobb dobói: L. Williams 22, Iguodala 17, T. Young 16
A Spurs legjobb dobói: T. Parker 37, Neal 18, Duncan 16


Atlanta Hawks–Indiana Pacers 97–87

A rangadók mestere lett az Indiana, de egy ekkora lendülettel kezdő, hazai pályán küzdő Hawks ellen még nekik sem igazán lehetett esélyük. Korán meglépett 15 egységnyivel a vendéglátó, mely elsősorban Josh Smith 28 pontos, 12 lepattanós, 5 szerzett labdás, 3 blokkos perfomanszára épített, no meg a 20-at szóró Joe Johnson és a 17-tel besegítő Kirk Hinrich dobóformájára alapozott. Danny Granger ugyan eljutott 21-ig, de nem nevezhető extrának a main produkciója 17-ből 5-ös mezőnymutatóval, az Indianában ez alkalommal nem volt meg sem az átütőerő, sem pedig a csapatvédekezés nem muzsikált úgy, ahogy azt megszokhatták Roy Hibberték esetében.

A Hawks legjobb dobói: Josh Smith 28, Joe Johnson 20, Hinrich 17
A Pacers legjobb dobói: Granger 21, Da. West, Hansbrough 15-15


Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 85–80

Kevin Love letöltötte második meccsét is az eltiltásból, így legközelebb már újra a Minnesota tagja lehet, érdekesség, hogy ezen az estén sem múlott sokon, hogy a nagyon masszív Grizzlies-t idegenben leckéztessék meg Rick Adelman legényei. A mindössze 1 gólpasszt kiosztó Ricky Rubio helyett most inkább JJ Barea vitte az egyes posztot, ő 17 ponttal és 6 gólpasszal jelentkezett, de a 13 pontos, 9 lepattanós Derrick Williams is sokat profitált abból, hogy két mérkőzésre bekerülhetett a kezdőbe Love hiányzása miatt. A 19 egységnyit szerző Rudy Gay húzta hazaiak viszont az utolsó negyedben bemutatott vendég rohanást is kibírták és különösebb izgalmak nélkül abszolválták győzelemmel a végjátékot. A 17-et szóró Pondexter remeklése abszolút nem megszokott, de Tony Allen helyén kiválóan produkált az ifjonc.

A Grizzlies legjobb dobói: Gay 19, Q. Pondexter 17, Cunningham, M. Gasol 12-12
A Timberwolves legjobb dobói: Barea 17, Derrick Williams, Beasley 13-13


Washington Wizards–New York Knicks 93–107

Megint a Jeremy Lin, Steve Novak páros vezette győzelemre a New Yorkot, mely Amare Stoudemire-t és Carmalo Anthonyt sem vethette be a fővárosiak pályáján. Persze ne feledkezzünk meg a 25 pontos, 11 lepattanós Tyson Chandler palánk alatti takarításáról sem, de az ötödik(!) számú irányítóból kezdővé avanzsáló Lin 23 pontos, 10 gólpasszos estéje és Novak 19 pontja, melyből 17-et az első félidőben szerzett 5 triplával megfűszerezve akkor sem mindennapi, ha tegnap is hasonló produkcióval zárt a két „sufniból" előszedett kosaras. A hazaiaknál John Wall volt leginkább elemében, de hiába dobott 29 pontot, mellette csak a 16-ot összekaparó Trevor Booker ért el kétszámjegyű dobóteljesítményt. Úgy fest, Mike D'Antoni rendszere támadásban tényleg csak akkor működik, ha van egy rendes irányító az aktuális csapatában, bár a hármas győzelmi széria idején se feledjük, hogy nem a liga legerősebb klubjai ellen építette azt a Knicks.

A Wizards legjobb dobói: Wall 29, Booker 16, Mo Evans 9
A Knicks legjobb dobói: T. Chandler 25, Lin 23, Novak 19


Toronto Raptors–Milwaukee Bucks 99–105

Az előzmények ismeretében többen vártak volna kanadai sikert, mint wisconsinit, de végül a 25 pontig jutó, 8-ból 6 triplát értékesítő Carlos Delfino húzta Bucks ünnepelhetett Torontóban. A hazaiak számára még rosszabb hír, hogy Andrea Bargnaniról nem sokkal a feldobás előtt kiderült, hogy még egy ideig nem állhat csapata szolgálatába, Jerryd Bayless pedig a múltkori 30 pontos alakítása után újra megsérült és már nem is fejezhette be a mai derbit a társakkal együtt. Andrew Bogut távollétében Drew Gooden a Milwaukee centere és érdekes módon jobb statisztikákat szállít a veterán nagyember, mint ausztrál „elődje", ez alkalommal is „kicsúszott" tőle egy 20 pontos, 14 lepattanós dupla dupla, a Dunleavy, Jackson páros pedig a padról beállva járult hozza igen nagyban a diadalhoz, összesen 35 pont érkezett a két vajkezű veterántól. DeRozan 25 pontja és Calderon 15 gólpassza ellenére is egyértelmű győzelmet aratott a vendég gárda.

A Raptors legjobb dobói: DeRozan 25, Jam. Johnson 15, Kleiza 12
A Bucks legjobb dobói: Delfino 25, Gooden 20, Dunleavy 18


New Jersey Nets–Detroit Pistons 92–97

A hetek óta tartalékosan felálló Nets kezd elfáradni, most a Pistons futotta szét Avery Johnson legénységét New Jerseyben. Mindeközben a Pistons kezd feltámadni, zsinórban három nyert találkozónál tartanak a detroitiak. Régi-új stílust teremtett a vendégeknél Brandon Knight, aki orrtörése után most az egykori Pistons-sztárra, Rip Hamiltonra hajazó külsővel érkezett a parkettre: egy arccsont-orrvédő maszkkal.

Ha már arra járt, 14 pontjával bizonyította is, hogy számára konfortos az új viselet, bár Deron Williamsnek 34 pontot engedélyezett a másik oldalon – igaz Knight klubja vonulhatott le győztesen a pályáról. Greg Monroe 20 pontos, 12 lepattanós teljesítménye volt a legkiemelkedőbb, de azt mondhatjuk, hogy a Detroit igazi csapatjátékkal fektette két vállra a vendéglátókat, akiknél Deron Williams-en kívül csak Farmar 22 egysége említhető, illetve az, hogy megint 3 Williams kezdett, 1 került csereként pályára, ez újabb névtörténeti rekordbeállítás az NBA-ben.

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 34, Farmar 22, She. Williams 11
A Pistons legjobb dobói: Monroe 20, Jerebko 16, Prince 15


New Orleans Hornets–Chicago Bulls 67–90

Valószínűleg akkor is reménytelen helyzetben lett volna a New Orleans, ha Derrick Rose nem lép pályára hátfájdalmai miatt, de így sem az MVP remeklése volt a döntő (mindössze 6 pont, 6 gólpassz 22 perc alatt), sokkal inkább a fantasztikus csapatvédekezés és a Car Landry, Eric Gordon páros nélkül a támadásbeli impotensség okozta a vendéglátók vesztét. Jarrett Jack ugyan visszatért a parkettre, de 4 pontos, 3 gólpasszos produkciója leginkább az egy évvel ezelőtti énjére emlékeztet. A nemrég még elcserélni kívánt Chris Kaman viszont szépen tette a dolgát, 17 ponttal, 9 lepattanóval és 3 blokkal zárt, az egyetlen igazán jól játszó embere volt a hazaiaknak. A Chicago három nagyembere, Boozer, Noah (13 pont, 10 lepattanó) és Gibson valósággal szét szedték a festékben a lepattanó párharcot 49 – 39 arányban elvesztő New Orleanst.

A Hornets legjobb dobói: Kaman 17, Belinelli 13, Okafor 10
A Bulls legjobb dobói: Boozer 18, T. Gibson 14, Noah 13

NBA TOP 10
NBA
ALAPSZAKASZ, 46. JÁTÉKNAP
Cleveland Cavaliers–Los Angeles Clippers 99–92
Orlando Magic–Miami Heat 102–89
Philadelphia 76ers–San Antonio Spurs 90–100
Washington Wizards–New York Knicks 93–107
Toronto Raptors–Milwaukee Bucks 99–105
Atlanta Hawks–Indiana Pacers 97–87
New Jersey Nets–Detroit Pistons 92–99
New Orleans Hornets–Chicago Bulls 67–90
Memphis Grizzlies–Minnesota Timberwolves 85–80
Denver Nuggets–Dallas Mavericks 95–105
Portland Trail Blazers–Houston Rockets 96–103
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
Atlanti csoport
1. Philadelphia 26 18 8 69.2 1–2 13–4 7–3 V1
2. Boston 24 14 10 58.3 4–1 13–6 9–1 Ny5
3. New York 26 11 15 42.3 3–2 9–8 5–5 Ny3
4. New Jersey 27 8 19 29.6 2–3 6–14 3–7 V4
5. Toronto 27 8 19 29.6 2–4 5–14 4–6 V3
Középső csoport
1. Chicago 28 22 6 78.6 5–1 15–4 7–3 Ny4
2. Indiana 25 17 8 68.0 3–1 12–7 6–4 V1
3. Milwaukee 25 11 14 44.0 2–3 7–6 5–5 Ny1
4. Cleveland 24 10 14 41.7 1–2 6–10 4–6 Ny1
5. Detroit 27 7 20 25.9 2–6 5–14 3–7 Ny3
Délkeleti csoport
1. Miami 26 19 7 73.1 3–2 14–4 8–2 V1
2. Atlanta 26 17 9 65.4 4–1 14–5 6–4 Ny1
3. Orlando 26 16 10 61.5 5–0 11–6 5–5 Ny1
4. Washington 26 5 21 19.2 2–3 4–16 3–7 V1
5. Charlotte 25 3 22 12.0 0–8 2–18 0–10 V12
Északnyugati csoport
1. Oklahoma City 25 20 5 80.0 2–1 15–4 8–2 Ny2
2. Denver 26 15 11 57.7 1–3 7–11 4–6 V4
3. Utah 24 13 11 54.2 3–1 9–8 4–6 V2
4. Portland 26 14 12 53.8 3–2 10–9 5–5 V2
5. Minnesota 26 13 13 50.0 0–2 10–6 6–4 V1
Csendes-óceáni csoport
1. LA Clippers 23 15 8 65.2 2–1 9–6 7–3 V1
2. LA Lakers 25 14 11 56.0 3–2 11–5 4–6 V2
3. Phoenix 25 11 14 44.0 1–1 5–9 5–5 Ny3
4. Golden State 22 8 14 36.4 1–4 3–9 4–6 V2
5. Sacramento 25 9 16 36.0 2–1 6–12 4–6 V1
Délnyugati csoport
1. San Antonio 27 18 9 66.7 8–3 15–7 8–2 Ny6
2. Dallas 26 15 11 57.7 3–1 11–8 6–4 Ny1
3. Houston 26 15 11 57.7 3–3 9–9 6–4 Ny2
4. Memphis 26 13 13 50.0 3–3 9–11 3–7 Ny1
5. New Orleans 26 4 22 15.4 0–7 2–17 1–9 V7
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik