Hetven éve olyan történt az NFL-ben, ami még ma sem gyakori

Az amerikaiak rendszerint azzal cukkolják a világ többi részét, hogy a gurulós focinál unalmasabb játék kerek e világon nincsen, hiszen olykor az is megesik, hogy nincs gól, meg amúgy is, milyen dolog az, hogy akár döntetlen is lehet a vége. Nos, bár mostanság már az a jellemző az amerikai futballban, hogy mindkét brigád megállíthatatlanul masírozik a célterület felé és csak akkor nem szerez pontot, amikor már ráunt, de az 1930-as évek közepén bizony még elképzelhetetlen lett volna, hogy az irányítók számolatlanul szórják a touchdownátadásokat és szinte csak pontokban gazdag és eseménydús összecsapásokból álljon a szezon.

Ekkortájt lépett a színre egy Sammy Baugh nevű figura, aki nemcsak a maiakhoz hasonló ütemben termelte a hatpontosokat, hanem közben ráadásul minden tekintetben olyan volt, mint a filmvásznon megjelenő igazi vadnyugati fenegyerek cowboyok. Egyfelől már a megjelenése is megért egy misét, hiszen a csizmája, a kalapja, a rágódohánya és a szivarja mindig vele volt a nyilvánosság előtt, ami a cifra trágárságaival fűszerezve annak ellenére is szórakoztató volt, hogy valójában csak a legjobb marketingstratégiát kereső csapata, a Washington Redskins kérésére viselkedett és öltözködött úgy, mint a western filmek örök főszereplője, John Wayne... Másfelől a pályán is a rendíthetetlen gyorstüzelő képét mutatta, csütörtökön, azaz ma van hetven éve, hogy akkor hallatlan módon (és még ma sem gyakori) hat touchdownnal zárt egy meccset a Chicago Cardinals ellen! Ja, és annyira bejött neki az együttese kérésére eljátszott szerep, hogy 1941-ben végül valóban vett magának egy farmot, amit aztán a 2008-as haláláig csak a legszélsőségesebb esetekben volt hajlandó otthagyni – tényleg igazi cowboy vált belőle.

EGY GUMIABRONCS A CÉLKERESZTBEN

Persze, minden jel erre mutatott már a kezdetektől fogva.

Először is, két texasi kisvárosban töltötte az egész gyermekkorát, márpedig az Egyesült Államok egyik legdélebbi államában csak az igazán tökös gyerekek maradnak talpon. És hát arról se feledkezzünk meg, hogy a középiskolai csapata a Sweetwater Mustangs volt, márpedig Baugh-t a vadlovak neve kötelezte. Gimnazista korában még nem az volt a divat, hogy szakbarbár módjára mindenki csak egyetlen poszton állja meg a helyét, a legtöbbeknek, de legalábbis a legjobbaknak mind a támadó-, mind pedig a védőegységben villogniuk kellett. Hősünk sem volt ez alól kivétel, amellett, hogy irányítóként a csapat vezére és ponttermelő gépezetének kulcsfigurájaként teljesített, amikor az ellenfélhez került a labda, az elkapók őrzésével is ő volt megbízva.

Sőt, neki még ez sem volt elég, hiszen amikor a brigád támadó szekciója elakadt, Baugh még csak arra a rövid időre sem volt hajlandó elhagyni a pályát, amíg a punter, azaz az ellenfél mezőnypozícióját minél hátrább szorítani kívánó rúgó végezte a dolgát, hiszen ő maga vállalta ezt a feladatot is. A legtöbb önjelölt sztár előszeretettel röhögi körbe a rúgójátékosokat, de Baugh egészen máshogy állt a témához. Ugyan hosszú órákat töltött minden nap azzal, hogy egy gumiabroncsban tátongó lyukat célzott a dobásaival, mindeközben még több időt szentelt a rúgótechnikája tökéletesítésének.

CSAK ELJUTOTT AZ MLB-BE

Annak ellenére, hogy a pálya minden zugában ténykedett, valójában nem az amerikai futball, hanem az akkortájt még sokkal népszerűbb baseball vonzotta a leginkább az 1930-as évek közepén válaszúthoz érkező ígéretet. Végül azonban hiába lóbálta vadul az ütőjét (elvégre a baseballpályán mutatottak miatt volt „A Reptető” a beceneve, nem pedig a tojáslabda osztogatása okán), egy hónappal azelőtt hogy belevághatott volna az egyetemi pályafutásába, egy szerencsétlen mozdulat tönkretette a térdét, a Washingtoni Egyetem pedig azonnal visszavonta az ösztöndíjajánlatát.

Persze, vadnyugati hőshöz méltóan ez nem tántorította el a céljaitól, miközben felszántotta a futballpályákat, továbbra is azon ügyködött, hogy valamilyen úton-módon beverekedje magát a baseballbajnokság, az MLB egyik csapatának kezdőjébe. Végül ugyan a St. Louis Cardinals leigazolta, ám Baugh belefáradt az állandó padozásba, és végül a tojáslabda mellett tette le a voksát.

SENKI SEM LEHET MÁR 33-AS

Nem is dönthetett volna jobban!

A Redskins az 1937-es draftnak már az első körében lenyúlta őt a többiek elől, ráadásul már újoncként is többet keresett az összes csapattársánál, akkora becsben tartották – nem véletlenül. 1940 és 1943 között háromszor is a bajnoki döntőig cipelte a csapatot, sőt, 1942-ben a karrierje második és egyben utolsó bajnoki címét is bezsebelte. Talán csak az rondított az összképen, hogy az 1940-es szezon fináléjában az NFL történetének a legnagyobb vereségét szenvedte el, de a 73–0-s zakót követően sem köntörfalazott, az sosem volt szokása. Amikor megkérdezték, hogy szerinte miként alakult volna a meccs, ha a Redskins nem bénázta volna el az első támadását a gólvonalnál, annyit válaszolt: „Mi változott volna? A végeredmény 73–7 lett volna 73–0 helyett.”

Viszonylag könnyen túltette magát a blamán: amellett, hogy az 1942-es idényben bajnoki címig jutott, ugye, az 1943-as idényben minden idők legjobb egyéni teljesítményével szórakoztatta a közönséget.

Nem elég, hogy ő volt a legeredményesebb irányító, ráadásul még a rúgók közt sem akadt nála pontosabb, és védőként is több szerzett labdával zárt, mint bárki más a ligában.

A Detroit Lions elleni meccset pedig jóformán egymaga nyerte meg, a négy touchdownátadása már önmagában dicséretes lett volna, de az emellett szerzett négy labdájával olyat tett le az asztalra, amilyet addig és azóta senki.

Az amerikai futballt alapjaiban megváltoztató cowboy végül 1952-ben vonult le utoljára a pályáról az őt szüntelenül éltető közönség előtt. S hogy milyen nyomot hagyott az Egyesült Államok fővárosában? A Redskins a több mint nyolcvanéves fennállása óta csupán Baugh 33-as mezszámát vonultatta vissza.