NFL: a Steelers sztárja bizarr videóval vett búcsút a gárdától

„Minden valódi szurkolómnak üzenem: a legjobb egyéni teljesítményt rakom össze... A legjobbat, a legjobbat, a legjobbat. Senki sem jobb nálam. Hogyan is lehetne?!” – üzente Antonio Brown, az NFL-es Pittsburgh Steelers játékosa Instagramon követőinek.

Az ilyen és ehhez hasonló szerénységi rohamok és megnyilvánulások vezettek odáig, hogy már nem sokáig mondhatja magát a hatszoros bajnok játékosának. Na, nem mintha ő ezt bánná, hiszen ez volt a nem is oly burkolt célja: hiába dobna hozzá a Super Bowl-győzelemhez szükséges alkatrészek mindegyikének birtokában álló csapat évi 22 millió dollárt, azaz több mint 6 milliárd forintot, Brown szedni akarja a sátorfáját – állítja, káros a légkör és nem adják meg a neki kijáró tiszteletet.

Utóbbi állításnak akár hitele is lehetne, ha nem tudnánk, hogy a Steelers vezetősége eddig minden alkalommal kiállt Brown mellett, amikor más nemigen. Kezdjük ott, hogy a Pittsburghnek a 2010-es drafton még a hatodik körben is lehetősége adódott Brown kihalászására, mert amellett, hogy az elkapó csupán alulról súrolja a 180 centit és alig nyomott 80 kilót, gimnáziumi és egyetemi évei alatt a magánéleti ügyei alapján sem lehetett volna jóindulattal sem mintagyereknek nevezni. Persze, ezt ekkortájt még javarészt nem lehetett az ő számlájára írni, elvégre a felszínen csillogó és drága, de rejtett zugokkal azért rendelkező Miami alvilági részében, Liberty Cityben nőtt fel, ráadásul szülei annyira figyeltek oda rá, hogy 16 évesen már egyedül kóricált az utcákon egy matrac és némi étel reményé-ben.

Ezek fényében nem meglepő, hogy többnyire nem az iskolán járt az esze. De a Floridai Egyetemet sem érdekelték a körülmények, az edzők hiába látták volna szívesen a pályán, a grémium nem tudott eltekinteni a tantermi bukdácsolástól. Egy technikumban töltött év után végre átvették egy másik floridai egyetemre, ő azonban nem teketóriázott, gyorsan összebalhézott egy biztonsági őrrel, hogy azonnal kivágják.

Bár a következő három Michiganben töltött egyetemi éve egy-két edzés és csapatmegbeszélés kihagyását leszámítva balhé nélkül lepörgött, a kis termetű, még annyira sem gyors elkapó a legtöbb profi csapat számára nem érte meg a kockázatot. A 84-es mezszámát is az ebből fakadó sértettséggel magyarázta: nyolcszor négy az 32, márpedig éppen 32 csapat tette le a voksát másik játékos mellett (köztük az a Steelers is, amely végül csak a kilencedik választási lehetőségével csapott le Brownra) – a jelek szerint legalább az általános iskolai matek alapjai megragadtak rajta...

A pittsburghi együttes ezt az egy vétségét leszámítva azonban folyamatosan lapátolta a bizalmat Brownba. A tulajdonos Art Rooney két idény után például már össze is állított egy ötéves, 42 millió dolláros szerződéshosszabbításból álló ajándékkosarat, amire éppenséggel nem volt égető szükség, hiszen az elkapó még két évig amúgy is az együtteshez volt láncolva. Brown ezt egy kisebb visszalépéssel hálálta meg, de a 2012-es év az egész bagázs számára méretes betli volt, a rájátszás sem jött össze, ráadásul a szezont követően az első számú elkapó, Mike Wallace lelécelt Miamiba, hogy a hóesés helyett a napsütésben fürdőzhessen.

A 2012-es idény arra volt jó, hogy első alkalommal bepillantást nyerhessünk, milyen is lesz Antonio Brown, amikor mindenki a lábai előtt hever. A Washington Redskins ellen 27–12-es győzelemmel záruló hazai meccsen úgy döntött, jó ötlet azzal heccelni az ellenfeleit, hogy egy hat pontot érő akció végén az utolsó 20 métert hátrafelé kocogva teszi meg. A liga a sportszerűtlen viselkedésért ki is szabta a 10 ezer dolláros büntetését, de a fő probléma itt az volt, hogy hiába tört ki a gettóból, és került végre felülre, megmutatta, korántsem az empátia és a szerénység a két legerősebb jellemvonása.
Pályán kívüli botrányai a következő években nem gyülekeztek úgy, mint a füvön szerzett yardjai és touchdownjai, de egyre több jel mutatott rá, hogy egyszer kiborulhat a bili.

Hiába szerzett 2013 és 2018 között minden évben legalább 1200 yardot, 100 elkapást és 8 hatpontost, arra nem volt szükség, hogy minden őt külön megközelítő újságíróra morogjon. Attól pedig a a csapattársaiban, Ben Roethlisbergerben és Ramon Fosterben is felment a pumpa, hogy a 2016-os főcsoport-elődöntőben a Kansas City Ciefs ellen aratott győzelmet követő öltözői ünneplésről a Facebook-rajongóinak élőben tudósított.

A kisebb kihágások azonban hiába gyűltek, a Colgate-mosolyával és a pályán mutatott teljesítményével kiharcolta, hogy a Steelers egy újabb ötéves, ezúttal 68 millió dolláros szerződést dugjon az orra alá. A kisteherautónyi pénzköteg, valamint a tény, hogy egyesek a liga történetének legjobb elkapóihoz hasonlították, a 2018-as idény előtt és közben már nehezebben megbocsátható ballépésekbe is belelovallták. Ilyen volt, hogy három hetet kihagyott az edzőtáborból, annak ellenére, hogy a csapat már az NFL legjobb futójának, a dollárjelekkel teli szerződésre vágyó Le'Veon Bellnek a drámáját is nyögte.

A szezon végén pedig azzal hálálta meg a belé annyi pénzt és energiát feccölő edző, tulajdonos és szurkolótábor bizalmát, hogy az utolsó, a rájátszásba kerülésről részben döntő mérkőzést megelőzően ellógta a csapatmegbeszélést. Mike Tomlin edző ekkor padra is vágta az egyre nagyobb szájú aranyifjút, aki ezt olyannyira sérelmezte, hogy meg sem jelent a sorsdöntő összecsapáson, majd médiahadjáratot indított a Steelers ellen. A hiszti odáig fajult, hogy a Twitteren őt kérdező rajongóinak hétvégén kifejtette: ő nem haragszik senkire, főleg nem a szerinte magát istenségnek képzelő irányító Roethlisbergerre, a pénz meg aztán végképp nem számít neki, csak cseréljék el egy olyan csapathoz, melynek a vezetősége jobban megbecsülné őt.

Kedden aztán a habot is felfújta a torta tetejére, amikor is egy tízperces videóban állította, őt mégiscsak érdekelné a pénz, sőt, olyan helyre menne csak, ahol egységes és bajnokesélyes csapat mellett egy még a mostaninál is nagyobb pénzkupac várja őt. Egy szintén kedden megosztott képe alapján Art Rooney is beletörődött, hogy el kell cserélnie játékosát.

A kérdés csupán az, hogy csúcsteljesítmény ide vagy oda, ki lesz hajlandó odaadni a fele királyságát egy olyan emberért, aki nincs ott, amikor szükség lenne rá, és egy videóban arra kérleli a hallgatóságot, hogy a továbbiakban csak „Nagy Mellkas” néven utaljanak rá. Talán az, aki elhiszi neki, amit ő állít magáról – vagyis hogy hiába lesz lassan 31 éves, még mindig ő a legjobb, más pedig még csak a közelébe sem érhet...