MLB: nem tudnak megállapodni a játékosok és a tulajdonosok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.05. 12:12
Távol állnak a megegyezéstől egymással az észak-amerikai profi baseball-liga (MLB) játékosai és tulajdonosai, így egyelőre kérdéses, mikor indulhat el, és mennyi mérkőzést rendezhetnek meg a 2020-as bajnokságban.

A problémát a fizetések kérdése okozza, ugyanis a játékosok nem akarnak a márciusinál nagyobb engedményt tenni, így ragaszkodnának ahhoz, hogy az alapszakaszt 162-ről 114 mérkőzésre szűkítsék és a baseballozók éves fizetésükből arányosan részesüljenek, s 70 százalékot megkapjanak.

A tulajdonosok ezzel szemben 82 meccses szezonra tettek javaslatot, illetve további fizetéscsökkentést irányoztak elő, ami alapján az 563 500 dolláros minimumbért keresők ennek a 47 százalékát kapnák meg, míg a legjobban fizetett sztárok, az eredeti szerződése alapján egyaránt 36 millió dollárt kapó Mike Trout és Gerrit Cole kevesebb mint 22 százalékhoz jutna csak hozzá.

A csapatok vezetői az ellenállását látva azt közölték, hogy nem látnak esélyt a megállapodásra a 82 meccses alapszakaszról, így a játéknapokat szűkíthetik tovább és csapatonként 50 mérkőzésnél is kevesebből állhat majd az idény, ha a másik fél nem fogadja el a fizetéscsökkentést.

A bajnokság a koronavírus-járvány miatt nem indult el március végén, majd hosszas egyeztetések kezdődtek a folytatásról. Május elejére egy konkrét terv is született, július eleji kezdéssel és 82 alapszakaszmeccsel, illetve a szokásos 10 helyett 14 rájátszásba jutó együttessel. Mindez a tulajdonosoknak és a játékosoknak is megfelelt volna, ám már akkor tudható volt, hogy nehezen jutnak majd dűlőre az érdekeltek. A tulajdonosok ugyanis jelezték, nem tudnak arányosan fizetni, csak a tényleges bevételük felét fordítanák a bérekre.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik