NBA: túlságosan hasonlít a GSW sztárjára, kitiltották a stadionból

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2022.06.14. 17:10
Elképesztően bizarr sztori követte a Golden State Warriors–Boston Celtics döntő ötödik meccsét az NBA-ben, ugyanis miután 3–2-es vezetést szerzett a fináléban a San Franciscó-i együttes, furcsa szurkolói kitiltás járta körbe a sportsajtót.

A YouTube-on több mint 8.2 millió feliratkozóval rendelkező Dawson „Daws” Gurley neve nem volt ismeretlen eddig sem a Golden State Warriors csapatánál, ugyanis az internetceleb rendszeresen jelent meg a Chase Centerben talpig Klay Thompsonnak öltözve.az internetceleb rendszeresen jelent meg a Chase Centerben talpig Klay Thompsonnak öltözve.

A dolog először poénnak indult, viszont a beöltözés olyan jól sikerült, hogy Daws messzebbre jutott, mint tervezte.



Sőt, a legutóbbi mérkőzésen gond nélkül átsétált öt különböző, biztonsági emberek által védett kapun, sőt, a pályára is le tudott menni, ahol nagyjából tíz percig dobált a Warriors mellett, míg valakinek feltűnt, hogy valami nem stimmel.

A találkozó másnapján egy levél várta a YouTube-hírességet: köszönik szépen, de a GSW-nél többet ebből nem kérnek, így a jövőben nem látják szívesen a stadionban.


Daws egyébként jól kezelte a tiltást, és elmondta, egyáltalán nem lepődött meg, egyetért a döntéssel.


A NAGYDÖNTŐ TELJES PROGRAMJA
Június 3.: Golden State Warriors–Boston Celtics 108–120
Június 6.: Golden State Warriors–Boston Celtics 107–88
Június 9.: Boston Celtics–Golden State Warriors116–100
Június 11.:Boston Celtics–Golden State Warriors 97–107
Június 14.: Golden State Warriors–Boston Celtics 104–94
Június 17., 3.00:Boston Celtics–Golden State Warriors (Tv:Sport1/Sport 2)
Június 20., 2.00:Golden State Warriors–Boston Celtics (ha szükséges) (Tv:Sport1/Sport 2)
Legfrissebb hírek

Butler és Curry klasszisteljesítményével bejutott a rájátszásba a Golden State – videó

Amerikai sportok
9 órája

Hiába Curry parádéja, a Warriors hosszabbítás után kikapott a Clipperstől, így playinre kényszerül

Amerikai sportok
2025.04.14. 00:28

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

NBA: Nikola Jokics saját térfélről szerzett dudaszós triplát – videó

Amerikai sportok
2025.03.29. 08:13

Vérröggel diagnosztizálták a Bucks sztárját

Amerikai sportok
2025.03.26. 12:29

Jimmy Butler visszatért Miamiba, és hatalmas pofonba szaladt bele új klubjával

Amerikai sportok
2025.03.26. 08:11
Ezek is érdekelhetik