NFL: Hurts és Elliott vezérletével szoros meccsen nyert az Eagles

Vágólapra másolva!
2023.09.15. 07:13
null
Jalen Hurts kiváló formában van, az ő vezetésével darálta be a Vikingset az Eagles (Fotó: Getty Images)
A Philadelphia Eagles 34–28-ra legyőzte a Minnesota Vikingset a profi amerikaifutball-liga (NFL) második fordulójának magyar idő szerint péntek hajnali nyitányán.

A Philadelphiában lejátszott találkozó nagyon nehezen indult, be, csupán Jake Elliott mezőnygólja (aki egy kísérletet később még elrontott) volt képes különbséget tenni a csapatok között az első játékrészben. A második negyedben T. J. Hockenson elkapott touchdownjával jelezte a Vikings, hogy ők is megérkeztek a meccsre, amire a hazaiak az irányító, Jalen Hurts közeli touchdownjával válaszoltak, amit Elliott egy extra ponttal, illetve egy mezőnygóllal toldott meg.

A meccs sorsa a harmadik negyedben dőlt el, Hurts ismét bevitt egy touchdownt, majd az ő passzát DeVonta Smith vitte a célterületre,Elliott pedig mindkét esetben berúgta az extra pontot érő kísérletet, miközben az ekkor megszerzett hazai pontoknak csupán a felét hozta össze a Vikings. A záró játékrészben nagyot hajrázott a minnesotai együttes, s egy touchdownra volt az egyenlítéstől, ám az nem jött össze – továbbra is hibátlan az előző évadban a Super Bowlig eljutó Eagles.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA (ÁTKATTINTÁSSAL)

NFL
ALAPSZAKASZ
Philadelphia Eagles
–Minnesota Vikings 34–28

Szeptember 17., vasárnap
19.00: Atlanta Falcons–Green Bay Packers
19.00: Buffalo Bills–Las Vegas Raiders
19.00: Cincinnati Bengals–Baltimore Ravens
19.00: Detroit Lions–Seattle Seahawks
19.00: Houston Texans–Indianapolis Colts
19.00: Jacksonville Jaguars–Kansas City Chiefs (Tv: Arena4)
19.00: Tampa Bay Buccaneers–Chicago Bears
19.00: Tennessee Titans–Los Angeles Chargers
22.05: Arizona Cardinals–New York Giants
22.05: Los Angeles Rams–San Francisco 49ers
22.25: Dallas Cowboys–New York Jets (Tv: Arena4)
22.25: Denver Broncos–Washington Commanders
Hétfő, 2.20: New England Patriots–Miami Dolphins (Tv: Arena4)

Szeptember 19., kedd
1.15:
Carolina Panthers–Nw Orleans Saints (Tv: Match4)
2.15: Pittsburgh Steelers–Cleveland Brown(Tv: Arena4)

Legfrissebb hírek

Retteghetnek az NFL-es riválisok, az Eagles pár évig biztosan nem esik szét

Amerikai sportok
2025.02.25. 16:22

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Gyenge láncszemből Super Bowl-MVP – portré az Eagles irányítójáról, Jalen Hurtsről

Amerikai sportok
2025.02.10. 20:57

„Ez a világ legrosszabb érzése” – Patrick Mahomes az elveszített Super Bowl után

Amerikai sportok
2025.02.10. 09:08

Jalen Hurts: A védelmünk jelentette a különbséget

Amerikai sportok
2025.02.10. 05:51

Super Bowl: ilyen volt Kendrick Lamar félidei fellépése – videó

Amerikai sportok
2025.02.10. 04:59

Hiába a domináns védelem, Jalen Hurts lett a Super Bowl MVP-je

Amerikai sportok
2025.02.10. 04:55
Ezek is érdekelhetik