Egy legendával szegényebben: Warner visszavonult

Vágólapra másolva!
2010.01.29. 23:54
null
Warnert a New Orleans elleni meccsen láthattuk utoljára játszani (Fotó: Action Images - archív)
Az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokságban (NFL) szereplő Arizona Cardinals Super Bowl-győztes irányítója, Kurt Warner magyar idő szerint pénteken este bejelentette visszavonulását.

„12 hihetetlenül szép évet töltöttem el a ligában. De most már kíváncsian várom, hogy mit tartogat számomra a következő 12 esztendő. Örülök neki, hogy a jövőben több időt tölthetek majd el a családommal" – mondta a visszavonuló Warner pénteki sajtótájékoztatóján.

A 38 éves klasszis szerződése csak a következő szezon végén járt volna le az Arizonával, az irányító így búcsúja miatt körülbelül 9.1 millió euróról mond le – persze így sem valószínű, hogy a jövőben anyagi gondjai támadnak.

A quarterback (akit minden valószínűséggel beválasztanak majd a Hírességek Csarnokába) pályafutása nehezen indult, először az Arena-ligában (AFL), majd Európában, az Amsterdam Admiralsnál szerzett nevet magának, ezt követően, 1998-ban került a St. Louis Rams csapatához.

Warner a Ramst 2000-ben a klubtörténet első Super Bowl-győzelmére vezette (a XXXIV. Super Bowlon a Tennessee Titans verte meg a csapat), és őt választották meg a nagydöntő legértékesebb játékosának.

A 2008-as szezonban Warner az Arizona Cardinalst is eljuttatta a Super Bowl-ba, azonban a csapat kikapott a Pittsburgh Steelerstől – míg a mostani idényben a rájátszás második körében a New Orleans búcsúztatta a csapatot.

Warner 208 touchdownt passzolt és 32 344 yardot hozott aktuális csapatainak pályafutása során, átadásainak 65.5 százalékát célba jutatta. Eredményei különösen annak fényében szenzációsak, hogy 28 éves korában játszott először kezdőként NFL-mérkőzésen...

Legfrissebb hírek

Amerikaifutball: a Super Bowl árnyékában a magyar utánpótlás

Utánpótlássport
2025.02.13. 18:12

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

Amerikai futball: magabiztos győzelmet aratott a magyar U19-es válogatott

Amerikai sportok
2024.11.23. 19:41

NFL: a Browns három futott TD-vel győzte le a Steelerst

Amerikai sportok
2024.11.22. 08:15

Amerikaifutball Eb: súlyos vereséget szenvedett a magyar csapat a címvédő osztrákoktól

Amerikai sportok
2024.10.12. 17:16

NFL: gyógyíthatatlan betegségben szenved a legendás irányító

Amerikai sportok
2024.09.24. 20:45
Ezek is érdekelhetik