Arsene Wenger dühösen utasította vissza Sir Alex Ferguson kritikáját

Vágólapra másolva!
2008.11.29. 18:19
A Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson megkockáztatta, hogy kivívja Arsene Wenger haragját, amikor azt mondta, zűrzavar uralkodik az „ágyúsok” háza táján. Az Arsenal menedzsere a várakozásoknak megfelelően dühösen utasította vissza a megállapítást.
Vége a barátságnak?
Fotó: Imago (archív)
Vége a barátságnak?
Vége a barátságnak?
Fotó: Imago (archív)
Vége a barátságnak?
A William Gallas-ügy és az Arsenalnak a Manchester City ellen az előző fordulóban elszenvedett 3–0-s veresége után Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere, aki a City elleni városi rangadóra készül csapatával, úgy véli, az Arsenal nincs jó formában, és a City a lehető legjobbkor fogta ki őket premier league-es összecsapásukon.

„A City valószínűleg a megfelelő pillanatban játszott az Arsenal ellen, mert a csapat háza táján zűrzavar uralkodik egyik játékosuk miatt. A City emellett azt tette, amit tennie kellett, s mindazt igen meggyőzően” – mondta Ferguson.

Ahogy várható volt, a bajnoki címért folytatott versenyben kissé lemaradó Arsenal menedzsere, Arsene Wenger mérgesen utasította vissza a „vádakat”.

„Nem érzem úgy, hogy káosz uralkodna a csapatnál. Inkább azt gondolom, a Manchester City van felszálló ágban, és ezt talán a Manchester United is megtapasztalja vasárnap” – vágott vissza Wenger.

„Volt néhány rossz eredményünk, ezért kissé leszakadtunk a Liverpooltól és a Chelsea-től, de a játékosállományunk megvan hozzá, hogy fölzárkózzunk, és ami velünk történt, a többi nagy riválissal is megeshet” – mondta a mester.

„Ha csapatom a Manchester United elleni győzelem után a Chelsea-t is megveri, egyre erősebb lesz. Csak hinnünk kell benne, én pedig tudom, hogy képesek vagyunk rá” – zárta gondolatait az „ágyúsok” menedzsere, aki emlékeztette Fergusont, hogy az MU azért már kikapott a szezonban ettől a „zűrzavaros” gárdától.
Legfrissebb hírek

Wenger szerint van pénz, de nem költ – elég erős a csapata

Angol labdarúgás
2009.07.30. 16:33

Arsene Wenger: „Ezúttal is masszív csapattal találtuk szembe magunkat”

Labdarúgó NB I
2009.07.28. 09:42

Man. United: Ferguson újabb olasz tinit csábított a klubhoz

Angol labdarúgás
2009.07.04. 02:38

Manchester United: Sergio Agüero érkezhet - lapértesülés

Angol labdarúgás
2009.06.25. 19:54

Florentino Pérez: Manuel Pellegrini a spanyol futball Arsene Wengerje

Spanyol labdarúgás
2009.06.05. 16:22

Arsene Wenger számára nem téma az átigazolás a Real Madridhoz

Angol labdarúgás
2009.05.20. 10:43

Arsenal: az elnök szerint Wenger nem megy a Real Madridhoz

Angol labdarúgás
2009.05.19. 13:20

Real Madrid: Wenger szerint Florentino Pérez tervei csábítóak

Spanyol labdarúgás
2009.05.17. 21:04
Ezek is érdekelhetik