Man. United: Van Gaal szigorít, elkobozza a játékosok mobiljait

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.04. 12:58
null
Van Gaal a szakmájában nem ismer tréfát (Fotó: Action Images)
Louis van Gaal, a Manchester United új menedzsere új szabályokat is hozott a „vörös ördögök" öltözőjében: a játékosok kötelesek leadni mobiltelefonjaikat a mérkőzések előtti este – írja a Daily Mail.

 

Ennek oka a csapattal kapcsolatos hírek kiszivárogtatásának megakadályozása, aminek ötletét már Sir Alex Ferguson is felvetette korábban. A nyáron az együttes élére kinevezett holland szakember házirendje értelmében kikerülnek a keretből azok a játékosok, akik elkésnek egy találkozó reggelén a nap első étkezéséről.

A kimondottan kemény és szigorú edző hírében álló Van Gaal szabálykönyve egyelőre nem váltotta be az ígéreteket, hiszen a bajnokságban három fordulót követően győzelem nélkül áll a csapat, a Ligakupából pedig már az első fordulóban kiesett egy harmadosztályú ellenféllel szemben. Jó munkához persze idő kell, illetve világsztárok (Di María, Falcao) leigazolása.

Maarten Meijer a mesterről írt életrajzi könyvében beszámolt Van Gaal különös szigoráról. Az Ajaxnál állítólag már egyetlen perc késésért pénzbüntetést szabott ki, a következőnél már duplázódott a bűnhődés ára. A csapat tagjainak egyszerre kellett kezdeni az étkezést és javasolt volt kizárólag a futballról beszélgetni.

AJÁNLÓ: A Bayern Münchennél számon kértek, itt bevásároltunk - Van Gaal

A 63 éves korábbi Bayern- és Barcelona-tréner a Manchester Unitednél azonnal új előírásokat léptetett életbe: az első és a tartalékcsapat tagjainak közösen kell étkezniük szigorúan betartott időpontokban, illetve 500 ezer font értékben szereltetett fel kamerákat a carringtoni edzőközpontban, így nem csak a pályán, de azon kívül sem maradhat semmi titokban előtte.

(Fotó: Action Images)
(Fotó: Action Images)

 

Legfrissebb hírek

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:38

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Matics beszólt Onanának, miután az MU kapusa azt mondta, hogy csapata „sokkal jobb a Lyonnál”

Európa-liga
2025.04.09. 16:36

„Teljes katasztrófa!” – a manchesteri legendáknak csalódást okozott a derbi

Angol labdarúgás
2025.04.07. 10:03

Derbihez méltatlan: nem született gól a United és a City városi rangadóján

Angol labdarúgás
2025.04.06. 19:23

Elanga pazar szólójával győzte le az MU-t a Forest, góllal tért vissza Bukayo Saka az Arsenalba

Angol labdarúgás
2025.04.01. 23:08

Bruno Fernandes a Real Madridban? „Nem, ez nem fog megtörténni”

Angol labdarúgás
2025.04.01. 10:15
Ezek is érdekelhetik