Idegenbeli szurkolóként a hazai szektorban követni a mérkőzést, valódi kilétünket álcázva izgalmas és egyben nyomasztó kihívás. Nincs éneklés, nincs bekiabálás, nincs mez és sál, nincs ünneplés. A békés egymás mellett élés (ülés) a legcélravezetőbb viselkedési forma, ha már az ember egyszer bevállalta az inkognitót és nem keresi a bajt.
Van, ahol egy ilyen akció sikertelenség esetén akár életveszélyes is lehet (Dél-Amerika, Balkán) és van, ahol két különböző csapatnak egymás mellett ülve szurkolni a világ legtermészetesebb dolga (Észak-Amerika).
Anglia, legalábbis a Premier League egyik kategóriába sem sorolható, valahol a kettő között helyezhető el.
Mennyiben változik a „mindenki szurkoljon a számára kijelölt helyen” felfogás, ha egy családi szektorról van szó, ahol nem fanatikus ultrák, nem is közepesen elvakult drukkerek, hanem szülők és gyermekek foglalnak helyet?
Az Aston Villa és a Manchester United hétvégi bajnokiján egy család pórul járt a hangos ünnepléssel: az 53. perc után el kellett hagyniuk a stadiont. Erről az édesapa számolt be telefonon a BBC egy rádióműsorában.
Az apuka és két fiúgyermeke (egyik hét-, a másik kilencéves) a családi szektorban nézték a mérkőzést. A stadionban nem megjelenő anyuka Villa-szurkoló, az apjuk MU-drukker, a gyerekek a kettő között őrlődnek. A hazai gólt nem ünnepelték, de Radamel Falcao találatát igen. A gyerekek kiabáltak, a papa megölelte őket. Ekkor egy pár sorral arrébb helyet foglaló nő elkiabálta magát: „Vigyék ki őket!”
Pár perccel később megjelent két biztonsági ember és arra utasították a családot, hogy hagyják el a stadiont. Nem volt alkudozás, nem volt magyarázkodás, a hangos bocsánatkérés ellenére menniük kellett. Kifelé menet a családi szektor egy emberként fütyülte őket. Érvényes jegyük volt, amiért nem kevés pénzt fizettek, de „rossz” csapat góljának örültek, így távozásra kényszerültek. A gyerekek elsírták magukat. Az édesapa teljesen fel volt háborodva.
A hazai szektorban az idegenbeli csapat gólját ünnepelni nem egy kedves gesztus, és önveszélyes vállalkozás is lehet, ez abszolút érthető. De a rendezők részéről a távozásra utasítás lenne az egyetlen megoldás? Egyáltalán megoldás? Adhat okot a mérlegelésre a „kihágók” életkora? Nem könnyű kérdések, olvasóink véleményére is kíváncsiak lennénk.
KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!