„Ez kettőnk problémája”: miért esett egymás torkának Conte és Mourinho?

Másfél évig a felszín alatt forrongott, fel-feltörve, most viszont egész pályás csatává változott Antonio Conte és José Mourinho szópárbaja. A Chelsea és a Manchester United menedzsere január elejétől folyamatosan a sportrovatok főcímei közé repíti magát egyre durvább és durvább beszólásokkal: ilyen szintű személyes „csörtét” még akkor is nagyon ritkán látni a labdarúgásban, ha Mourinho a sprőd stílusával az évek során sok-sok haragost szerzett magának. Contét olyan ponton találta el, ami nagyon fájt, az olasz edző pedig erre úgy támadott vissza, ahogy korábban talán Mourinho egyetlen opponense sem.

KELL NEKI AZ ELLENSÉG

José Mourinhónak éltető eleme a konfliktus. Ezt maga a portugál sem tagadja, sőt nyíltan el is ismerte, amikor a Corriere della Sera olasz lapnak egyszer a következőképpen nyilatkozott.

„Jobb, ha vannak ellenségeim. Nem életbevágó fontosságú, de jobb. Kell az adrenalin a testnek is, és ami azt illeti, jobb szeretem, ha az ellenségeim zajongását hallom, mert így el tudom kerülni az elkényelmesedést. Hozzáteszem: az ellenség szót csak a futballra vonatkoztatom, ez a szó a privát életemben nem játszik szerepet” – mondta egy beszélgetés során.

Nem véletlen hát, hogy Mourinho akármerre is járt, mindenhol talált magának futballellenséget. Legendás, több mint évtizedes animozitás köti össze Arsene Wengerrel, beszólt már Jesualdo Ferreirának, Rafa Beníteznek, Manuel Pellegrininek, Manuel Preciadónak és természetesen a Real Madrid edzőjeként az C Barcelona edzői stábjával (Josep Guardiolával az élen) sem volt felhőtlen a kapcsolata. A kiélezett versengés és az ellenségszerzés egyszerűen hozzátartozik Mourinho edzői filozófiájához, minden bizonnyal teljesen kiszámítottan – a portugál tréner mestere a médián keresztül viselt edzői hidegháborúknak.

Arra viszont nem biztos, hogy számított, hogy Antonio Contével ennyire elfajul az üzengetés. Az már több mint egy éve nyilvánvaló, hogy a két tréner nem szereti egymást, de a közelmúltban olyan kijelentéseket tettek, amelyek jóval tovább mutatnak egyszerű kiélezett rivalizálásnál.

A LEGFÁJÓBB PONT

A konfliktus 2016 októberében kezdődött, amikor José Mourinho a Manchester United edzőjeként tért vissza a Stamford Bridge-re. A Chelsea 4–0-ra kiütötte az MU-t – különösen fájdalmas lehetett Mourinhónak, hogy egy évvel korábban, címvédőként egészen pocsék széria után távolították el a Chelsea-től, így mindenáron bizonyítani akart –, s a vendégek mestere azzal vádolta meg Contét, hogy a gólok utáni vad és szükségtelen ünnepléseivel megalázza a legyőzött ellenfelet. Fél évvel később Conte szóvá tette Eden Hazard folyamatos rugdosását („Nekem ez nem futball” – jegyezte meg az MU elleni meccset követően), majd nem túl árnyaltan beszólt a manchesteri költekezésre is.

Hogy tetézze, júliusban arról beszélt, hogy el szeretnék kerülni a „Mourinho-szezont”, azaz a bajnoki cím utáni, összeomlással járó őszi szereplést. A portugál erre már nem nyelt, hanem visszaszólt, nehezen lefordítható célzása egyben Conte hajvesztésére és hajátültetésére vonatkozott…

Októberben Mourinho kifejtette, elege van a riválisok (így Conte) „sírásából” a sérülések miatt, és a válasz itt sem maradt el: az olasz edző szerint Mourinhónak inkább a saját csapatával kellene törődnie, nem más klubok életébe beleütnie az orrát. Ezek után nem túl meglepő, hogy a két szakember novemberben kezet sem fogott.

Ez még mindig beletartozik a normális versengésbe (bár itt-ott a határokat feszegeti), ám az új évben végképp elgurult a gyógyszer. A kezdőlövést Mourinho adta le.

„Most azért vonják kétségbe az elhivatottságom, mert nem ugrálok úgy a pálya mellett, mint egy bohóc? Nem kell őrültként viselkedni az oldalvonalnál, hogy bizonyítsd a szenvedélyed” – jelentette ki Mourinho egy kérdésre válaszolva.

Nem kell Sherlock Holmesnak lenni ahhoz, hogy a Premier League két legvadabbul ünneplő edzőjét, Antonio Contét és Jürgen Kloppot képzeljük a „bohócok” kép mögé. Mourinho ugyan azt állította, hogy csak a sajtó szította a lángokat, és ő nem Contét emlegette, mindenesetre a Chelsea mestere magára vette a mondatokat.

„Szerintem magába kellene néznie, tudjuk, miket csinált a múltban. Lehet, hogy saját magáról beszélt, nem? Néha előfordul, hogy az emberek elfelejtik, mit mondtak, hogyan viselkedtek a múltban. Amnéziásak lesznek, nem emlékeznek a dolgaikra. Ez aggodalomra ad okot, hiszen azt jelenti, hogy öregszik az ember” – jött a felelet, amit még durvábbá tesz, hogy Conte eredetileg a „demenza senile” kifejezést használta olaszul, tehát kifejezetten az időskori elbutulásra utalt (a Chelsea sajtósa javasolta az amnéziás kifejezést, finomításképp).

Nem volt feltétlenül teljesen ízléses megnyilatkozás, a válasz pedig a legérzékenyebb ponton találta el Contét. Mourinho „elnézést kért”, mégpedig a következőképpen:

„Az egyetlen módja, hogy véget vessek ennek a történetnek, hogy beismerem, sokszor hibáztam az oldalvonal mellett a múltban. A jövőben kevesebbet fogok, de biztosan lesz még rá példa. Ami azonban soha nem történt meg velem, s nem is fog, hogy eltiltsanak bundázásért. Ilyen nem volt, és nem is lesz.”

Ennél nagyobb övön aluli ütést pedig nem is helyezhetett volna el Contén, és ezzel minden bizonnyal tisztában volt.

NEHÉZ LEMOSNI

Antonio Contét a 2011-es Calcioscommesse fogadási botrány kapcsán hallgatták ki, a Siena és a Novara közti mérkőzés előtt történtek miatt. A volt Siena-játékos, Filippo Carobbio azt állította, hogy a klubtulajdonos Massimo Mezzaroma jelezte indirekt módon a játékosoknak, döntetlen eredményt vár, mert arra fogadott. Carobbio állítása szerint edzőjük, Conte erről és más fixált eredményekről is tudott, ám egyiket sem jelentette. Conte tagadta ezt – és egy Siena-futballista sem erősítette meg Carobbio szavait –, de vádalkura törekedett. Ezt elutasították, és 2012-ben tíz hónapra eltiltották a futballtól. Conte fellebbezett és részsikert aratott, majd egy újabb fellebbezés után négy hónaposra csökkentették a büntetését. 2016 májusában minden vádpont alól felmentették.

Nem csoda, hogy Mourinho szavai kíméletlen ütésnek bizonyultak: a vád a legnagyobb sötét folt Conte edzői pályafutásán, és valószínűleg az egyik legrosszabb időszak, amit valaha átélt. A portugál ráadásul nyilván tudott Conte felmentéséről is az ügy végén, csak épp úgy fogalmazott, hogy a legjobban oda tudjon csapni.

Conte ezt sem nyelte le, kicsinyes figurának festette le Mourinhót, aki kisember volt, kisember marad és kisember lesz, s gyerekesen viselkedik.

„Az ilyen jellegű hozzászólásokat csak akkor engedheti meg magának az ember, ha pontosan ismeri az igazságot. Mielőtt ily módon megbántasz valakit, tisztában kell lenned a körülményekkel. Ha nem teszed, megmutatod, hogy milyen ember is vagy valójában. Nagyon jól ismerem a múltját, korábban is gyerekesen viselkedett különböző helyzetekben, a jelenben is komolytalan ember benyomását kelti, és biztosra veszem, hogy a jövőben sem fog megváltozni. Claudio Ranieri esete kiváló példa. Támadta őt az angolja miatt, amikor viszont Ranierit kirúgták, a nevével feliratozott pólót vett fel. Ez is megmutatta, hogy milyen kétszínű. Valakivel harcolni akarsz, megpróbálod kicsinálni. Aztán két évvel később megpróbálsz segíteni neki, mert ez jót tesz neked, valamint az imázsodnak is” – döngölte földbe verbálisan a portugált.

A „sima” ellenségeskedés átfordult nettó személyeskedésbe és acsarkodásba. Könnyen elképzelhető, hogy azért is, mert José Mourinhót a csalásnál és mérkőzésmanipulációnál semmi sem háborítja fel jobban, Antonio Contét meg semmivel nem lehet annál jobban felbőszíteni, mint hogy meglengetik előtte „bundás” múltját.

Mourinho még olaszországi évei alatt utalt arra, mennyire undorodik a korrupciótól és a korábbi Calciopoli-ügytől – kifakadása után egyszerűen kisétált az Inter sajtótájékoztatójáról.

„Becsületes emberként jöttem Olaszországba, becsületes emberként fogok távozni innen” – mondta.

Elképzelhető, hogy ezek alapján különösen bántja Mourinho szemét kollégája belekeveredése a Calcioscommesse-botrányba, ráadásul a Juventus-legenda Conte klubja volt korábban a Calciopoli-botrány fő bűnbakja is – lehet, hogy az egykori Inter-edző a juvés múlttal sem volt kibékülve. Ha nem lenne elég az áthallásokból, a portugál Record című lapban a Mourinhóval jó viszonyban levő Eladio Paramés újságíró az „EPO-Juventus csapatkapitányának” minősítette Contét, arra utalva, hogy a kilencvenes évek közepén-végén „tele volt nyomva” EPO-val a torinói együttes.

„Az ügy bíróság elé került. Fellebbezés fellebbezést követett, különböző erők befolyásolták a tárgyalást, és a végén senkit sem büntettek meg komolyan, a doppingellenőrök nagy bánatára. Na, és ki volt a Juve csapatkapitánya? Antonio Conte! Később ugyanezt az úriembert tiltották el hat hónapra, mert azzal vádolták, tudott fixált meccseredményekről. Természetesen ezt tagadta, de a rossz hírnév, amely az ilyen gyanús alkudozásokat kíséri, azóta is árnyékként ül rajta. És ez az úriember, akiről láthatják, hogy nem igazán makulátlan múltú, kicsinyességgel vádolja José Mourinhót. Igaza is lehet tán, de győzelmek számában és hajban Mourinho egyértelműen sokkal nagyobb” – gúnyolódott Paramés.

Az ügynek koránt sincs még vége: Conténak innentől kezdve becsületbeli ügy a Mourinho elleni párbaj, nyilvánvaló, hogy személyében és tisztességében is sértve érzi magát.

„Súlyos szavakat használt. Ezt nem felejtem el neki. Ez nem a klubok problémája, ez a konfliktus közte és köztem van” – jelentette ki.

MOURINHO EMBERÉRE AKADT?

„Azok számára, akik ismerik Mourinhót, nem meglepő, hogy idáig jutottak a dolgok. Mindenki más számára viszont meglepő volt az a szint, ameddig elfajultak. Eddig szóba került a menedzserek viselkedése, időskori szenilitás, bundázással gyanúsítás (amely vád alól Contét felmentették), kamu arcként beállítás, sőt, még az is, hogy ki mennyire jó a munkájában. Olyan személyes acsarkodásba fordult az ügy, amely messze túlmutat a Ferguson és Wenger vagy még a Revie és Clough közötti szócsatákon is.

Pont ez az izgalmas benne.

Sok megjegyzés illetlen volt, meggondolatlan, ízléstelen, és talán el is tereli a figyelmet a futballról, de épp a futball ad hozzá az izgalomhoz. Figyelemre méltó – egyben nevetséges is –, hogy két, ennyire nagy becsben tartott, ennyire nagy tudású edző ilyen kéjjel süllyed sárdobálásba a nyilvánosság előtt” – írja a vitáról véleménycikkében Miguel Delaney, az Independent vezető futballszakírója.

Ne felejtsük el, a két csapat közvetlen vetélytársa egymásnak a bajnoki (illetve inkább bajnoki dobogóért folytatott, tekintve a Manchester City óriási előnyét) versengésben. Mourinhótól egyáltalán nem áll távol, hogy szándékosan konfliktust szítson a közvetlen riválissal – megtette máskor és másokkal is –, s a szócsatára irányítsa a sajtó és a közvélemény figyelmét.

Legtöbb ellenfele megpróbált kihátrálni egy rövid szópárbaj után a hasonló esetekből, ám Conte nem így tett, és nem is tűnik úgy, mint aki le akarna állni a csatázással. Elképzelhető, hogy már az előző szezonban is beleállt volna egy ilyen ütésváltásba, ám az angolja ezt még nem tette lehetővé – ám most olyan sértést kapott, amelyre reagálva ő is minden fegyverből tüzet nyitott.

José Mourinho meg a futballharagosai mellé alighanem szerzett egy igazi ellenséget is.