Bódog: Megesett, hogy Klopp megvárt, és lekevert két pofont

A történet 1998. szeptember 28-án kezdődött, amikor a német másodosztályban SSV Ulm–Mainz bajnokit rendeztek. A 4–2-es hazai győzelemmel végződő találkozón az Ulmban Bódog Tamás, a vendégeknél Jürgen Klopp küzdött a három pontért, végül a DVTK mostani szakmai igazgatója örülhetett. 2001 januárjában aztán Mainzban csapattársak lettek, igaz, mindössze néhány hétig.

A kiesés ellen küzdő együttesnél ugyanis edzőt váltottak, a vezérkar viszont spórolni akart, így a távozó Eckhard Krautzunt házon belül pótolták – február 26-án Klopp még a csapat futballistája volt, 27-én már a vezetőedzője.

„Játékosként riválisként tekintettünk egymásra, mindketten a jobb oldalon kaptunk szerepet – idézte fel az emlékeket Bódog Tamás. – Igaz, gyakran előfordult, hogy én jobbhátvédként, ő jobb oldali középpályásként játszott. De csatárként is bevethető volt, a német másodosztály szintjén remek játékosnak számított. Azt viszont nem mondanám, hogy tudatosan készült az edzői karrierjére, amikor az egyik összetartáson hosszabban beszélgettünk, azt mondta, el tudja képzelni, hogy egyszer edzőként dolgozik, de elsősorban gyerekekkel foglalkozna. Aztán az élet másként hozta, de meggyőződésem, hogy tíz sztáredzőből tízzel a Mainz kiesett volna – Jürgen Klopp-pal bent maradt.”

A kulcsszó: motiválás és fanatizmus.

Merthogy a labdarúgóból hirtelen vezetőedzővé váló Jürgen Klopp remekül értett a játékosok nyelvén. Eleinte az idősebb labdarúgókra támaszkodott, a véleményüket is kikérte, de minden döntésért ő vállalta a felelősséget.

„Szakmailag volt némi lemaradása, de úgy beszélt a futballistákhoz, annyira őszintén és nyíltan, hogy átmentünk érte a falon is – folytatta Bódog Tamás. – Nagyon feltüzeli az embert, átragasztja a csapatra a fanatizmusát, egyszerűen bármit mond, elhiszed neki. Mindehhez hihetetlen pozitív kisugárzás társul, komolyan mondom, ha nő lennék, csak vele akarnék szeretkezni. A meccseken és az edzéseken is ezer fokon égett, ha kellett, leüvöltötte a fejünket, máskor csapkodott az öltözőben, de mindig jogosan. Sohasem a személyünket kritizálta, hanem a teljesítményünket. Szokásom volt, hogy utolsóként futok ki a gyepre, és megesett, hogy megvárt, és lekevert két pofont, csakhogy tudatosítsa bennem, meccsen vagyok. Időnként hátsón kell billenteni az embert, de sohasem lépte át a határt.”

A német szakember mindig őszinte és egyenes maradt. Akkor is, amikor 2005 nyarán közölte Bódog Tamással, hogy a következő idényben is számít rá, de ha a posztján azonos képességű fiatallal kell versenyeznie, az ifjabb játékos javára dönt, mert ezt kívánja a csapatérdek.

„Elsőre gyomron vágott a döntése, mégiscsak évek óta együtt dolgoztunk, nem értettem, miért nem bízik bennem. Utána beláttam, hogy igaza van. Mindig felvállalja a nehéz döntéseket, és a szemedbe mondja a véleményét. Edzőként én is igyekszem ehhez tartani magam, emberileg rengeteget tanultam tőle. Ugyanakkor a fanatikus, pozitív értelemben vett agresszív oldala mellett ott van a laza, humoros ember is, de ebből a meccsek alatt semmit sem lehet látni. Legfeljebb a nyilatkozatainál."

A kapcsolatukról sokat elmond, hogy miután Bódog Tamás 2006-ban visszavonult, Jürgen Klopp javaslatára került a Mainz II kispadjára, és a magyar szakember lelkére kötötte, hogy az edzői képzés során mindenképpen nála jelentkezzen tanulmányútra. A DVTK vezetőedzője tavaly nyáron a német zseni 50. születésnapi bulijára is meghívót kapott, ám a miskolci csapat felkészülése éppen aznap kezdődött, így nem tudott elutazni az ünnepségre.

Amikor viszont a Liverpool kötelékébe tartozó egyik játékos szerződtetése felől érdeklődött Kloppnál, az angol óriásklub edzője öt percen belül válaszolt neki. A Mainzot előbb bent tartotta, majd az élvonalba vezette, a Dortmundot (amelynek kispadján 2008 nyarán éppen Thomas Dollt, a Ferencváros mostani vezetőedzőjét váltotta) bajnoki címekig, valamint Bajnokok Ligája-döntőig kormányozta. Most Liverpoolban igyekszik maradandót alkotni – de sohasem felejtette el, honnan indult.

„Talán azért alakult ki a kölcsönös bizalom, mert hasonló személyiségek vagyunk. A pályán egyikünk sem számított istenadta tehetségnek, mindketten a szorgalmunkkal és a hozzáállásunkkal igyekeztünk érvényesülni. Amikor az edzőm volt, pontosan tudta, hogy igyekszem tökéletesen végrehajtani, amit kér tőlem.”

„Többnyire nem sikerült, mert nem voltam olyan szintű futballista, de mindent megpróbáltam. A tanulmányútra vonatkozó kérésének viszont eleget tettem, kétszer három hetet töltöttem nála Dortmundban, miután bajnoki címet nyert a csapattal. Ott voltam az új idény első edzésén, amikor fél órán át beszélt a csapathoz.”

„Ugyanúgy viselkedett, mint Mainzban, és bár akkor már német válogatottaknak magyarázott, a keret összes játékosához ugyanabban a hangnemben szólt. Arról beszélt nekik, hogy mennyire más lesz a szezon, hogy a bajnoki cím után mindenki őket akarja majd legyőzni, ők lesznek az üldözöttek. Amikor a beszéde végén felálltam, megint a játékosa akartam lenni. Úgy éreztem, azonnal stoplist húzok, kimegyek a gyepre, és mindenkit agyonrúgok, hogy játszhassak.”

Kollégákként gyakran gratulálnak egymásnak a hétvégi győzelmek után, igaz, a magyar csapatok neveivel időnként meggyűlik a baja a német szakembernek.

„Amikor az ősszel öt-nullára nyertünk a Vasas ellen, Jürgen üzenetben gratulált a »Varas« legyőzéséhez. Olykor jókat mosolygok, de a DVTK-t már hibátlanul írja.”

Vége.