MU: Aki nem feszül meg a sikerért, előbb-utóbb elvész – Saha

– Igaz, hogy elfoglaltabb, mint annak idején játékoskorában?
– Tényleg sokszor úgy érzem, jó lenne, ha egy nap nem huszonnégy, hanem több órából állna – mondta mosolyogva a négyszemközti beszélgetés alkalmával a 39 esztendős korábbi csatár, Louis Saha, aki a Manchester United marketingpartnere, a Gulf Oil közreműködésével adott exkluzív interjút a Nemzeti Sportnak. – Állandóan úton vagyok, különböző találkozókon, beszélgetéseken veszek részt, egyik nap Ázsiában vagyok, másnap már Barcelonában lépek pályára a Manchester United-legendák csapatával, este meg indulok Londonba. Szóval nem unatkozom.

– Magyarországon tizenhárom éves gyerekeknek tartott bemutató edzést. Milyen élmény volt a csepeli srácokkal találkozni?
– Nagyon élveztem. Jó volt látni a gyerekek szenvedélyét, amikor elkezdtem az aláírásokat osztani, úgy letámadtak, hogy alig kaptam levegőt. Később a pályán is kemények voltak, időnként térdmagasságban érkeztek, de így van ez jól. Fontos az elhivatottság, jó volt látni, hogy nincsenek megszeppenve. Mindig öröm srácokkal futballozni, látni a mosolyukat.

– Önnek gyerekként ki volt a példaképe?
– Igazi példaképem nem volt. Utáltam veszíteni, mindig dühös voltam, ha a csapatom kikapott. Amikor Manchesterben futballoztam, sohasem akartam olyan lenni, mint Cristiano Ronaldo vagy Paul Scholes, egyszerűen jobb akartam lenni náluk is.

– Ronaldo volt a legjobb játékos, akivel valaha egy csapatban futballozott?
– Ez nem kérdés. Nemcsak azért, mert sokkal tehetségesebb volt, mint mi, hanem mert mindennap ugyanazzal az elhivatottsággal dolgozott az edzésen. Tehetséges, jóképű srác volt, megtehette volna, hogy hátradől, mégsem tette soha. Néha fel is tettem magamban a kérdést: ember, te minek melózol ennyit?! Imádtam vele játszani. Cristiano fiatalabb nálam, az egyik edzés után mégis ő jött oda hozzám, és azt mondta: Louis, sokkal jobban játszol, ha mosolyogsz. És milyen igaza volt. A futballt élvezni kell!

– A magyar fiatalokról mi a véleménye? Melyik az a korosztály, amelyben már figyelik a gyerekeket az európai topklubok?
– Tizenhárom-tizennégy éves korukban már javában nézik őket. A tehetség elengedhetetlen, de önmagában nem elég. Aki nem feszül meg mindennap a sikerért, aki nem eléggé elhivatott, előbb-utóbb elvész. Számos képességet néznek a nagy klubok megfigyelői, fontos, hogy egy srác hétről hétre ugyanazt a szintet tudja hozni, nem elég, ha egyszer kiugróan teljesít, máskor meg képtelen pontosan passzolni. A kiugró tehetségek mellett megbízható fiatalokat is keresnek, akikre lehet alapozni. Persze egyik gyerek sem robot, fontos, hogy legyen karizmája és élvezze a játékot.

– Az igaz, hogy ön manapság a könyvírásban leli örömét?
– Amióta abbahagytam a futballt, megváltozott az életem. Nehéz döntés volt, amikor elhatároztam, kész, ennyi volt, másfelől karrierem során sok súlyos sérülésem volt, ebből a szempontból felkészültem rá, előbb-utóbb elérkezik ez a pont. Emlékszem, a Manchester United játékosaként a 2008-as Bajnokok Ligája-döntőre sem tudtak nevezni, a moszkvai szállodai szobában üldögélve éreztem először, mentális segítségre van szükségem. Beszélgetni akartam valakivel, aztán rájöttem, még jobb, ha tollat és papírt ragadok, és kiírom magamból a fájdalmat.

– Emlékszik rá, mivel kezdett?
– Eleinte csak a fejemben kavargó gondolatokat vetettem papírra, amolyan terápiás jelleggel. Amikor toll volt a kezemben, akkor értettem meg igazán, mi is van a fejemben. Később kitaláltam, hogy írok egy könyvet a futballisták életéről, annak minden szépségével és nehézségével, hogy megmutassam a fiataloknak, mi vár rájuk, ha profi labdarúgók lesznek. Körbejártam a témát, egykori játékostársakkal, edzőkkel, klubvezetőkkel készítettem interjút, sőt még huligánokkal is beszéltem. Hihetetlenül jó érzés volt, hogy a könyv megírásával több ezer fiatalnak segítettem, újra hasznosnak éreztem magam. Tervben van korábbi francia válogatott csapattársam, Patrice Evra életrajzi könyvének megírása, továbbá egy gyerekeknek szóló animációs film forgatókönyvén is dolgozom.

– A futball lesz a téma?
– Ezt egyelőre nem árulnám el, nem akarom lelőni a poént.

– Akkor váltsunk témát! Angliai éveiben volt lehetősége Gera Zoltán ellen futballozni. Emlékszik rá?
– Hogyne emlékeznék! Különösen az egyik varázslatos ollózós góljára, meg nem mondom, kinek lőtte… Na jó, a Manchester Unitednek. Egyik korábbi csapatomban, a Fulhamben játszott, kedveltem a stílusát, okos futballista volt, mindig tudta, mi történik a pályán a következő pillanatban.

– Hogyan jellemezné a mostani és azt a Unitedet, amelyben ön is futballozott?
– Képtelenség összehasonlítani a két együttest. A játék sokat változott, amióta elmentem Manchesterből, sokkal gyorsabb lett a futball. Akkoriban elég volt egy-két kiemelkedő képesség, hogy valakiből sztár legyen, ma már az egész világról érkeznek a különböző akadémiákról a különböző nemzetiségű gyerekek. Egy biztos, Sir Alex Fergusont nehéz pótolni, José Mourinho keményen dolgozik a klubnál, tehetséges játékosok vannak a mostani Unitedben is, sokra hivatott ez a társaság.

– Wayne Rooney egyszer azt nyilatkozta, Louis Saha volt a kedvenc csatártársa. Mit szólt ehhez?
– Mit szólhattam volna?! Wayne a Manchester zsenije, élmény volt vele futballozni. Kétségtelen, jól kiegészítettük egymást, ő képes lett volna reggeltől estig futni, belerúgni a betonfalba is. Én meg próbáltam utánozni őt.

KÉPGALÉRIA – A MANCHESTER UNITED BL-GYŐZTES CSATÁRA CSEPELEN JÁRT!

– Szóval folyamatosan úton van. Hol van önnek az igazi otthon?
– Cannes-ban. Pontosabban a város mellett egy kis faluban. Próbálom megtalálni az arany középutat, úton is lenni, de odahaza is elég időt tölteni. Így kerek az életem.