Manchester United: Mourinho miatt fakadt ki Pogba?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.25. 15:41
null
Pogba egyik könnyelmű labdavesztése sokba került az MU-nak (Fotó: AFP)
Angol sajtóhírek szerint a Manchester Unitedben futballozó Paul Pogba legutóbbi kifakadását az idézte elő, hogy José Mourinho a Wolverhampton elleni mérkőzés (1–1) után leteremtette a francia játékost.

 

A The Sun információi szerint a csalódást keltő döntetlen után Mourinho beviharzott a Manchester United öltözőjébe, és keményen kritizálta Pogbát, szerinte ugyanis az ő hibájából született az ellenfél egyenlítő gólja (a találatot megelőző támadásnál valóban Pogba adta el a labdát a középpályán – a szerk.). A portugál szakember állítólag azt is szóvá tette, hogy a francia játékos nem koncentrált eléggé, és könnyelmű megoldásokat követett el a pályán. A hírek szerint Pogba nem fogadta jól a kritikát, ezt bizonyította az eset utáni nyilatkozata is.

„Nem tudom, miért így játszunk, nem én vagyok a menedzser. Játékosként csak azt mondhatom, hogy többféle játékstílusnak kellene lennie a repertoárunkban” – mondta Pogba.

ANGOL PREMIER LEAGUE
6. FORDULÓ
Arsenal–Everton 2–0
(Lacazette 56., Aubameyang 59.)
West Ham United–Chelsea 0–0
Brighton & Hove Albion–Tottenham Hotspur 1–2 (Knockaert 93., ill. Kane 42. – 11-esből, Lamela 76.)
Burnley–AFC Bournemouth 4–0
(Vydra 39., Lennon 41., Barnes 84., 89.)
Cardiff City–Manchester City 0–5 (Agüero 32., B. Silva 35., Gündogan 44., Mahrez 67., 89.)
Crystal Palace–Newcastle United 0–0
Leicester City–Huddersfield Town 3–1 (Iheanacho 20., Maddison 66., Vardy 74., ill. M. Jörgensen 5.)
Liverpool–Southampton 3–0 (Hoedt 10. – öngól, Matip 21., Szalah 45+3.)
Manchester United–Wolverhampton Wanderers 1–1 (Fred 18., ill. Moutinho 53.)
Fulham–Watford 1–1
(Mitrovics 78., ill. Gray 2.)

AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 6 6 14– 2 +12 18
2. Manchester City 6 5 1 19– 3 +16 16
3. Chelsea 6 5 1 14– 4 +10 16
4. Watford 6 4 1 1 11– 6 +5 13
5. Tottenham 6 4 2 12– 7 +5 12
6. Arsenal 6 4 2 12– 9 +3 12
7. Manchester United 6 3 1 2 9– 9 0 10
8. AFC Bournemouth 6 3 1 2 10–11 –1 10
9. Leicester City 6 3 3 11–10 +1 9
10. Wolverhampton 6 2 3 1 6– 6 0 9
11. Crystal Palace 6 2 1 3 4– 6 –2 7
12. Everton 6 1 3 2 8–11 –3 6
13. Brighton & Hove Albion 6 1 2 3 8–11 –3 5
14. Southampton 6 1 2 3 6– 9 –3 5
15. Fulham 6 1 2 3 8–13 –5 5
16. Burnley 6 1 1 4 7–10 –3 4
17. West Ham 6 1 1 4 5–11 –6 4
18. Newcastle 6 2 4 4– 8 –4 2
19. Huddersfield Town 6 2 4 3–14 –11 2
19. Cardiff City 6 2 4 3–14 –11 2
Legfrissebb hírek

Csaknem hárommillió forintért vették meg Szoboszlai City ellen viselt mezét

Angol labdarúgás
2 órája

Romano szerint Kerkez nyáron távozik a Bournemouthtól

Angol labdarúgás
2 órája

Gary Lineker Sir Alex Ferguson felelősségéről beszélt a Manchester United gyengélkedése okán

Angol labdarúgás
5 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:09

Ruben Amorim az FA-kupa-kiesés után: A cél a Premier League megnyerése!

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:41

Tizenegyesekkel ejtette ki a Fulham az MU-t az FA-kupa nyolcaddöntőjében

Angol labdarúgás
2025.03.02. 20:24

Nincs vége az isztambuli szappanoperának, a Fenerbahce is feljelentette a Galatát

Minden más foci
2025.02.28. 17:21

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53
Ezek is érdekelhetik