A Liverpoolnak a bajnoki cím a minden: most derül ki Kloppék igazi ereje

Lehet, hogy végül bő egy centiméteren múlik a bajnokság? Lehet, hogy az idény végén John Stones fantasztikus mentését fogják ismételni azzal a felirattal, hogy ekkor mehetett el a bajnoki cím a Liverpoolnak? Lehet, hogy a csütörtöki Manchester City–Liverpool találkozó volt a fordulópont a Premier League trónjáért folyó versenyfutásban? Lehet, hogy ez a „most vagy soha” éve Jürgen Klopp csapatának, és lehet, hogy a közeljövőben nem adódik még egy ekkora esély a Pool előtt?

Megannyi lehet. Tegyünk hozzá még egyet-kettőt: mi lehet a futballban a nagyság mértékegysége? És miért lehet nagyon nagy szüksége a Liverpoolnak erre a bajnoki címre?

Lapozzunk kicsit vissza.

MINT EGY FALAT KENYÉR

A Liverpool tradicionális nagy csapat. A mai napig az angol futball legeredményesebb klubja az európai kupaküzdelmekben a maga öt BEK/BL- és három UEFA-kupa-győzelmével. A Manchester United után Anglia második legtöbb bajnoki címet szerző klubja.

A Liverpool ugyanakkor 29 éve, az 1989–90-es bajnokság óta nem nyerte meg hazája pontvadászatát.

Az természetesen nem egyedülálló, hogy egy patinás klubnak vannak rosszabb időszakai. A Manchester United 1911 után legközelebb 1952-ben nyert első osztályú bajnoki címet, 1967 után pedig 1993-ban. Az Arsenal nem volt bajnok 1931 előtt, 1953 és 1971 között, majd 1971 és 1989 között, most pedig 2004 óta vár az elsőségre. A Chelsea első és második bajnoki címe között ötven, a Manchester City második és harmadik bajnoki címe között negyvennégy év telt el. De ezen időszakok többsége a futballglobalizáció előtti esemény – nem volt akkora üzleti sikerkényszer a klubokon.

Nick Hornby 1992-ben, az őt világhírűvé tevő Fociláz megjelenésekor pontosan jósolta meg a már körvonalazódó változást a szurkolói kultúrában. A klubok elkezdik (többek között a jegyárak emelésével) kiszorítani hagyományos – és gyakran problémákat okozó – szurkolótáboruk egy részét a lelátókról, tehetősebb rétegeket céloznak meg, és az újonnan kicsábított drukkereknek sikerek kellenek, nem az, hogy egy nagy klub évtizedekig jelentős (hazai) trófea nélkül maradjon.

Magyarul több lesz a többet költő, kevesebb gondot okozó, viszont a csapattól sikertelenség esetén könnyebben elpártoló szurkoló. Ahogy Hornby is írta, nem azok az emberek jönnek a lelátókra, akik egy márciusi délutánon megnézik a Wimbledon elleni meccset, amikor a csapat már nincs harcban a bajnoki címért, és kizúgott az összes kupából is. Az új szurkolói generáció fokozottabban érzékeny a sikertelenségre. Valamit mindig fel kell mutatni. Trófeákat. Győzelmeket. Látványt. Ha mást nem, életérzést.

A Liverpool – amely nemcsak szurkolói fejében, hanem valós hatását és követettségét tekintve is megmaradt a nagyon szűk futballelit tagjaként – lassan huszonkilenc éves, bajnoki cím nélküli szériája nagy ritkaság. A Bajnokcsapatok Európa-kupája (BEK) és a Bajnokok Ligája győztesei közül csak három olyan csapat van a Liverpoolon kívül, amely az elmúlt több mint három évtizedben egyszer sem tudta megnyerni hazája bajnoki küzdelmeit az élvonalban.

A Nottingham Forest, amely sosem tartozott az angol tradicionális nagyok közé, anomáliának számít a zseniális Brian Clough vezérletével kiharcolt egy bajnoki arannyal és két BEK-sikerrel. Az Aston Villa az 1981-es bajnokság és az 1982-es BEK-diadal, majd Szuperkupa-siker óta nem hódított el nagy trófeát (a két, kilencvenes években aratott Ligakupa-győzelmet ne számítsuk ide), és nemhogy nem a nagyokkal versenyez, hanem múltjához méltatlanul az angol másodosztályba süllyedt.

A Hamburger SV 1983-ban még BEK-győzelmet és salátástálat ünnepelhetett, azóta egyetlen Német Kupa került a vitrinjébe, és a kikötővárosiak történetük során először 2018-ban kiestek a Bundesliga első osztályából. Sem a Nottinghamet, sem az Aston Villát, sem a Hamburgot nem említené most senki a futballvilág nagyjai között (a patina – az más kérdés).

Mérhetjük a nagyságot pénzügyi erőben is. A Deloitte cég minden évben elkészíti a bevételek alapján a futballvilág „gazdaglistáját”. Az angol csapatok a liga óriási pénzügyi erejének köszönhetően természetesen az élvonalban „nyüzsögnek”, de érdemes megjegyezni, hogy a top tíz egyetlen olyan tagja, amely több mint húsz éve nem nyert bajnokságot, a Liverpool. Mégsem lehet megkérdőjelezni a futballhierarchiában elfoglalt helyét.

Bár hazai porondon ritkán látható bajnoki cím nélküli szériát fut, európai eredményei (UEFA-kupa- és Szuperkupa-győzelem 2001-ben, BL- és Szuperkupa-győzelem 2005-ben, BL-döntő 2007-ben és 2018-ban) segítségével a nimbusza érintetlen maradt. A nimbusz, az életérzés és a nemzetközi sikerek tartották a Liverpoolt a legnagyobb presztízsű klubok között. A szurkolók újabb és újabb hullámai pedig jöttek – a Poolból sosem lett igazi „alvó óriás”.

Ennek ellenére nem jelentene semmi jót, ha a Klopp-projektből az irdatlan befektetés ellenére sem pottyanna ki egy bajnoki cím. A 2018–2019-es idény páratlan lehetőséget kínál erre – és úgy kell az elsőség a Poolnak, mint egy falat kenyér. Ugyanis hiába a „rock 'n' roll foci”, hiába az imázsával személyes rajongótábort is szerző, szenvedélyes Jürgen Klopp, hiába a látvány – a végén az eddigieknél is jobb eredmény kell a legenda továbbírásához és a globális szurkolótábor növeléséhez.

„A LIVERPOOLNAK A BAJNOKI CÍM A MINDEN”

Az 1990-es év óta 2014-ben került a legközelebb a Liverpool a bajnoki címhez. Amikor a szurkolók már (talán) elhitték, hogy meglesz, jött a megingás: 0–2 a Chelsea és 3–3 a Crystal Palace ellen, a Manchester City pedig elvitte a Pool orra elől a trófeát. Az a csapat viszont közel sem volt annyira stabil, mint az erre az idényre összerakott. Nem volt annyira csiszolt a játéka, összehasonlíthatatlanul gyengébb volt a védőmunkája, és rosszabb volt a játékoskerete is.

Most – már ha a Manchester Cityvel kell „csak” versenyt futni, és nem szól bele a harcba a Tottenham – kiegyenlítettebbek az erőviszonyok. A Liverpool keretében alig van olyan játékos, aki megtapasztalhatta a Premier League elsőségéért zajló gyilkos csatát – a két angol bajnok a keretben James Milner és Daniel Sturridge. Ez jelenthet hátrányt a citysekkel szemben, viszont az is igaz, hogy a liverpooliak játékosai valószínűleg kiéhezettebbek a bajnoki sikerre. Ugyanúgy, ahogy Pep Guardiola gárdája a Bajnokok Ligája-győzelemre...

„A csúcsrangadón mindkét klubon eltérő okból volt nagy teher. Egy akkora klub, mint a Liverpool, a történelmi sikerességével egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy 25, 26, 27 évig ne nyerjen bajnokságot, és most rendkívüli esélye adódott erre. Nem most vagy soha pillanat ez, mert a Liverpoolnak a jövőben is lesznek esélyei, de nem tudhatják, mikor jön a következő sansz. Nem tudhatják, hogy a Chelsea, a Manchester United vagy a Manchester City nem lesz-e jobb a következő idényben. Most kell a Liverpoolnak megragadnia az esélyt, és megszereznie a bajnoki címet” – vélekedett a csúcsrangadó után Gary Neville, a Sky Sports szakértője. Tudja, miről beszél: akkor nőtt fel, amikor csapata, a Manchester United a hetvenes és nyolcvanas években a Liverpooléhoz hasonló „trófeátlan” időszakot élt át.

„A bajnoki idény kezdete óta mondom, hogy a City a liga legjobb csapata. Most ötven-ötven százalékot adok a két klubnak, talán egy picit a Cityt favorizálnám. A legutóbbi években nem alakult ki igazi csata a bajnoki címért, és végre úgy tűnik, most lesz egy nagy párharc. A Liverpoolnak a bajnoki cím a minden. A Citynek többről van szó. Ha Pep Guardiola itt lesz öt évig, senkit sem érdekel, hány bajnoki címet nyert, mindenki az alapján ítéli meg, hogy nyert-e Bajnokok Ligáját. Az a következő nagy cél. Ha a Liverpool a bajnokságra tud összpontosítani, akkor ezzel megszerezheti a kellő előnyt” – csatlakozott szakkommentátortársához Jamie Carragher, aki meg a liverpooli káprázatos, de egyben talán nyomasztó örökségről tudna egyet s mást mondani.

KICSIT KÖNNYEBB BEFUTÓ

A Liverpool a „nagy hatos” (a „vörösökön” kívül a Manchester City, a Manchester United, az Arsenal, a Chelsea és a Tottenham) többi tagja ellen már lejátszott hét mérkőzést a tízből. Már csak három rangadója van tizenhét fordulóból: megy az Old Traffordra, illetve fogadja a Tottenhamet és a Chelsea-t. Mind a Manchester Citynek (4), mind a Tottenhamnek (5) több rangadója van hátra. Ráadásul Jürgen Klopp csapata ebben a bajnokságban kizárólag rangadókon veszített pontokat (három döntetlen, egy vereség), a „kisebbekkel” szemben százszázalékos – ez az egyik olyan terület, amelyen a listavezető nagyot lépett előre.

A másik ilyen terület a védekezés, ám nem lenne csoda, ha Jürgen Klopp fejében Dejan Lovren teljesítményét látva megjelenne egy kérdőjel, pláne hogy Joel Matip és Joe Gomez sérülései sem könnyítették meg a dolgát eddig. Virgil van Dijk, aki játékával igazolta az érte kifizetett rekordösszeget, bombabiztos pont. Mellette viszont egymást cserélgette Gomez (13 mérkőzés), Lovren (9) és Matip (8) – és nyitott kérdés, hogy nincs-e szüksége a Poolnak egy náluk jobb középső védőre. Ugyanakkor Klopp jelezte: nem tervezi bővíteni a keretet, hacsak nem áll elő vészhelyzet.

Szintén kérdés, hogy a Liverpool kicsit szűkebb kerete miként bírja a tavaszi befutót. A Manchester City rotációja mélyebb, és azt se felejtsük el, hogy Pep Guardiola csapata egyik motorja, Kevin De Bruyne nélkül játszott az idény nagy részében. A sérüléseket ráadásul eddig jobbára elkerülték a Pool kulcsemberei: Virgil van Dijk, Roberto Firmino, Mohamed Szalah, Alisson még nem hagyott ki bajnokit; Georginio Wijnaldum csak egyet, Sadio Mané és Andrew Robertson csak kettőt.

Az, hogy a csapat öt legértékesebb játékosa együttvéve csak két bajnokit mulasszon, valóságos áldás a Liverpool számára, egyben a háttérstáb dicsérete. De elég valószínűtlen, hogy ez a széria kitartson a 2018–2019-es idény végéig – pláne a rettegett támadótrió esetében. A keret január elején még kicsit szűkült: az egyébként is létszámfeletti Dominic Solanke végleg, Nathaniel Clyne pedig kölcsönben kötött ki a Bournemouth csapatánál.

Azt pedig meglátjuk, hogy a tavaszi versenyfutásnál mennyire játszik szerepet az, hogy a Liverpool és a Manchester City preferenciája eltérő lehet. A Citynek, ahogy Carragher is mondta, Európa és a BL-elsőség a legfontosabb – a klub ambíciói szempontjából ez a következő lépcsőfok, amire fel kell lépni. A Liverpoolnak az előző idényben összejött a BL-döntő (ha a győzelem nem is), és a hosszú bajnoki ínség miatt egyértelműen a Premier League-trófea lesz a célkeresztben. Márpedig ez valóban lehet a párharcot befolyásoló tényező a későbbiekben.

EZ A VALÓDI ERŐPRÓBA

A Premier League történetében még sosem bukta el a bajnoki elsőséget az a csapat, amelyik hétpontos előnnyel fordult rá az új évre. Tegyük hozzá, a Newcastle United 1996 januárjában 12 ponttal vezetett – és mégis alulmaradt a Manchester Uniteddel szemben, bemutatva a PL-történet talán leglátványosabb összeomlását. Amióta bevezették a győzelmet három ponttal jutalmazó rendszert 1981–1982-ben, minden olyan csapat bajnok lett, amely 21 mérkőzés után 52 vagy több ponttal állt. A Liverpoolnak most 54 van.

A Manchester City elleni vereség ellenére továbbra is ritka jó esélye van a Liverpoolnak a bajnoki cím megszerzésére. A győzelem egyértelműen a „vörösök” kezébe adta volna a trófea fülét (persze még meg is kell ragadni azt), ám így is maradt négy pont előny. A Klopp-érában lassan és kiváló háttérmunkával sikerült egy olyan puzzle-t összerakni, amelynek már nagyon kevés hiányos pontja van (ha van egyáltalán). Kétezer-tizenkilenc tavasza erőpróba lesz, pláne a vereség után: most mutatkozhat meg, mekkora valóban a „vörösök” ereje. A Liverpool szakmailag alighanem készen áll a bajnoki cím elhódítására – de hogy mennyire remeg meg a rutinosabb és a hosszú ínség által nem nyomasztott Manchester Cityvel szemben, a jövő kérdése.

Ha nem – akkor tulajdonképpen beteljesedett a projekt.

Ha igen – akkor születhetnek az újabb „amikor a Liverpool-szurkolók elhiszik” poénok. Tovább kell várni, és a várakozás minden egyes újabb idénnyel nyomasztóbb lesz.

És akkor alighanem sokan fogják átkozni azt a pár millimétert, amely elválasztotta a Poolt a City elleni csúcsrangadó vezető góljának megszerzésétől.

Mert ha nem is ennyin múlik, de néha ennyin fordulhat a kocka egy bajnoki versenyfutás során.

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Manchester City–Liverpool 2–1 (1–0)
Manchester, Etihad Stadion, 54 511 néző. Vezette: A. Taylor
Man. City: Ederson – Danilo, Kompany (Otamendi, 88.), Stones, Laporte (Walker, 87.) – Bernardo Silva, Fernandinho, David Silva (Gündogan, 65.) – Sterling, Agüero, L. Sané
Liverpool: Alisson – Alexander-Arnold, Lovren, Van Dijk, Robertson – Wijnaldum (D. Sturridge, 87.), Henderson, Milner (Fabinho, 56.) – Szalah, Firmino, Mané (Shaqiri, 76.)
Gólszerző: Agüero (40.), L. Sané (72.), ill. Firmino (64.)

A FORDULÓ KORÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Newcastle United–Manchester United 0–2 (R. Lukaku 64., Rashford 80.)
Chelsea–Southampton 0–0
Huddersfield Town–Burnley 1–2 (Mounié 33., ill. Ch. Wood 39., A. Barnes 73.)
West Ham United–Brighton & Hove Albion 2–2 (Arnautovic 66., 68., ill. D. Stephens 57., Duffy 59.)
Wolverhampton Wanderers–Crystal Palace 0–2 (J. Ayew 83., Milivojevics 94.)
Cardiff City–Tottenham Hotspur 0–3 (Kane 3., Eriksen 12., Szon 26.)
Arsenal–Fulham 4–1 (Xhaka 25., Lacazette 55., Ramsey 79., Aubameyang 83., ill. A. Kamara 69.)
Everton–Leicester City 0–1 (Vardy 58.)