PL: hat év után távozik a Liverpool kapusa – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2019.08.05. 11:49
null
Mignolet hat évig volt a Liverpool FC kapusa (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool FC 31 éves kapusa, Simon Mignolet az FC Bruges-ben folytatja pályafutását – számol be a belga klub hivatalos honlapján.

 

Simon Mignolet 2013 nyarán a Sunderlandből igazolt a Liverpoolhoz 10 millió euróért. Első négy idényében alapembernek számított posztján, az elmúlt években azonban csak második számú kapusként számolt vele Jürgen Klopp – először Loris Karius, majd Alisson Becker érkezése miatt.

A Sky Sports értesülései szerint a 31 esztendős belga kapusnak lehetősége nyílt arra, hogy a Benficába igazoljon, vagy a Napoliban folytassa kölcsönben, ám ő inkább közelebb akart lenni családjához, ezért választotta az FC Bruges-t. A Transfermarkt úgy tudja, a belga csapat 7 millió eurót fizetett érte.

A belga kapus 204 tétmérkőzésen védte a Liverpool FC kapuját, s kétszer is közel került ahhoz, hogy Premier League-győztesnek mondhassa magát: a 2013–2014-es idényben első számú kapusként nagyban hozzájárult a Pool meneteléséhez – mind a 38 meccsen ő védett –, ám a Chelsea elleni rangadón Steven Gerrard emlékezetes elcsúszása után elbukták a versenyfutást a Manchester Cityvel szemben.

Az előző kiírásban ismét egy hajszál választotta el az angol bajnoki címtől, ám bajnokin egyszer sem lépett pályára, így a kispadról nézhette végig, ahogyan a manchesteri kékek ismét megfosztják csapatát a PL-trófeától.

Bár az előző kiírásban egyszer sem védett a Bajnokok Ligájában, magasba emelhette a trófeát, mivel a Liverpool 2–0-ra legyőzte a Tottenham Hotspurt a fináléban.


 

Legfrissebb hírek

Átgázolt a Crystal Palace-on a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
11 órája

Kerkez is jelölt a PL Év Csapatába az EA FC 25-ben

Angol labdarúgás
14 órája

Szoboszlai: Hazudnék, ha azt mondanám, nem gondoltunk a bajnoki címre

Angol labdarúgás
16 órája

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58
Ezek is érdekelhetik