PL: „Amikor 16 évesen megszületett a második gyerekem, eldöntöttem, profi leszek”

T. M.T. M.
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 17:44
null
Wesleyt gyermekei motiválták a profivá válásban (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Aston Villa brazil csatára, Wesley a Sky Sportsnak adott interjújában mesélt arról, hogyan motiválta az édesapává válás, hogy profi futballista legyen.

 

A 22 éves támadó fiatal kora ellenére kulcsember John Terry csapatában, ám egyáltalán nem vezetett könnyű út a sikerig: Wesley édesapja kilencéves korában elhunyt, így édesanyja nevelte egyedül őt és a testvéreit, emellett pedig még dolgoznia is kellett. Az Aston Villa csatára most megpróbál mindent visszaadni neki a sok áldozatért, amit érte hozott, így anyagilag is támogatja.

Wesley 16 éves korára kétgyermekes apukának mondhatta magát, mint mondja, ez is motiválta, hogy profi labdarúgóvá váljon.

„Tizennégy éves koromban megszületett az első gyerekem. Nehéz időszak volt, mivel abban az időben kezdtem komolyan venni a futballt. Dolgoznom kellett napközben, este pedig edzésre mennem. Tizenhat évesen megszületett a második gyermekem is, ekkor eldöntöttem: mindent meg kell tennem, hogy profi futballista legyek.”

Wesley a szlovák első osztályban is megfordult, fél évet töltött el a Trencínben, majd egymillió euróért leigazolta az FC Bruges, amelyben igazán beindult a karrierje. A nyáron 25 millió eurót fizetett érte az Aston Villa a belga csapatnak, és úgy néz ki, megérte az árát: nyolc mérkőzésen eddig négy gólnál és egy gólpassznál jár a Premier League-ben.

„Mindennap visszagondolok a régmúltra, amikor a csapatok folyton nemet mondtak nekem. Boldog vagyok az Aston Villában, és örülök, hogy a Premier League-ben, a világ legkiélezettebb bajnokságában futballozhatok.”

Legfrissebb hírek

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
31 perce

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
3 órája

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
10 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
12 órája

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
13 órája

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:57

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19
Ezek is érdekelhetik