A Zidane utáni 10-es, aki maga sem értette, miért vinné a Real Madrid: Julien Faubert

„Az a fickó teljesen antiszociális volt. Sosem beszélt velünk játékosokkal, még az edzéseken is alig láttuk, mindig az irodájában ült, sz.r volt a motivációja és rohadtul nem tanultam tőle semmit.”

A West Ham United korábbi francia válogatott labdarúgója, Julien Faubert aligha küld ünnepi képeslapokat egyik edzőjének, Avram Grantnak. Az izraeli menedzser ült a londoni klub kispadján, amikor a WHU 2011-ben kiesett a Premier League-ből. Pontosabban: már nem ült, mert a vezetőség néhány órával azelőtt, hogy matematikailag is bizonyossá vált volna a csapat búcsúja, kirúgta Grantot. Faubert azonban azóta sem bocsátott meg a trénernek.

„Meccsről meccsre mindig ugyanazokkal a problémákkal szembesültünk, és szinte semmit sem tudtunk fejlődni az irányításával.”

A The Athletic bordeaux-i házában látogatta meg a futballistát, aki talán a Real Madrid valaha volt legváratlanabb igazolása, emellett az első francia, aki a válogatottban a 10-es mezt viselteZinédine Zidane visszavonulása után.

Légiósként karrierje legnagyobb részét – öt évet – a West Ham Unitedben húzta le. Alan Curbishley, Kevin Keen, Gianfranco Zola és Sam Allardyce kezei alatt is játszott Grant mellett, s mint mondja, az izraelit egyik szakemberrel sem lehetne egy lapra venni.

„Azt beszélték, biztos nem ok nélkül jutott Bajnokok Ligája-döntőbe 2008-ban a Chelsea-vel. Hát nem. Elmondom az okot: a játékosok.”

Grant 2010 júniusában vette át a csapatot Zolától, David Sullivan társtulajdonos a négyéves megállapodás bejelentésekor szerényen csak annyit mondott, „Biztos vagyok abban, hogy remek időszak következik a klub számára. Nagy terveink vannak, és ezekhez megtaláltuk a legmegfelelőbb embert a kispadra.” Aztán Grant irányításával csupán hét bajnoki meccset nyert meg az idényben a WHU és kiesett a Premier League-ből.

„Próbáltuk motiválni egymást, de borzalmas volt a hangulat. Az edzésektől kezdve a mérkőzésekre való felkészülésen át… az egész szégyenteljes volt, hiába álltak mellettünk a szurkolók a legvégsőkig.”

„A végén már az asszisztens, Zseljko Petrovics tartotta az edzéseket és ő próbálta is feldobni a dolgokat, de már késő volt. Ha Avram Grant menedzser lehetett a Premier League-ben, én is az lehetnék! Nem volt jó a kapcsolata a játékosaival és miatta estünk ki. Rengeteg borzalmas döntést hozott az idényben. Egyszerűen nem lehetett más a vége, mint a kiesés.”

Faubert 2007-ben csatlakozott a West Hamhez a Bordeaux-tól. A klubban 121 tétmérkőzésen két gólt és 11 gólpasszt hozott össze – a teljesség kedvéért érdemes megjegyezni, ideje nagyobbik felét jobb oldali védőként töltötte a pályán, tehát nem eredeti posztján, szélső középpályásként futballozott.

„Az álmom mindig is a Premier League volt. Amikor az U21-es francia válogatottban játszottam Florent Sinama Pongolle-lal, a Liverpool akkori csatárával rengeteget beszélgettünk. Ő mondogatta, hogy ez a legjobb liga, s a sztorik után mindig azt éreztem, igen, én is itt akarok játszani. Ehhez képest már majdnem aláírtam a Rangershez, a tárgyalóasztalnál ültünk és az utolsó részleteket beszéltük át. Aztán a menedzserem szólt, hogy menjünk ki néhány szóra, csak annyit mondott, egy Premier League-klub is jelentkezett értem. Csak annyit tudtam kérdezni, »Rendben, tehetünk bármit, hogy megállítsuk, ami itt történik és oda tudjak menni?« Azt felelte, hogy igen, és aztán már indultunk is a találkozóra a West Ham képviselőivel.”

Három héttel az érkezése után viszont minden rosszra fordult. Faubert Achillese elszakadt egy felkészülési meccsen, s öt hónap rehabilitáció következett. 2008 januárjában aztán végre bemutatkozhatott, a Fulham volt az ellenfél.

„Ez volt a legsúlyosabb sérülés, ami karrierem alatt ért. Elsőre azt hittem, kisebb izomsérülés, aztán jött a fizioterapeuta és kijelentette, elég rossz a helyzet, negyvennyolc órán belül műtenek. Azt gondoltam, négy-hat hét és újra rendben leszek, megkérdeztem, mennyi időre esek ki így. Azt felelte, fél év. Én meg elsírtam magam.”

„Kicsit olyan érzés, mintha egy mesterlövész lábon lőne. Sosem felejtem el. Amikor a Fulham ellen végre visszatérhettem, elsőre vonakodtam. Még mindig ott volt a sérülés miatti félelem az agyam hátsó részében. Az orvosunk próbált megnyugtatni, hogy ez normális ilyen hosszú kihagyás után.”

A kényszerszünetnek volt némi haszna is.

„Amikor megérkeztem Londonba, a nyelvtudásom egy nagy nulla volt. Három vagy négy hónap alatt viszont egész jól megtanultam angolul. Luís Boa Morte volt, aki rengeteget segített. Az emberek is segítőkészek voltak, no és jól jött, hogy a gyerekeimmel rengeteg rajzfilmet néztem. Mondhatom, a Peppa malac a kedvencünk lett, mert vicces volt és a daloknak hála könnyű volt megjegyezni a szavakat.”

De a folytatás így sem volt csupa móka és kacagás.

„Elvesztettem Édesanyámat. Csütörtök volt, s szombaton már játszottam. A drukkereink hallották a történetet, rengeteg támogatást kaptam tőlük ebben az időszakban. És ez az, amiért mindörökre a klub rajongója maradok. A West Ham-szurkolók egészen különlegesek.”

Az egyik dolog, amiért Faubert a mai napig szomorú, ha a csapatra gondol – az Upton Park elhagyása.

„Arra a stadionra mindig is úgy fogok gondolni, mint az otthonomra. Imádtam mindent benne. Az utat, ahogyan megközelítetted, a környező kocsmákat és boltokat. Ahogy a Blowing Bubbles szólt a meccsek előtt, hihetetlen büszkeséget keltett bennem a West Hamért játszani. Mindig lilabőrös lettem tőle. Volt, hogy fáradtam, de a szurkolók rákezdtek az éneklésre és a fáradtság rögvest elmúlt.”

„Voltam azóta a London Stadiumban. Ez nem futballstadion. Ez az oka annak, hogy a West Ham gyakorta szenved. A szurkolóknak nagyon nehéz dolguk van, hogy egyáltalán csak közel olyan hangulatot teremtsenek, mint amilyen az Upton Parkban volt. Azért költöztek el, hogy a West Ham még nagyobbá válhasson. A csapatoknak haladni kell a korral, ez már csak így megy. Megértem, hogy a gazdasági szempontból fontos lépés volt, de közben elvesztették azt a szívet, amit a szurkolók tudtak adni az Upton Parkban. Nem csoda, hogy sokan még most sem értenek egyet a lépéssel.”

Faubert a sérülésén túllépve alapemberré vált Londonban, a kezdőcsapat elképzelhetetlen volt nélküle – egészen 2009 januárjáig.

„Az Upton Park felé tartottunk, épp a csapatbuszon voltam, amikor megcsörrent a telefonom. Egy francia fickó volt. »Helló, a Real Madridnak dolgozom, beszélni szeretnénk veled.« Csak annyit mondtam, ne szórakozzon, fontos meccsem lesz, arra kell készüljek, nincs időm ilyen baromságokra. Kinyomtam és kikapcsoltam a telefont. Lejátszottuk a meccset, este be sem kapcsoltam a telefonomat. Másnak körülbelül harminc SMS és ötven hangpostaüzenet várt. Elgondolkodtam, lehet, hogy komoly? Felhívtam az ügynökömet, hogy a Heathrow-hoz kell mennünk. A szállodában a Real Madrid képviselői várnak minket, sietnünk kell, mert az átigazolási időszak utolsó napja van…”

„Sok minden kavargott bennem, de még szép, hogy boldog voltam – a Real Madridról van szó, érted? Amkor rájöttem, hogy nem kamu az egész, csak azért tudtam imádkozni, hogy minden jól menjen a tárgyaláskor. Valójában Antonio Valenciát akarták megszerezni, de ő a Manchester Unitedhoz írt alá, így aztán én lettem a második választásuk. Amikor aláírtunk, visszamentem a West Ham öltözőjébe, összeszedni néhány cuccomat. Néhányan nem bírták ki, csak nevettek »Julien, felfogtad, mi történt? A pokolba is, ez a Real Madrid!« Mark Noble közben teljesen közömbösnek mutatkozott, szinte átnézett rajtam. »Mark, talán van valami gond?« Csak annyit mondott: nem tud mit mondani. »A Real játékosa vagy. Messze felettem állsz.« Szóval elég döbbenetes volt a helyzet.”

Faubert összesen két mérkőzésen lépett pályára a Realban, de így is hálás a sorsnak, hogy olyan futballisták oldalán készülhetett, mint Arjen Robben, Sergio Ramos, Fabio Cannavaro vagy Ruud van Nistelrooy. Mellettük leshette el az igazi győztes mentalitást.

A legemlékezetesebb momentuma nem a pályán és nem is az edzőközpontban jött el. A spanyol sajtó a Villarreal elleni bajnoki másnapján attól volt hangos: Faubert hogyan aludt el a kispadon…

„Jó harminc másodpercre becsuktam a szemem, ők meg rögvest történetet kerítettek belőle. A srác nem kap lehetőséget, nem is érdekli, inkább elaludt… Az elnök csak annyit mondott, oda kell figyelnem minden mozzanatomra, mert rengeteg a fotós és a kamera, és tényleg, de tényleg ott vannak mindenhol. Tanulságos volt.”

A francia szélső a madridi kaland után visszatért Londonba, ahol aztán a Blackpool ellen megnyert rájátszásig kulcsember maradt. A feljutást követően viszont nem hosszabbított. Pedig Sam Allardyce marasztalta – hároméves szerződéshosszabbítást kínáltak neki.

Faubert előbb Törökország felé vette az irányt, majd 2013-ban visszatért Bordeaux-ba. Két év után ismét tovább állt, ezúttal a Kilmarnock következett Skóciában, majd az FC Inter Turku és a Borneo FC Finnországban, illetve Indonéziában.

A skótoknál rövid ideig a 10-es mezt is viselhette, pont úgy, mint 2006-ban, bemutatkozásakor, a francia válogatottban.

„Én voltam az első, aki a tízes mezt magára húzhatta Zidane visszavonulása után. Igazából nem is tudtam, hogy ezt a mezt fogom viselni. Megérkeztem az öltözőbe és csak láttam, ott van rajta a nevem. Nem én választottam. Csak annyit tudtam kinyögni, »Ez komoly?«, emlékszem, Sylvain Wiltord jött oda viccelődni…”

„De a legviccesebb az egészben mégis az volt, hogy senki sem szólt arról, hogy beválogattak. Otthon néztem a tévét, néztem a listát és egyszer csak megláttam a kib.szott nevem a képernyőn. Rá kellett keresnem az interneten is, mert azt hittem, valaki elírta a dolgokat, de hivatalos volt – ott voltam a keretben.”

Bosznia-Hercegovina ellen a 90. percben győztes gólt lőtt a 2–1-re megnyert felkészülési mérkőzésen, mégsem lett többet kerettag.

Faubert legutóbb a negyedosztályú Étoile Fréjus Saint-Raphaël mezét viselte, ám a történet idő előtt véget ért, mert a 36 éves játékosnak konfliktusa támadt a tulajdonossal. A koronavírus-válság miatt mindez alighanem a karrierje befejezését is jelenti.

A francia jobb híján megkezdte edzői tanulmányait, hogy a járvány végeztével menedzser lehessen – idővel talán Londonban. Úgy tervezi, keménykezű, de következetes szakvezető lesz, aki mindig fair a játékosaival szemben.

Egy dolog biztos: Avram Granttől nem fog tanácsot kérni hozzá.

Készült a The Athletic ‘Julien Faubert on hating Avram, his move to Real and falling asleep on the bench’ című cikke alapján.