PL: a legjobban fizetett klubelnök Pochettino végkielégítésén is spórolna

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.17. 10:09
null
Pochettino ősszel távozott a Tottenham kispadjáról (Fotó: AFP)
Tavaly menesztett vezetőedzője, Mauricio Pochettino végkielégítésén is szeretne spórolni a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben a Tottenham Hotspur.


A The Sun című brit bulvárlap úgy tudja, hogy a londoni futballklub elnöke – aki egyúttal a Premier League legjobban fizetett elnöke is jelenleg –, Daniel Levy arra kérte a tavaly novemberben távozó, 48 éves argentin trénert, tekintsen el járandósága egy részétől. Az újság szerint Pochettinónak továbbra is folyósítják 8.5 millió fontos (körülbelül 3.425 milliárd forintos) éves fizetését, ez is a megegyezés része volt, amikor felállították a kispadról.

A megállapodás szerint Levy – legalábbis a The Sun értesülései alapján – addig fizet a trénernek, amíg az nem talál magának új klubot, vagy le nem jár az eredeti szerződése. A pandémia miatt azonban elképzelhető, hogy az amúgy nagyon keresett Pochettino még jó ideig „munkanélküli” lesz.

A szakember tavaly Bajnokok Ligája-döntőbe vezette a Spurst, ennek ellenére ősszel távoznia kellett, az utódja José Mourinho lett.

Legfrissebb hírek

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
20 órája

Továbbra is szenved a Leicester, ezúttal a West Hamtől kapott ki

Angol labdarúgás
2025.02.27. 22:53

Londoni csatárgondok: David Seaman szerint nyáron a helyére kerülhet a kirakós utolsó darabja az Arsenalnál

Angol labdarúgás
2025.02.27. 20:23

Tehetséges argentin támadó középpályás csatlakozott a Manchester Cityhez

Angol labdarúgás
2025.02.27. 16:23

Videó: a Dorog–Újpest MK-meccsen is bemondták Szoboszlai gólját

Angol labdarúgás
2025.02.27. 13:23

Majd az FA-kupában kaphat új erőre a Bournemouth

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:45

Két hónapra kidőlt a Manchester City védője

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:43

Liverpool: Szoboszlai önzetlen játéka áll Szalah bődületes idénye mögött

Angol labdarúgás
2025.02.27. 09:18
Ezek is érdekelhetik