Derby: tagadják, hogy Rooney napokon belül menedzserré lépne elő

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.10.15. 21:11
null
Wayne Rooney egyre közelebb az első vezetőedzői megbízatásához? (Fotó: Getty Images)
A délelőtt egyik slágertémája volt Angliában, hogy Wayne Rooney játékos-edzőből menedzserré léphet elő a Derby Countynál, mindezt idény közben. A The Sun cikke annyira felpörgette a helyi sajtógépezetet, hogy a másodosztályú csapat úgy érezte, meg kell szólaljon a témában.

 

„Teljességgel, totálisan és tökéletesen nevetséges az állítás” – reagált a TalkSport szerint a lehető legnyomatékosabban Mel Morris, a Derby Countyt tulajdonos-ügyvezetőként irányító brit üzletember a The Sun hírére.

A brit bulvárlap arról számolt be, Wayne Rooney a fő esélyes Phillip Cocu helyettesítésére. A holland tréner 2019-ben Frank Lampard helyét vette át a csapat élén, és a 2020–2021-es idénynek úgy vágott neki, hogy a Derby szeretne feljutó helyen végezni a Championshipben. Ehhez képest négy forduló után csupán a 20. helyen áll az együttes – egyetlen győzelmét épp a legutóbbi fordulóban, a Norwich City otthonában szerezte meg. A Readingtől 2–0-ra, a Luton Towntól 2–1-re, a Blackburntől 4–0-ra kapott ki.

Rooney 2020 januárjában írt alá a Derbyhez, a szerződés részeként az edzői stábban is helyet kapott, a csapatvezetőség pedig egy percig sem titkolta, hogy hosszú távon menedzserként is örömmel számolna a 120-szoros válogatott labdarúgóval.

A brit sajtó szerint a pénteki, Watford elleni bajnokin konkrétan Cocu állása a tét, ha a Derby nem nyer, menesztik a PSV és a Barcelona korábbi kiválóságát.

Rooney a visszatérése óta 24 bajnokin hat góllal segítette csapatát – s mielőtt azt gondolná valaki, hogy ez egy csatártól nem túl acélos teljesítmény, gyorsan szögezzük le, az esetek többségében jóval visszavontabban, szervező középpályásként kap ma már lehetőséget a Manchester United és az angol válogatott gólrekordere.

Legfrissebb hírek

Szalah után Virgil van Dijkkel is hosszabbított a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.04.17. 12:07

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

A Real Madrid elleni siker után a Brentforddal nem bírt az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.04.12. 20:26

Szűcs Kornél bízik a Plymouth bennmaradásában

Angol labdarúgás
2025.04.08. 19:15

Jövőre ez a stagnálás is szépnek tűnhet – Football Benchmark-elemzés a Manchester Cityről

Angol labdarúgás
2025.03.26. 13:07
Ezek is érdekelhetik