PL: Barkley gólja döntött, az Aston Villa legyőzte a Sotont

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.01.30. 22:59
null
Ross Barkley szerezte a mérkőzés egyetlen érvényes találatát (Fotó: AFP)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 21. fordulójának szombati játéknapján az Aston Villa 1–0-ra legyőzte idegenben a Southamptont.

A szombati játéknap utolsó mérkőzésén az Aston Villa szerzett vezetést a 41. percben: Jack Grealish kapásból adta be a labdát a tizenhatos sarkáról, középen pedig tökéletes ütemben érkezett Ross Barkley, és a kapuba fejelt (0–1).

Grealish ebben az idényben már kilenc gólpassznál jár a Premier League-ben – ennél több előkészítést csak Harry Kane (11) és Kevin De Bruyne jegyez (10).

A második félidőben folyamatosan próbálkoztak a hazaiak, de kaput eltaláló lövésig is csak az utolsó negyedórában jutottak el, miközben az Aston Villa veszélyes kontrákat vezethetett.

A hajrában aztán beindult a Soton: a 85. percben egy szöglet utáni fejesnél Emiliano Martínez védett nagyot, majd két lövést is blokkoltak a vendégek. Ahosszabbításban Danny Ings betalált ugyan, de a videobíró segítségével a játékvezető lest ítélt, így pont nélkül maradt a Southampton.0–1

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ
Southampton–Aston Villa 0–1
(R. Barkley 41.)

KORÁBBAN
Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Eze 60.)
Manchester City–Sheffield United 1–0 (Jesus 9.)
West Bromwich Albion–Fulham 2–2 (Bartley 48., M. Pereira 66., ill. B. Reid 10., Cavaleiro 77.)

Everton–Newcastle United 0–2 (C. Wilson 73., 90+3.)
Arsenal–Manchester United0–0

VASÁRNAP
13.00: Chelsea–Burnley (Tv: Spíler1)
15.00:
Leicester City–Leeds United (Tv: Digi Sport2)
17.30: West Ham United–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
20.15: Brighton–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 20 13 5 2 37–13 +24 44
2. Manchester United 21 12 5 4 37–27 +10 41
3. Leicester City 20 12 3 5 36–22 +14 39
4. Liverpool 20 10 7 3 40–23 +17 37
5. West Ham 20 10 5 5 30–24 +6 35
6. Tottenham 19 9 6 4 34–20 +14 33
7. Everton 19 10 3 6 29–24 +5 33
8. Aston Villa 19 10 2 7 34–21 +13 32
9. Arsenal 21 9 4 8 26–20 +6 31
10. Chelsea 20 8 6 6 33–23 +10 30
11. Southampton 20 8 5 7 27–25 +2 29
12. Leeds United 19 8 2 9 32–35 –3 26
13. Crystal Palace 21 7 5 9 25–36 –11 26
14. Wolverhampton 21 6 5 10 21–30 –9 23
15. Burnley 19 6 4 9 13–24 –11 22
16. Newcastle 21 6 4 11 21–34 –13 22
17. Brighton & Hove Albion 20 3 9 8 22–29 –7 18
18. Fulham 20 2 8 10 17–29 –12 14
19. West Brom 21 2 6 13 17–50 –33 12
20. Sheffield United 21 2 2 17 12–34 –22 8
Legfrissebb hírek

L’Équipe: Donnarumma a Liverpool ellen is kulcsszerepet vállalt, megváltozott – nemzetközi sajtóvisszhang

Bajnokok Ligája
2 órája

BL-legek: a Barcelona profitál a legtöbbet az öngólokból; Luis Enrique a PSG sikerkovácsa

Bajnokok Ligája
4 órája

Videó: Jamie Carragher odaszúrt Marcus Rashfordnak az Aston Villa–PSG előtt felcsendülő Európa-liga-himnusz kapcsán

Bajnokok Ligája
6 órája

„Donnarummának elképesztő védései voltak” – a harmadik angol gólt szerző Ezri Konsa a PSG remeklő kapusáról

Bajnokok Ligája
14 órája

Nagyot küzdött az Aston Villa, ám nem tudta megfordítani a PSG elleni BL-párharcot

Bajnokok Ligája
15 órája

Rém kellemetlen – rossz sorozat himnuszát játszották Birminghamben

Bajnokok Ligája
17 órája

Luis Enrique száz meccs alatt félelmetes csapatot épített a PSG-ből

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:57

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54
Ezek is érdekelhetik