Wales: Ryan Giggs tagadta bűnösségét a bántalmazási ügyben

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.04.28. 15:24
null
Ryan Giggs tagadta a vádakat (Fotó: AFP)
Ryan Giggs, a Manchester United korábbi labdarúgója, a walesi válogatott szövetségi kapitánya a szerdai bírósági tárgyaláson tagadta, hogy bántalmazott volna két nőt, amiért a múlt héten vádat emeltek ellene.

A manchesteri törvényszéken megtartott, mindössze 13 perces tárgyaláson elhangzott, hogy a 47 éves edzőt a többi között párkapcsolati erőszakkal, testi sértéssel, zaklatással és kényszerítéssel vádolják, amit a 2017. december 1. és tavaly november 2. közötti időszakban követett el a barátnőjével, Kate Greville-lel szemben.

Giggst tavaly november 1-jén vették őrizetbe, amikor a vádirat szerint ismét bántalmazta élettársát – akinek sérülését a helyszínen ellátták –, illetve annak lánytestvérét, Emma Greville-t. Később óvadék ellenében szabadlábra helyezték azzal a feltétellel, hogy semmilyen módon nem veheti fel a kapcsolatot a két nővel. A tárgyalás május 26-án folytatódik.

Az ügy miatt Giggs már tavaly novemberben és idén márciusban sem ült le a walesi válogatott kispadjára. A fejlemények miatt a walesi szövetség úgy döntött, az idén nyárra halasztott Európa-bajnokságon is Robert Page helyettesíti őt.

Giggs 23 évet futballozott a Manchester Unitedben, amelynek színeiben 963 mérkőzésen lépett pályára, 13 bajnoki címet nyert és kétszer a Bajnokok Ligája-trófeát is elhódította az együttessel. A walesi válogatottban 1991 és 2007 között 64-szer szerepelt, majd 2018-ban nevezték ki szövetségi kapitánynak. Wales a török, az olasz és a svájci csapattal találkozik a kontinensviadal csoportkörében.

Legfrissebb hírek

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

NL: Montenegró legyőzte a törököket, Wales és Csehország jutott fel az A-ligába

Minden más foci
2024.11.19. 22:42

Féltek a játékosok: mi lesz, ha kikapunk?

Népsport
2024.10.30. 09:06

Albánia visszavágott a grúzoknak a szeptemberi zakóért, őrült végjátékban gyűrték le Izlandot a törökök

Minden más foci
2024.10.14. 23:00

Izland három perc alatt dolgozta le kétgólos hátrányát Wales ellen, Chory duplájával nyertek a csehek

Minden más foci
2024.10.11. 23:02

Sesko és Aktürkoglu is mesterhármassal vezette győzelemre hazáját, Haaland góljával nyertek a norvégok

Minden más foci
2024.09.09. 22:55

„Még sosem voltam ilyen büszke” – Craig Bellamy hazája szövetségi kapitánya lett

Minden más foci
2024.07.09. 12:23

Gibraltár beparkolta a buszt Wales ellen, iksz lett a jutalma

Minden más foci
2024.06.06. 20:20
Ezek is érdekelhetik