PL: Mourinho után ismét portugál edzője lehet a Spursnek – sajtóhír

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.06.09. 22:42
null
Paulo Fonseca lehet a Tottenham új vezetőedzője (Fotó: AFP)
Az átigazolási ügyekben jártas olasz sportújságíró, Fabrizio Romano értesülései szerint a Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspur előrehaladott tárgyalásokat folytat az AS Romától a minap zárult klubidény végén távozó portugál edzővel, Paulo Fonsecával.

Fabrizio Romano arról számolt be, hogy a Spurs felvette a kapcsolatot a 48 esztendős, jelenleg klub nélküli trénerrel, aki szívesen lenne a londoniak szakvezetője.

A Tottenham a Juventus korábbi sportigazgatóját, Fabio Paraticit is szerződtette 2024-ig az olasz újságíró szerint, a titulusa pedig futballigazgató lesz Londonban. Sajtóhírek szerint Fonseca is eddig írhat alá, amennyiben vele állapodnak meg.

A 48 éves portugál szakember két idényt töltött el az AS Roma élén – ahonnan a mögöttünk hagyott idény végén távozott –, korábban hazájában az FC Portót és a Bragát is irányította, 2016 és 2019 között pedig az ukrán Sahtar Doneck trénere volt.

 


 


 

Legfrissebb hírek

Ranieri örül, hogy sosem kapott ki római derbin

Olasz labdarúgás
2025.04.14. 09:17

Serie A: hatalmas iram, tömény izgalom, két gól – döntetlennel zárult a római derbi

Olasz labdarúgás
2025.04.13. 22:39

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

Ancelotti után Mourinho is jelölt a brazil kapitányi posztra – sajtóhír

Minden más foci
2025.04.08. 17:30

Locatelli kapásgóljára Shomurodov válaszolt, nem bírt egymással a Roma és a Juventus

Olasz labdarúgás
2025.04.06. 22:47

Az orrfacsaró – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2025.04.05. 23:01

Három meccsről tiltották el a kollégája orrát megcsavaró Mourinhót

Minden más foci
2025.04.05. 22:54

Mourinho megcsavarta Sallai edzőjének orrát a kiesés után

Minden más foci
2025.04.03. 09:10
Ezek is érdekelhetik