FFT: Liverpool királya, aki teherautóval érkezett és helikopterrel távozott

FFT, V. SZ.FFT, V. SZ.
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 15:43
Ötven évvel ezelőtt egy cingár, húszéves fiú bemutatkozott a Liverpoolban, ahová a negyedosztályból ugrott fel. Hihetetlen sikere aztán ennél is messzebb vitte, pályafutása során jelent meg popdala, vett részt verekedésben és esett le bicikliről. Hogy a haját már ne is említsük...
Az 1973–74-es bajnokságra Kevin Keegan lett a nagy név a Liverpoolnál. Bár a bajnoki cím nem lett meg, mert a Leeds beelőzött, azért kétszer is betalált az FA-kupa Newcastle elleni döntőjében, a Ligakupa-összecsapáson azonban később hírhedtté váló dulakodásba kezdett Billy Bremnerrel. Ő maga három-, a skót viszont nyolcmeccses eltiltást kapott, de Keegan ezzel semennyit sem veszített az edző bizalmából.

„Shankly úgy szerette, mint a saját gyermekét – mondja Ian Callaghan. Csodálták egymást. Pedig Shanklynek nem voltak kis kedvencei, de mégis erős kötelék alakult ki köztük.”

A hetvenes évek közepére olyan rajongás vette körül, mint a Beatlest. Ő lett a Shankly-korszak második hullámának hajtóereje, és tovább fejlődött a skót szakember utódja, Bob Paisley idején is. Ő kapta a futballújságírók által megszavazott Év játékosa-díjat, miután a Liverpool négy idényen belül kétszer lett bajnok és UEFA-kupa-győztes ugyanabban az évben. A Keegan-mánia elszabadult.

A legendás Kevin Keegan történetéről szóló teljes cikket elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

Anglia: 72 éves korszak ér véget Keegan volt csapatának kiesésével

Angol labdarúgás
2022.04.16. 07:15

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: Megjelent a FourFourTwo magazin magyar kiadásának búcsúszáma!

Angol labdarúgás
2022.04.08. 08:34

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06
Ezek is érdekelhetik