A sarki ivótól az Aberdeen aranykoráig – amikor Alex Ferguson KEK-et nyert

„Fiatalkori élményeimhez szorosan hozzákapcsolódnak a kis kocsmák. A legelső üzleti ötletem is az volt, hogy a kis jövedelmemből kiváltom az engedélyt, nyitok egy ivót, és akkor biztosítva lesz a jövőm. A Govan Road és a Paisley Road West sarkán volt az első üzletem, kikötőmunkások jártak oda. Sokat tanultam ott az emberek bajairól és álmairól, emiatt pedig később jobban megérthettem a futballbiznisz működését is, bár akkor még erre nem gondoltam.”

Kevesen tippelnének arra, hogy az idézett sorok Alexander Fergusontól származnak, aki az 1970-es években még messze állt attól, hogy a királynő lovagjaként mindenki Sir Alexként emlegesse, így a futball mellett a sör, bor és rövid ital értékesítésében látta a jövőjét.

Óvatossága érthető volt, labdarúgócsatárként ugyan szép pályafutást tudhatott maga mögött – ahogyan sorozatunk első részében szóba került, kerek tíz évet játszott profiként, többek között gyerekkori kedvenc csapata, a Rangers is szerződtette –, és visszavonulása után 1974-ben azonnal elhelyezkedett edzőként, a fizetése viszont nem verte az eget. Ahogyan önéletrajzi könyve folytatásában fogalmaz, első csapatánál, a harmadosztályú East Stirlingshire-nél heti 6 fontért tartott edzést, miközben egy jobb napon a pult mögött akár 4000 fontot is megkeresett.

Glasgow munkásnegyedének szülötteként nem tartotta méltóságon alulinak a kétkezi munkát, aminek része volt az is, hogy ha elszabadultak a vendégek között az indulatok, testi épséget sem kímélve ugrott a verekedők közé, és próbálta szétválasztani őket. Az ilyen esetek után előfordult, hogy bevert fejjel vagy monoklival a szeme alatt tért haza feleségéhez, Cathyhez, idővel mégis megnyitotta a második ivóját. Jól tudta, hogy a helyiek mennyire kötődnek a futballhoz, azért segített a szurkolóknak eljutni a Wembleyben rendezett éves Anglia–Skócia összecsapásra, maga szervezte és anyagilag támogatta a négy-öt napos túrát. Rendre kiállt a vendégeiért, ha mérges feleségek keresték az urukat, nem habozott valamilyen hihető sztorit kitalálni, hogy mentse az irhájukat. Emberismeretét és keménykezűségét később futballedzőként is remekül kamatoztatta. Azonnal kiszúrta, ha valamelyik játékosa nem mondott neki igazat, és aki elvesztette a bizalmát, annak hetekig kellett kaparnia, hogy valahogyan visszaszerezze.

„Szabályosan féltünk tőle – emlékezett vissza Bobby McCulley, az East Stirlingshire csatára a The Guardiannek. – Korábban sohasem tartottam egyetlen edzőtől sem, de tőle az első pillanattól rettegtem. Mindent a céljai elérésének rendelt alá. Az idő nem számított nála, órát nem nézett, nem is viselt a karján. Ha valamit gyakoroltatni akart velünk, addig tartotta az edzést, amíg nem látta megvalósulni. A gyakorlásokba mindig beszállt, az egymás elleni mérkőzéseket sötétedésig nyújtotta csak azért, hogy az ő csapata nyerjen. A pályán kegyetlenül játszott, rúgott, könyökölt.”

Ferguson állhatatossága és maximalizmusa Jock Steinnek is feltűnt, a skót edzőlegenda protezsálta be őt következő állomáshelyére, a St. Mirren kispadjára. Stein szava Skóciában abban az időben annyit számított, mintha a Jóisten nyilvánította volna ki az akaratát, lévén 1974-ben a Celtic kispadján sorozatban kilencedik skót bajnoki címét nyerte, és 1967-ben az Internazionalét legyőzve (2:1) a BEK serlegét is elhódította. Ferguson mentoraként tisztelte a nála közel húsz évvel idősebb Steint, akivel kapcsolata még játékoskorára nyúlt vissza. A csapatában nem játszott, viszont feleségével, Cathyvel abba a Glasgow déli részén található Beechwood étterembe járt vacsorázni, amelyben Stein a Celtic segédedzőjével és feleségével töltötte a szombat estéit.

„Elkerülhetetlenül is mindig a közelükben kaptunk asztalt – mesélte Ferguson a Daily Mailnek. – Nagyon élveztem a beszélgetéseinket, de sohasem mertem túl közvetlen lenni. Nem kérdeztem meg, milyen volt a legutóbbi meccse, semmi hasonlót. Én a Rangers futballistája voltam akkoriban, ő pedig a Celtic befutott menedzsere. Nem egy súlycsoport a kettő, ám ezt nem éreztette. Mindig nagyon rendes volt velem.”

Big Jock, ahogyan tekintélyt parancsoló termete miatt Steint sokan hívták, jó szemmel választotta ki pártfogoltját, és ennek Ferguson a St. Mirrennél végzett munkájával adta az első bizonyítékát. A klub 1974-ben a skót harmadosztály középcsapataként vegetált, mérkőzéseire alig ezer néző verődött össze. Az új menedzserrel viszont hatalmas fejlődésnek indult, és az 1976–1977-es idényt már a másodosztály aranyérmeseként zárta. A csapat megalkuvást nem tűrő támadófutballal roppantotta össze ellenfeleit, miközben a játékosok átlagéletkora alig haladta meg a 19 évet. A látványos sikerek ellenére mégis a St. Mirren lett az egyetlen együttes, amely valaha kirúgta Fergusont. A miértre egyértelmű válasz azóta sincs, a hivatalos magyarázat szerint megszegte a szerződését, többek között felhatalmazás nélkül vett ki pénzt a klub kasszájából, és fordította fiatal játékosai fizetésének kiegészítésére. A skót sajtóban megjelent cikkek szerint ugyanakkor ezek koholt vádak, a háttérben inkább a St. Mirren elnökével megromlott kapcsolata állhat, még ha Willie Todd ezt évtizedek távlatából sem ismerte el.

Menesztésének azért hozadéka is volt: 1978-ban megnyílt az út az Aberdeen felé, amely a legsikeresebb éráját köszönheti neki. Ahogyan önéletrajzi könyvében fogalmaz, szerződésének aláírása jelentette azt a pontot, amikor felhagyott a kocsmárosléttel. Elege lett a fárasztó, idegnyúzó robotolásból, amit két ivó üzemeltetése jelentett, nem akart többé könyvelést vezetni, piásokkal verekedni. Minden energiáját a menedzseri munkájába fektette, és a három bajnoki cím, négy Skót Kupa-győzelem, a skót Ligakupa megnyerése mellett 1983-ban a Kupagyőztesek Európa-kupája (KEK) trófeáját is a magasba emelhette. Utóbbi méltán emelkedik ki a sorból, mivel a sorozat döntőjében az Alfredo Di Stéfano edzette Real Madridot győzte le csapatával hosszabbítást követően 2–1-re – Jock Stein segítségével. A skót válogatott szövetségi kapitánya Ferguson meghívására érkezett Göteborgba a találkozó előtti napokban, és két fontos tanácsot is adott.

„Azt javasolta, mindenképpen tartsak edzést a döntő napja előtti estén, mert az azt sugallja, mintha láttuk volna a Real Madrid utolsó tréningjét, ami elbizonytalanítja Di Stéfanót – fedte fel a titkot Ferguson a Daily Mailnek. – Ezután a kezembe nyomott egy üveg whiskyt és nyomatékosította, hogy még a mérkőzés előtt adjam oda neki. Amikor megkérdeztem, hogy miért, azt felelte, úgy fog tűnni, mintha a csodálója lennék. Egy kis aberdeeni csapat veszélytelen menedzsere, akinek már az is megtiszteltetés, hogy a pálya szélén találkozhat vele. Emlékszem, amikor összefutottam Di Stéfanóval, és átadtam az üveget, csak nézett rám, majd zavartan annyit mondott, hogy »Gracias, gracias«. Jock fura tippjei tökéletesen működtek.”

A két menedzser közötti összhang annyira működött, hogy Stein 1985-ben felkérte Fergusont, legyen a segéd­edzője a skót válogatottnál. A feladatokat felosztották. Stein hívta be a játékosokat és jelölte ki a kezdőcsapatot, Ferguson vezényelte a tréningeket, míg a taktikát együtt beszélték meg. Big Jock igyekezett minden téren átadni a tudását, ám a közös munkára kevés idejük jutott. A skót válogatott az 1986-os világbajnokság utolsó selejtezőjét Wales ellen vívta idegenben 1985. augusztus 10-én, és legalább döntetlenre kellett végeznie ahhoz, hogy Ausztrália ellen interkontinentális pótselejtezőt vívhasson. A hatalmas nyomást Stein rosszul viselte, játékosai visszaemlékezései szerint feltűnően sápadt volt, és a szívgyógyszereit sem szedte. A mérkőzés alakulása is feszültté tette, csapata a 80. percig vesztésre állt, David Cooper csak akkor egyenlített büntetőből. Skócia a döntetlennel elérte célját, az ünneplést azonban a döbbenet váltotta fel. Stein a lefújás előtti percekben rosszul lett a pálya szélén, és hiába próbálták újraéleszteni, a cardiffi stadionban életét vesztette. Az ünneplő játékosokkal Fergusonnak kellett közölnie a rossz hírt, de csak annyi jött ki a száján, hogy „Jock meghalt”, nem tudott az öltözőben maradni.

„Valahogyan visszatartottam a könnyeimet, amíg visszarepültünk Glasgow-ba, de amikor autóval elindultam Aberdeen felé, félre kellett állnom, mert nem bírtam tovább – árulta el Ferguson a fifa.com-nak. – Nekem Jock volt a példaképem, sohasem felejtem el a nagylelkűségét, ahogyan az emberekkel, a játékosaival, a csapattal bánt. Ha bárkit érdekel a menedzseri szakma, elég elmélyednie a munkásságában, és mindent megtanulhat belőle.”

Az elkövetkező hónapok mozgalmasan teltek Ferguson életében, miközben az Aberdeent menedzselte, Jock halálát követően ő lett Skócia szövetségi kapitánya. Az Ausztrália elleni világbajnoki pótselejtezőt (2–0) sikerrel vette, a tornán viszont Dánia, az NSZK és Uruguay mellett az utolsó helyen végzett a csoportban. A válogatott éléről ezt követően távozott, sokat azonban nem kesergett, mert 1986 novemberében várta egy teljesen új kihívás: a Manchester United.

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. január 15-i lapszámában jelent meg.)