FFT: Paolo Di Canio ezúttal sem tesz lakatot a szájára

FFT FFTFFT FFT
Vágólapra másolva!
2022.02.21. 15:28
Kevés olyan játékos akad, aki azt mondta Sir Alex Fergusonnak, hogy „b...a meg”, és meg is úszta. De mégis mit lehet tenni, ha a Manchester United menedzsere karácsony napján hív fel? Paolo Di Canio esetében általában egyszerű a magyarázat.

Az olasz futballista gyakran magyarázkodott is pályafutása során, amely tele volt forrófejű kitörésekkel. De talán ez is kellett ahhoz, hogy a lelátók kedvelt hőse váljon belőle, bárhol is jelent meg a brit labdarúgásban azt követően, hogy a Celtic 1996 júliusában egymillió fontért megvette a Milantól.

Mostanság Di Canio a Premier League-mérkőzések kommentátoraként tudósítja a Sky Italiát, és sokkal nyugodtabb életet él Róma Olgiata nevű csendes elővárosában. Persze biztosan szívesen visszatérne a kispadra is. Amikor felhívtuk, hogy szeretnénk elbeszélgetni vele a múltról, az 53 éves egykor volt csatár örömmel elevenítette fel élete legboldogabb időszakának emlékeit.

„Fogalmazzunk úgy, hogy Olaszország a hazám, de az első számú futballhazám Anglia, és ezt őszintén mondom. Bár itt születtem, valószínűleg valamelyik korábbi életemben angol lehettem.”

A teljes beszélgetést Paolo Di Canióval elolvashatják a FourFourTwo.hu oldalán, ide kattintva!

 

Legfrissebb hírek

FFT: Lionel Messi a 21. század legjobbja

Minden más foci
2023.11.29. 14:31

FFT: amikor felcsillant a remény – ifi Eb-arany Bicskeivel

Minden más foci
2022.04.11. 17:40

FFT: A futball legnagyobb kóklere – Carlos Henrique, a Császár

Minden más foci
2022.04.07. 17:04

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 2. rész

Angol labdarúgás
2022.04.05. 20:25

FFT: Éric Cantona, a forradalmár zseni, aki visszahelyezte az MU-t a futballtérképre – 1. rész

Angol labdarúgás
2022.04.04. 19:19

FFT: Futballista a szomszédod? Véged van!

Minden más foci
2022.04.03. 11:06

FFT: Nem tudom elmondani, milyen érzés pályára lépni az Anfielden. Ezt át kell élni – Reina

Angol labdarúgás
2022.03.26. 19:37

FFT: a 13 légiós, aki útjára indította a Premier League-et

Angol labdarúgás
2022.03.21. 17:45
Ezek is érdekelhetik