Labdarúgás: jövő szeptemberben ünneplik a 150 éves angol–skót versengést

Vágólapra másolva!
2022.11.02. 15:27
null
Nem született gól a két csapat legutóbbi meccsén (Fotó: Getty Images)
Jövő szeptemberben Skócia–Anglia barátságos válogatott labdarúgó-mérkőzést rendeznek annak apropóján, hogy a két csapat 150 éve mérkőzött meg egymással először.

 

A találkozóra 1872. november 30-án, a glasgow-i Partick körzetében lévő Hamilton Crescentben került sor, amelyet krikettpályaként még mindig használnak. A gól nélküli összecsapást a futballtörténelem első nemzetközi mérkőzéseként tartják nyilván.

Az angol szövetség (FA) szerdán közleményében emlékeztetett: a 2024-es Európa-bajnokság selejtezőcsoportjában válogatottjuk nem hatcsapatos, hanem ötös csoportba került – miként a skótok is –, ez pedig a sűrű nemzetközi naptárban lehetőséget adott, hogy egyéves csúszással ugyan, de megrendezzék az ünnepi összecsapást. Idén erre a Nemzetek Ligája csoportküzdelmei, valamint a november 20-án kezdődő katari világbajnokság miatt nem volt mód.

A magyarokkal azonos NL-csoportban szerepelt angolok nyeretlenül végeztek és kiestek a B-divízióba, viszont készülnek a vb-re.

Az FA kiemelte, hogy a két válogatott 116. alkalommal mérkőzik majd meg egymással, az összesített mérlegben az angolok 48–41-re vezetnek 26 döntetlen mellett.

A két válogatott a világháborús éveket leszámítva az 1980-as évek közepéig rendszeresen minden esztendőben megmérkőzött a British Home Championship keretében, miként a walesi, valamint az 1950-es évekig az ír, utána az északír csapattal. Legutóbb a 2021-ben rendezett Európa-bajnokság csoportkörében játszhattak egymással Anglia és Skócia, a Wembleyben a házigazda és későbbi döntős angolok nem bírtak a skótokkal (0–0), akik azt az egy pontot szerezték a csoportkörben, amely után búcsúztak is.

Legfrissebb hírek

Sajtóhír: megvan a megegyezés, Alexander-Arnold igent mondott a Real Madridnak

Angol labdarúgás
15 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
17 órája

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Sokasodó gondok Liverpoolban: hárman is kidőltek a válogatott szünetben

Angol labdarúgás
2025.03.21. 21:42

Nemzetek Ligája: nem bírtak egymással a szlovákok és a szlovénok

Minden más foci
2025.03.20. 23:09

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28
Ezek is érdekelhetik