PL: az MU és az Arsenal védője mellett a Chelsea kapusa is bekerült a Hírességek Csarnokába

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.05.03. 14:17
A Premier League és a Manchester United is bejelentette a közösségi oldalain, hogy a „vörös ördögök” egykori klasszis belső védője, Rio Ferdinand tagja lett az angol élvonalbeli labdarúgóliga által 2021-ben alapított Hírességek Csarnokának. A hátvédhez nem sokkal később Petr Cech is csatlakozott, aki a Chelsea meghatározó kapusa volt, valamint Tony Adams, aki az Arsenal legendája.

A 44 éves Rio Ferdinand 1995 és 2015 között, 503 mérkőzésen futballozott a Premier League-ben. Legendává a Manchester Unitedben vált (312 PL-meccs), amelynek színeiben 455 tétmeccsen szerepelt (2002–2014), míg az angol válogatott mezét 81-szer húzhatta magára. Az MU-val hatszor ünnepelhetett bajnoki címet.


A 40 éves Petr Cech a PL korszakos kapusa volt (2004–2019), az angol élvonalban 444 alkalommal védett, a Chelsea-ben 494-szer játszott, de az Arsenal szerelését is 139-szer is felvehette. A londoni „kékekkel” négyszer lett angol bajnok.

A mai nap harmadik bekerülője az 56 éves Tony Adams volt, aki az Arsenal saját nevelésű játékosaként 1983 és 2002 között futballozott az „ágyúsok” első csapatában. A belső védő 582 mérkőzésen képviselte az észak-londoni klubot, 66-szoros angol válogatottként vonult vissza. Az angol első osztályban összesen 486-szor szerepelt, ebből 255 volt PL-meccs. Négyszer volt bajnok.


Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
6 órája

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
16 órája

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
20 órája

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
21 órája

F1-es mérnökkel forradalmasítanák az adatfeldolgozást az MU-nál – sajtóhír

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:38

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58
Ezek is érdekelhetik