Haaland mesterhármasával nyert idegenben a Manchester City

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 21:09
Nem véletlenül ünnepelték Erling Haalandot a társak (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójának szombati záró meccsén a Manchester City Erling Haaland mesterhármasával 3–1-re legyőzte Londonban a West Ham Unitedet.

 

A 10. percben került előnybe a City, a hazaiak eladták a saját térfelükön a labdát, ezt követően Bernardo Silva kiugratása után Erling Haaland higgadtan értékesítette a ziccerét. Gyorsan újabb gólt szerezhettek volna a vendégek, ám Kevin De Bruyne első lövését bravúrral védte Alphonse Areola, majd a belga játékos következő kísérlete a kapufán csattant. Szerencsés góllal egyenlített a West Ham: Rúben Dias ért bele pechesen egy oldalról belőtt labdába, ami a saját kapujában kötött ki. A meccs első harmadának végén azonban újra vezetést szereztek a manchesteriek, Erling Haaland 13 méterről a léc alá bombázott.

A második félidőben a londoniak egalizálhattak volna, de Mohammed Kudus nagy helyzetben a jobb kapufát találta el. A 83. percben lezárta a mérkőzést a PL-címvédő. Matheus Nunes indítását követően Erling Haaland lépett ki a leshatárról, majd 16 méterről finom mozdulattal átemelte a labdát Areola fölött – a norvég csatár a nyolcadik mesterhármasát lőtte a Premier League-ben, a másodikat az idényben. Még szépíthettek volna kalapácsosok, ám Crysencio Summerville tekerésénél Ederson a kapufára tolta a labdát. Továbbra is százszázalékos a City, míg a West Ham elszenvedte idénybeli második vereségét. 1–3


ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
West Ham United–Manchester City 1–3 (R. Dias 19. – öngól, ill. Haaland 10., 30., 83.)
Korábban
Arsenal–Brighton & Hove Albion 1–1 (Havertz 38., ill. Joao Pedro 58.)
Brentford–Southampton 3–1 (Mbeumo 43., 65., Wissa 69., ill. Szugavara 90+5.)
Everton–Bournemouth 2–3 (Keane 50., Calvert-Lewin 57., ill. Semenyo 87., Cook 90+2.., Sinisterra 90+6.)
Ipswich Town–Fulham 1–1 (Delap 15., ill. A. Traoré 32.)
Leicester City–Aston Villa 1–2  (Bounanotte 73., ill. Am. Onana 28., Durán 64.)
Nottingham Forest–Wolverhampton 1–1 (Wood 10., ill. Bellegarde 12.)

VASÁRNAP
14.30: Chelsea–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
14.30: Newcastle United–Tottenham Hotspur (Tv: Match4)
17.00: Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1) 

AZ ÁLLÁS       
1. Manchester City

3

3

9–2

+7 

2. Brighton & Hove Albion

3

2

1

6–2

+4 

3. Arsenal

3

2

1

5–1

+4 

4. Liverpool

2

2

4–0

+4 

5. Brentford

3

2

1

5–4

+1 

6. Aston Villa

3

2

1

4–4

7. Bournemouth

3

1

2

5–4

+1 

8. Nottingham Forest

3

1

2

3–2

+1 

9. Tottenham

2

1

1

5–1

+4 

10. Newcastle

2

1

1

2–1

+1 

11. Fulham

3

1

1

1

3–3

12. Chelsea

2

1

1

6–4

+2 

13. Manchester United

2

1

1

2–2

14. West Ham

3

1

2

4–5

–1 

15. Leicester City

3

1

2

3–5

–2 

16. Ipswich Town

3

1

2

2–7

–5 

17. Wolverhampton

3

1

2

3–9

–6 

18. Crystal Palace

2

2

1–4

–3 

19. Southampton

3

3

1–5

–4 

20. Everton

3

3

2–10

–8 


 

 

Legfrissebb hírek

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
11 órája

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
13 órája

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
13 órája

Kerkez lett a hónap legjobb játékosa a Bournemouthnál

Légiósok
17 órája

Kórházba került a Newcastle menedzsere, nem lesz ott a Manchester United elleni meccsen – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

A Real Madrid elleni siker után a Brentforddal nem bírt az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.04.12. 20:26

Az Everton 94. percben szerzett góllal múlta felül a BL-re hajtó Nottingham Forestet

Angol labdarúgás
2025.04.12. 18:01

A két korai kapott gólra öttel válaszolva nyert a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.04.12. 15:28
Ezek is érdekelhetik