Palmer gólt és három gólpasszt, Madueke három gólt jegyzett, nyolcgólos meccsen nyert a Chelsea

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 17:03
Wolverhampton Wanderers FC v Chelsea FC - Premier League
Cole Palmer (középen) és Noni Madueke is remekelt a Wolverhampton ellen (Fotó: Getty Images)
A Chelsea 6–2-re győzött a Wolverhampton otthonában, a Newcastle 1–1-es döntetlent játszott a Bournemouthszal vasárnap, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság 2. fordulójában.

Nem akármilyen első félidőt hozott a Wolves és a Chelsea összecsapása. Rögtön a második percben szögletet rúghatott a londoni együttes, Cole Palmer jobbról adta be a labdát, amely megpattant középen, így épp megtalálva Nicolas Jacksont, aki szabadon fejelhetett a kapuba (0–1). Huszonöt perccel később érkezett a válasz, a Wolves labdát szerzett ellenfele térfelén, jó helyzetben vezetett támadást, amelynek végén Matheus Cunha egyenlített (1–1). Robert Sánchez kapus a 45. percben gyorsan elvégezte a kirúgást, kiválóan indította Jacksont, aki remekül pöckölte a labdát Palmer elé, a 22 éves angol támadó észrevette, hogy José Sá kinn áll a kapujából, ezt kihasználva beemelte a labdát a kapuba (1–2). Mégsem mehetett a Chelsea előnnyel a szünetre, a hosszabbítás 6. percében Rajan Ait-Nouri huszonöt méterről, enyhén balról végzett el szabadrúgást, Toti a tizenhatoson belül középre fejelte az érkező labdát, amelybe Jörgen Strand Larsen az ötös vonaláról egyenlítést érően ért bele (2–2).

A második felvonást nagyon megnyomta a Chelsea, különösen Cole Palmer és Noni Madueke: utóbbi a 49., az 58. és a 63. percben is betalált, mindhárom alkalommal előbbi asszisztját követően (2–5). A 2–6-os végeredményt Joao Félix állította be, aki 2023-ban a tavaszi szezonban kölcsönben szerepelt már a londoniaknál, s a kékek négy nappal ezelőtt bejelentették, valamivel több mint 50 millió euróért megvették az Atlético Madridtól a játékjogát. A Chelsea sorozatban három, elveszített egymás elleni meccs után először nyert az idényben.

 

A Bournemouth döntetlennel, a Newcastle győzelemmel a háta mögött vágott neki a vasárnapi összecsapásnak, 19-szeres válogatott balhátvédünk, Kerkez Milos kezdőként lépett pályára a „cseresznyék” színeiben. A Bournemouth kiválóan kezdett, összességében jóval veszélyesebben játszott riválisánál az első félidőben, aminek a 37. percben meg is lett az eredménye, ügyes labdaszerzés és szép összjáték után Marcus Tavernier talált be, akit elfelejtettek fogni a védők (1–0).

A 76. percben érkezett a válasz, Harvey Barnes a tizenhatos sarkáról, balról adta be a labdát, Kerkez lemaradt Anthony Gordonról, aki remekül érkezett a kapu bal alsó sarkához, és egyenlített (1–1). A 93. percben úgy tűnt, Dango Ouattara eldöntötte a Bournemouth javára a meccset, de a gólját kezezés miatt érvénytelenítették, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

ANGOL PREMIER LEAGUE
2. FORDULÓ, vasárnapi mérkőzések
AFC Bournemouth–Newcastle United 1–1 (Tavernier 37., ill. Gordon 76.)
Wolverhampton–Chelsea 2–6 (Cunha 27., Strand Larsen 45+6., ill. Jackson 2., Palmer 45., Madueke 49., 58., 63., Joao Félix 80.)
Később
Liverpool–Brentford 2–0 (L. Díaz 13., Szalah 71.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Aston Villa–Arsenal 0–2 (Trossard 68., Partey 77.)
Brighton & Hove Albion–Manchester United 2–1 (Welbeck 32., Joao Pedro 90+5., ill. A. Diallo 60.)
Crystal Palace–West Ham United 0–2 (Soucek 67., Bowen 72.)
Fulham–Leicester City 2–1 (Smith Rowe 18., Iwobi 70., ill. Faes 38.)
Manchester City–Ipswich Town  4–1 (Haaland 12., 16., 88. – az elsőt 11-esből, De Bruyne 14., ill. Szmodics 7.)
Southampton–Nottingham Forest 0–1 (Gibbs-White 70.)
Tottenham Hotspur–Everton 4–0 (Bissouma 14., Szon Hung Min 25., 77., Romero 71.)

   
AZ ÁLLÁS       
1. Manchester City

2

2

6–1

+5

6

2. Brighton & Hove Albion

2

2

5–1

+4

6

3. Liverpool

2

2

4–0

+4

6

3. Arsenal

2

2

4–0

+4

6

5. Tottenham

2

1

1

5–1

+4

4

6. Nottingham Forest

2

1

1

2–1

+1

4

6. Newcastle

2

1

1

2–1

+1

4

8. Chelsea

2

1

1

6–4

+2

3

9. West Ham

2

1

1

3–2

+1

3

10. Manchester United

2

1

1

2–2

0

3

10. Fulham

2

1

1

2–2

0

3

12. Brentford

2

1

1

2–3

–1

3

12. Aston Villa

2

1

1

2–3

–1

3

14. Bournemouth

2

2

2–2

0

2

15. Leicester City

2

1

1

2–3

–1

1

16. Southampton

2

2

0–2

–2

0

17. Crystal Palace

2

2

1–4

–3

0

18. Ipswich Town

2

2

1–6

–5

0

19. Wolverhampton

2

2

2–8

–6

0

20. Everton

2

2

0–7

–7

0

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik