Rice-t profi karrierje során először állították ki, a Brighton élt a lehetőséggel

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 15:31
Arsenal FC v Brighton & Hove Albion FC - Premier League
Declan Rice-t profi pályafutása során először állították ki (Fotó: Getty Images)
Az Arsenal hazai pályán 1–1-es döntetlent játszott a Brightonnal szombaton, az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság (Premier League) 3. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Két veretlen csapat találkozott egymással a 3. forduló nyitányán: az eddig gólt sem kapó, a Wolverhamptont és az Aston Villát legyőző Arsenal az Evertont és a Manchester Unitedet felülmúló Brightont fogadta. Az első félidőben – noha a vendégeknek is akadt helyzete – jobbára az „ágyúsok” irányítottak, aminek a 38. percben meg is lett az eredménye, a saját térfélről előreívelt labdára Bukayo Saka csapott le remekül, egyből indította Kai Havertzet, akiről csúnyán lemaradtak a védők, így gyakorlatilag egy az egyben állt Bart Verbruggen kapussal szemben, aki felett ügyesen átemelte a labdát (1–0).

A második félidő elején jött a fordulópont, Declan Rice a második sárga lapját is megkapta, erősen megkérdőjelezhető jelenetsort követően: az elvégzendő szabadrúgás előtt aprót pöckölt a labdába, amiért Jack Hinshelwood nem tudta elvégezni a pontrúgást, s a Brighton-játékos a lendülő lábával még meg is rúgta Rice-t. Érdekesség, hogy az Arsenal védekező középpályását profi karrierje során először állították ki, tehát 331 egymást követő mérkőzésen biztosan nem fordult elő ilyen vele.

SZAVAZÁS

Ért-e második sárga lapot Declan Rice megmozdulása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

Az eset után megváltozott a játék képe, a Brighton átvette az irányítást, s Joao Pedro révén az 58. percben egyenlített (1–1). A vendégek a második félidő folytatásában is nyomást gyakoroltak Mikel Arteta együttesére, de nem tudták megszerezni a vezetést. Ez az 1–1-es döntetlen mellett egyben azt is jelentette, hogy mindkét csapat megőrizte veretlenségét.

ANGOL PREMIER LEAGUE
3. FORDULÓ
Arsenal–Brighton & Hove Albion 1–1 (Havertz 38., ill. Joao Pedro 58.)

KÉSŐBB
Brentford–Southampton 3–1 (Mbuemo 43., 65., Wissa 69., ill. Szugavara 90+5.)
Everton–Bournemouth 2–3 (Keane 50., Calvert-Lewin 57., ill. Semenyo 87., Cook 90+2.-, Sinisterra 90+6.)
Ipswich Town–Fulham 1–1 (Delap 15., ill. A. Traore 32.)
Leicester City–Aston Villa 1–2  (Bounanotte 73., ill. Onana 28., Duran 64.)
Nottingham Forest–Wolverhampton 1–1 (Wood 10., ill. Bellegarde 12.)
West Ham United–Manchester City 1–3 (R. Dias 19. – öngól, ill. Haaland 10., 30., 83.)

Vasárnap
14.30: Chelsea–Crystal Palace (Tv: Spíler1)
14.30: Newcastle United–Tottenham Hotspur (Tv: Match4)
17.00: Manchester United–Liverpool (Tv: Spíler1) 

AZ ÁLLÁS       
1. Manchester City

3

3

9–2

+7 

2. Brighton & Hove Albion

3

2

1

6–2

+4 

3. Arsenal

3

2

1

5–1

+4 

4. Liverpool

2

2

4–0

+4 

5. Brentford

3

2

1

5–4

+1 

6. Aston Villa

3

2

1

4–4

7. Bournemouth

3

1

2

5–4

+1 

8. Nottingham Forest

3

1

2

3–2

+1 

9. Tottenham

2

1

1

5–1

+4 

10. Newcastle

2

1

1

2–1

+1 

11. Fulham

3

1

1

1

3–3

12. Chelsea

2

1

1

6–4

+2 

13. Manchester United

2

1

1

2–2

14. West Ham

3

1

2

4–5

–1 

15. Leicester City

3

1

2

3–5

–2 

16. Ipswich Town

3

1

2

2–7

–5 

17. Wolverhampton

3

1

2

3–9

–6 

18. Crystal Palace

2

2

1–4

–3 

19. Southampton

3

3

1–5

–4 

20. Everton

3

3

2–10

–8 

 

Legfrissebb hírek

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
11 órája

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
14 órája

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
14 órája

Kerkez lett a hónap legjobb játékosa a Bournemouthnál

Légiósok
17 órája

Kórházba került a Newcastle menedzsere, nem lesz ott a Manchester United elleni meccsen – hivatalos

Angol labdarúgás
22 órája

A Real Madrid elleni siker után a Brentforddal nem bírt az Arsenal

Angol labdarúgás
2025.04.12. 20:26

Az Everton 94. percben szerzett góllal múlta felül a BL-re hajtó Nottingham Forestet

Angol labdarúgás
2025.04.12. 18:01

A két korai kapott gólra öttel válaszolva nyert a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.04.12. 15:28
Ezek is érdekelhetik