Slot: Majdnem mindegyik mezőnyjátékos megérdemelte volna, hogy lecseréljem

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.11.03. 09:40
Arne Slot és az egyenlítő gólt szerző Cody Gakpo (Fotó: Getty Images)
Arne Slot szerint a Liverpool két különböző arcát is megmutatta szombaton a Brighton elleni bajnokin, s amíg az első félidő után majdnem az összes mezőnyjátékosát lecserélte volna, a fordulás után mindenkivel elégedett volt, de a gólszerzéshez szükség volt a friss emberekre, akik többek között Szoboszlai Dominikot váltották közvetlenül a két gól előtt.

„El kell ismerni a Brighton teljesítményét, a hozzáállását, olyan lendülettel és odaadással kezdte a mérkőzést, amely belőlünk teljesen hiányzott – mondta Arne Slot. – Az első félidőben nyújtott teljesítményünk nagyon gyenge volt, és egy olyan jó csapat, mint a Brighton, ezt meg is bünteti. A hétközi kupameccs után módosítottunk kicsit a taktikán, a felálláson, de sajnos a hozzáállásunk sem volt megfelelő. A játék minden elemében alulmaradtunk, az első félidő után majdnem mindegyik mezőnyjátékos megérdemelte volna, hogy lecseréljem. A szünetben nem kiabáltam az öltözőben, talán éppen eleget mondtam ahhoz, hogy a játékosok belássák, ez a produkció nem elég. Máskor nem fogjuk megúszni ennyivel.”

A Brighton Ferdi Kadioglu góljával 1–0-ra vezetett az első félidő után. Slot végül a szünetben csak a sérült Ibrahima Konatét cserélte le, a helyére Joe Gomez állt be, s a 66. percben újabb két módosítás jött, Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister helyére érkezett Luis Diaz és Curtis Jones. Hat perccel később már a Liverpool vezetett, Cody Gakpo a 70., Mohamed Szalah a 72. percben talált be – Jones passza után. A Liverpool játéka a második félidőben feljavult, de nem meglepő, hogy a hazai csapatból a gólok előtt lecserélt Szoboszlai, Mac Allister páros kapta a legrosszabb osztályzatokat a szaklapoktól.

„A szünet után feljavult a játékunk, igazából már senki sem érdemelte meg, hogy lecseréljem, de 0–1-nél, amikor egyik helyzetből sem találunk be, tenni kell valamit, hiszen nincs nagy kockázat. Jó volt látni, hogy akik beálltak, tudtak új lendületet adni a csapatnak – szögezte le Slot. – A győztes mentalitású játékosok a nehéz helyzetben nyújtják a legjobb teljesítményüket, és nálunk sok győztes futballozik. A második félidőben uraltuk a játékot, az, hogy egy ilyen jó csapat ellen, mint a Brighton, erre képesek voltunk, nagy önbizalmat ad a folytatásra.”

Slot kiemelte a szurkolókat is, elmondása szerint Liverpoolba érkezése óta a szombati második félidőben volt a leghangosabb az Anfield.

A Liverpool a győzelmével visszavette a vezetést a Premier League-ben, a Manchester City és az Arsenal veresége után lélegzetvételnyi előnyhöz jutott, s a következő fordulóban az Aston Villát fogadja.

ANGOL PREMIER LEAGUE
10. FORDULÓ
Liverpool–Brighton & Hove Albion 2–1 (0–1)
Liverpool, Anfield. Vezette: Harrington
LIVERPOOL: Kelleher – Alexander-Arnold, Konaté (J. Gomez, a szünetben), Van Dijk, Cimikasz – Szoboszlai (L. Díaz, 66.), Gravenberch, Mac Allister (C. Jones, 66.) – Szalah, Núnez (Endo, 77.), Gakpo. Menedzser: Arne Slot
BRIGHTON: Verbruggen – Veltman (Gruda, 76.), Igor, Van Hecke, Estupinán – Mitoma (Adingra, 87.), Ayari (Wieffer, 76.), Hinshelwood (E. Ferguson, 88.), Kadioglu (Moder, 88.) – Welbeck, Rutter. Menedzser: Fabian Hürzeler
Gólszerző: Gakpo (70.), Szalah (72.), ill. Kadioglu (14.)

   
A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGkP
1. Liverpool1081119–6+1325
2. Manchester City1072121–11+1023
3. Nottingham Forest1054114–7+719
4. Arsenal1053217–11+618
5. Aston Villa953116–11+518
6. Chelsea952219–11+817
7. Brighton & Hove Albion1044217–14+316
8. Bournemouth1043313–12+115
9. Newcastle1043310–10015
10. Tottenham941418–10+813
11. Brentford941418–18013
12. Fulham933312–12012
13. Manchester United93248–11–311
14. West Ham1032513–19–611
15. Leicester City1024414–18–410
16. Everton1023510–17–79
17. Crystal Palace101458–13–57
18. Ipswich Town105510–21–115
19. Southampton101187–19–124
20. Wolverhampton103714–27–133

 

 

Legfrissebb hírek

Schmidt Ádám: a magyar fiataloknak egyedülálló lehetőségeik vannak a sportolásra

Egyéb egyéni
1 órája

Szavazzon a XXI. század góljára! – Szoboszlai Dominik, 2020. november 12., Magyarország–Izland 2–1

Magyar válogatott
5 órája

FA-kupa: Welbeck újra remek cserének bizonyult, gólja továbbjutást ért a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
21 órája

Aranylabdaesélyek – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.02.28. 23:03

A Premier League legkomplettebb tízese? Szoboszlai Dominik pazar idénye számokban

Légiósok
2025.02.28. 16:05

Az UEFA 2026 nyaráig eltiltotta a Jürgen Kloppot szidalmazó játékvezetőt

Angol labdarúgás
2025.02.28. 15:02

A Liverpool veszteséggel zárta az előző pénzügyi évet

Angol labdarúgás
2025.02.28. 14:08

Higgyünk a szemünknek! – Deák Zsigmond jegyzete

Légiósok
2025.02.27. 23:09
Ezek is érdekelhetik