Nem tudott kimászni a gödörből a Spurs, sorozatban ötödször győzött a Newcastle

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.01.04. 15:33
Alexander Isak gólja döntött (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 20. fordulójának nyitó mérkőzésén a Newcastle United 2–1-re nyert a Tottenham Hotspur otthonában.

A három bajnoki óta nyeretlen Tottenham és az előző négy meccsét megnyerő Newcastle egymás elleni mérkőzése gyors gólváltással kezdődött. A 4. percben Pedro Porro jobb oldali beadása után Dominic Solanke hat méterről a bal alsóba fejelt, amire két perccel később Anthony Gordon válaszolt, és annak ellenére megadták a találatot, hogy a támadás során Joelinton kezezett. A folytatásban is jó iramot hozott az összecsapás, és mindkét gólszerző előtt adódott újabb helyzet, majd Alexander Isak puskázott el egy nagy lehetőséget. A „szarkák” nyomása aztán góllá érett, Jacob Murphy centerezését követően Isak lábáról pattant a hazai kapuba a labda.

A második félidő elején beszorította ellenfelét a Spurs, Brennan Johnson a kapufát is eltalálta, de aztán a vendégek kijöttek a szorításból, és a kontráikban is volt veszély. Ange Postecoglou cserékkel próbálta frissíteni csapatát, többek között Szon Hung Min érkezett, azonban nem igazán jöttek a londoni helyzetek. A hajrá elején viszont James Maddison tekerése nem sokkal kerülte a kaput, és ahogy egyre több kockázatot vállalt a hazai együttes, úgy élt át olykor egyre melegebb pillanatokat a vendéggárda. Hiába azonban a 13 perces ráadás, nem tudott gólt begyötörni a Tottenham, amely így az előző nyolc bajnokiját tekintve csak egyet nyert meg, a Newcastle viszont folytatta jó sorozatát. 1–2

ANGOL PREMIER LEAGUE
20. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–Newcastle United 1–2 (Solanke 4., ill. A. Gordon 6., Isak 38.)
Később
16.00: Aston Villa–Leicester City
16.00: AFC Bournemouth–Everton (Tv: Spíler2)
16.00: Crystal Palace–Chelsea (Tv: Match4)
16.00: Manchester City–West Ham United (Tv: Spíler1)
16.00: Southampton–Brentford
18.30: Brighton & Hove Albion–Arsenal (Tv: Spíler1)
Vasárnap
15.00: Fulham–Ipswich Town (Tv: Arena4)
17.30: Liverpool–Manchester United (Tv: Spíler1) – élőben az NSO-n!
Hétfő
21.00: Wolverhampton Wanderers–Nottingham Forest (Tv: Match4)

   
AZ ÁLLÁSMGyDVL–KGkP
  1. Liverpool18143145–17+2845
  2. Arsenal19116238–17+2139
  3. Nottingham Forest19114426–19+737
  4. Chelsea19105438–23+1535
  5. Newcastle 20105534–22+1235
  6. Manchester City1994632–26+631
  7. Bournemouth1986529–23+630
  8. Fulham1978428–25+329
  9. Aston Villa1985628–31–329
10. Brighton & Hove Albion1969429–28+127
11. Tottenham20731042–30+1224
12. Brentford1973933–35–224
13. West Ham1965823–35–1223
14. Manchester United1964921–26–522
15. Crystal Palace1948720–27–720
16. Everton1838715–24–917
17. Wolverhampton19441131–42–1116
18. Ipswich Town19361018–33–1515
19. Leicester City19351122–42–2014
20. Southampton19131512–39–276

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik