FA-kupa: ritkán látható gólt kapott, de búcsúztatta harmadosztályú ellenfelét a Manchester City

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.02.08. 15:17
A Manchester City hátrányból fordított (Fotó: Getty Images)
A Manchester City 2–1-re győzött a Leyton Orient vendégeként az angol FA-kupa negyedik fordulójában.

Harmadosztályú ellenfél várt a Manchester Cityre az FA-kupa negyedik fordulójában, Pep Guardiola együttese a Leyton Orient otthonában vendégszerepelt.

A hazaiak bátran kezdtek, többször is eljutottak az ellenfél kapujáig, a vezetést viszont egy olyan helyzetből szerezték meg, ami nem is volt igazán helyzet… Jamie Donley szerzett labdát harcosan a félpályánál, majd kapura ívelt. Stefan Ortega kétségbeesetten hátrált, a labda a lécről a kapusra, majd onnan a hálóba pattant.

A Cityben ezúttal mutatkozott be Vitor Reis és Nico González is, utóbbi számára viszont nem tartott sokáig a debütálás, sérülés miatt már az első félidő közepén le kellett cserélni. 

Bár Ilkay Gündogan és Omar Marmus előtt is adódott egy-egy nagy helyzet, előbbi kapu mellé helyezett, míg utóbbi próbálkozását bravúrral védte Joshua Keeley. A Leyton így meglepetésre egygólos előnnyel vonulhatott pihenőre. 

Az 56. percben összejött az egyenlítés, de némi szerencse is kellett hozzá: Rico Lewis lövése megpattant a szünetben csereként beálló Abduqodir Husanovon, és Keeley tehetetlenül nézte, hogy a labda a jobb sarokban köt ki.

Nem sokkal később James McAtee meg is fordíthatta volna a meccset, de a kapufát találta el. 

A 79. percben viszont már semmi nem menthette meg a Leytont, Jack Grealish löbbölte be a védelem mögé a labdát, a csereként beállt Kevin De Bruyne pedig elpasszolta azt Keeley mellett.

A lefújás előtt a Leytonnak volt lehetősége az egyenlítésre, a City azonban behúzta a mérkőzést, és várhatja, hogy kit kap az ötödik fordulóban.

A LEYTON ORIENT–MANCHESTER CITY MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

ANGOL FA-KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Leeds United (II.)–Millwall (II.) 0–2 (Azeez 30., 55.)
Leyton Orient (III.)–Manchester City 1–2 (Ortega 16. – öngól, ill. Husanov 56., De Bruyne 79.)
Később:
16.00: Coventry (II.)–Ipswich Town
16.00: Everton–Bournemouth (Tv: Spíler1)
16.00: Preston (II.)–Wycombe (III.)
16.00: Southampton–Burnley (II.)
16.00: Stoke City (II.)–Cardiff City (II.)
16.00: Wigan (III.)–Fulham
18.45: Birmingham City (III.)–Newcastle United (Tv: Spíler1)
21.00: Brighton–Chelsea (Tv: Spíler1)

 

 

 

Legfrissebb hírek

A két korai kapott gólra öttel válaszolva nyert a Manchester City

Angol labdarúgás
2025.04.12. 15:28

Megműtötték az edzés közben megsérült Kyle Walker könyökét

Olasz labdarúgás
2025.04.09. 10:05

Messi csapattársa lehet a Citytől távozó De Bruyne – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.04.08. 10:29

„Teljes katasztrófa!” – a manchesteri legendáknak csalódást okozott a derbi

Angol labdarúgás
2025.04.07. 10:03

Derbihez méltatlan: nem született gól a United és a City városi rangadóján

Angol labdarúgás
2025.04.06. 19:23

Grealish a kilenc hónaposan elhunyt öccsének ajánlotta gólját

Angol labdarúgás
2025.04.03. 08:56

Meglepetés! Kerkezék vendégeként nyert az Ipswich, Tonali csodagóljával győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
2025.04.02. 23:05

Erling Haaland az idényhajrá nagy részét kihagyja – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.03.31. 22:18
Ezek is érdekelhetik