Az Abramovics-hatás – a feneketlen zsebű futballmágnás meglökte az első dominót

„Roman Abramovics szerepvállalása a legjobb, ami a Premier League-gel történhetett” – jegyezte meg néhány éve Jona­than Barnett, a többek között Gareth Bale-t és Jack Graelisht képviselő játékosügynök, és bár az orosz befektető politikai háttere, vagyona eredete, futballvezetői tevékenységének valós célja színre lépése óta vitára ad okot, a liga fejlődésére gyakorolt hatása megkérdőjelezhetetlen. Feltéve persze, hogy a fejlődés fogalmán az angol szuperbajnokság növekvő bevételeit, szélesedő üzleti lehetőségeit, a globális piacon mozgó pénzemberek fokozódó befektetési hajlandóságát értjük. Talán túlzás lenne állítani, hogy az angol futballklubok mai tulajdonosai mind Roman Abramovics mellényzsebéből bújtak elő, azonban a Chelsea-t 2003-ban megvásárló, akkor jobbára ismeretlen orosz vállalkozó kétségtelenül felrázta anyagilag az angol ligát, ösztönző versenyhelyzetet teremtett a tulajdonosok között, egyúttal példájával kitárta a kaput a nagyvilág vagyonos szereplői előtt.

Sorozatunk e részében eredetileg a bajnokság tulajdonosi közegéről, az elmúlt 30 év változásairól, az angliai VIP-páholyok emblematikus figuráiról készültünk összeállítást készíteni, az élet azonban átírta a forgatókönyvet, az elmúlt napok fejleményei indokolttá tették a hangsúly megváltoztatását. Miután Roman Abramovics a Chelsea honlapján publikált szerdai közleményében világossá tette, az orosz–ukrán háború nyomán kialakult helyzetben eladja a londoni klubot, inkább a liga történetének markáns háttérszereplőjére összpontosítunk, pontosabban arra, miben rajzolta át 19 éves tevékenységével az angol futball és a Premier League viszonyait.

„Az orosz milliárdos érkezése majdnem két évtizeddel ezelőtt ösztönzően hatott a klubok közötti versengésre, növelte a költési kedvet, segített kialakítani a liga arculatát, és megerősítette státusát a globális piacon – írta elemzésében Dan Roan, a BBC sportszerkesztője. – Az oligarcha vagyona a Chelsea-t a futballélet fontos hatalmává emelte, utat nyitva más külföldi milliárdosoknak, akik aztán hozzá hasonlóan felvásároltak klubokat, miként például a Manchester City esetében láttuk. De az is tagadhatatlan, hogy tevékenységének megítélése ellentmondásos. Abramovics Oroszország egyik legtehetősebb embereként, a nyilvános megszólalást következetesen kerülő vezetőként a rideg, elzárkózó, dúsgazdag klubtulajdonos jelképe lett. Számos kívülállóból ellenérzést váltott ki a könyörtelenség, amellyel időről időre elküldte menedzsereit.”

A fő bizalmatlansági tényezőt azonban homályos múltja és politikai kapcsolatai jelentették, a kilencvenes évek posztszovjet világában szerzett vagyonával, Csukcsföld 2000-től 2008-ig betöltött kormányzói tisztségével és a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel ápolt bizalmas kapcsolatával mindig is megfejthetetlen és gyanús szereplőnek számított a brit közvélemény szemében. Nem segítette kedvező megítélését, hogy sokan a Chelsea-nél vállalt szerepében egyfajta legitimációs törekvést, nevének, vagyonának, üzleti helyzetének tisztítási szándékát látták.

A PREMIER LEAGUE-KLUBOK TULAJDONOSAI

Ami azonban tény: jó néhány messziről érkezett klubtulajdonossal ellentétben Abramovics valóban részt vett az egyesület életében, láthatóan szívén viselte a sorsát, hétről hétre ott ült a Stamford Bridge lelátóján, élő kapcsolata volt a csapattal. A 2003-as londoni fellépése óta befektetett kétmilliárd angol fontja pedig meghozta a gyümölcsét, a Chelsea-t a vonatkozó időszak legsikeresebb angol klubjává tette, a londoni egyesület ez idő alatt mindent megnyert, amit csak lehetett. Összesen 21 trófea került a vitrinbe, öt angol bajnoki cím, két Bajnokok Ligája-, két Európa-liga-, öt FA-kupa-, három angol Ligakupa-, két angol Szuperkupa-, egy európai Szuperkupa-győzelem és egy klubvilágbajnoki arany szerepel a dicsőséglistán. A pénzbeni értéknövekedésről mindent elmond, hogy a klubot, amelyet annak idején 140 millió fontért vásárolt meg Ken Batestől, most a hírek szerint hárommilliárd fontért igyekszik eladni.

A Chelsea-vel írt üzleti sikertörténet sorvezetőként szolgált a Premier League többi klubtulajdonosának, már csak ezért is érdemes néhány statisztikát külön kiemelni. A KPMG csoport kimutatásait böngészve felfigyelhetünk arra, hogy a 2003-as szinthez képest a 2019-es, covid-időszak előtti csúcsévig 282 százalékkal, évi 425 millió fontra nőtt a klub bevétele (ebből 188 millió fontot tesz ki a televíziós jogdíjakból származó, 174 millió fontot a kereskedelmi és 63 millió fontot a jegyeladásból befolyó összeg). Szembetűnő a 366 százalékos növekedés a kereskedelmi tételek területén. A globális népszerűséget érzékelhetően segítette a közelmúlt tudatos terjeszkedése a közösségi médiában, a világ ötödik legtöbb követőt jegyző klubja az elmúlt két évben 30 százalékkal bővítette rajongói táborát, elsősorban a legfiatalabb fogyasztói korosztályt célzó tartalmaknak, a TikTok, az Instagram és a kínai Weibo közösségi oldalnak szentelt kiemelt figyelemnek betudhatóan.

A tulajdonosi szemléletre gyakorolt Abramovics-hatásról lényeges megfigyeléseket rögzített Peter Frankopan a The Blizzard című folyóiratban közzétett, The Shifting Axis című esszéjében. Emlékeztetett arra, hogy Abramovics feltűnésének idején még a hagyományos és autokratikus angol klubvezetői szemlélet uralkodott, az egyesületek élén jellemzően ismert hatalmasságok, iparmágnások vagy helyi kötődésű szereplők álltak, a korábbi években a Chelsea-t Ken Bates, a Manchester Unitedet Martin Edwards, az Aston Villát Doug Ellis, a Newcastle-t John Hall, a Blackburnt Jack Walker, a Wolverhamptont Jack Hayward vezette.

„Mára a helyzet megváltozott  – folytatja a szerző. – Abramovics az orosz olajból szerzett pénzével gyökeres átalakulást indított el. Nem az számított tőle szokatlannak, hogy a futballszenvedélyét üzleti vállalkozásnak tekinti, sokkal inkább a tény, hogy van valaki, akinek a zsebe jóval mélyebb, mint bárki másé a tulajdonosok közül. Ez sokkoló hatással járt. A változás pedig innentől szédületes sebességgel zajlott.”

A folytatást ismerjük: a Chelsea orosz tulajdonosának példáját a következő években sorra követték a Premier League-ben jó üzletet szagoló külföldi befektetők Amerikától az arab világon át Kelet-Ázsiáig. Mára szinte hozzászoktunk ahhoz, hogy az angol földön zajló világligában Manszúr sejk Manchester Cityje játszik az amerikai Glazer fivérek Manchester Unitedjével, vagy a szintén amerikai John William Henry Liverpoolja a thaiföldi Szivatthanaprapha család Leicester Cityjével. Ha el is hagyja Abramovics az angol futballt, öröksége most már biztosan ott marad.

(A következő részben: Futballnépek olvasztótégelye)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2022. március 5-i lapszámában jelent meg.)