PL: megszenvedett a Man. City a sereghajtóval, de győzött

H. K.H. K.
Vágólapra másolva!
2021.01.30. 17:53
null
Gabriel Jesus villanása három pontot ért a Manchester Citynek (Fotó: AFP)
A Manchester City 1–0-ra legyőzte a Sheffield Unitedet az angol élvonalbeli labdarúgó-banjokság (Premier League) 21. fordulójában.

Pep Guardiola együttese – szokás szerint – hatalmas mezőnyfölényt alakított ki, a kilencedik percben pedig Gabriel Jesus révén meg is szerezte a vezetést.


Noha irányított a Manchester City, az első félidőben a gólon kívül nem tudott igazán veszélyes szituációkat kialakítani. A második játékrész is a hazaiakról szólt, ám többször már nem tudtak betalálni, maradt az 1–0.

Ez volt Guardiola 500. győzelme edzői karrierje során.

Az újoncok csatája döntetlennel végződött: a West Bromwich Albion ugyan fordítani tudott a Fulham ellen, de a 77. percben Ivan Cavaleiro villanásával 2–2-re mentették a találkozót a vendégek.

ANGOL PREMIER LEAGUE
21. FORDULÓ

Crystal Palace–Wolverhampton Wanderers 1–0 (Eze 60.)
Manchester City–Sheffield United 1–0 (Jesus 9.)
West Bromwich Albion–Fulham 2–2 (Bartley 48., M. Pereira 66., ill. B. Reid 10., Cavaleiro 77.)

Everton–Newcastle United 0–2 (C. Wilson 73., 90+3.)
Arsenal–Manchester United0–0
Southampton–Aston Villa 0–1 (R. Barkley 41.)

VASÁRNAP
13.00: Chelsea–Burnley (Tv: Spíler1)
15.00:
Leicester City–Leeds United (Tv: Digi Sport2)
17.30: West Ham United–Liverpool (Tv: Digi Sport1)
20.15: Brighton–Tottenham Hotspur (Tv: Spíler1)

Az állás
1. Manchester City 20 13 5 2 37–13 +24 44
2. Manchester United 21 12 5 4 37–27 +10 41
3. Leicester City 20 12 3 5 36–22 +14 39
4. Liverpool 20 10 7 3 40–23 +17 37
5. West Ham 20 10 5 5 30–24 +6 35
6. Tottenham 19 9 6 4 34–20 +14 33
7. Everton 19 10 3 6 29–24 +5 33
8. Aston Villa 19 10 2 7 34–21 +13 32
9. Arsenal 21 9 4 8 26–20 +6 31
10. Chelsea 20 8 6 6 33–23 +10 30
11. Southampton 20 8 5 7 27–25 +2 29
12. Leeds United 19 8 2 9 32–35 –3 26
13. Crystal Palace 21 7 5 9 25–36 –11 26
14. Wolverhampton 21 6 5 10 21–30 –9 23
15. Burnley 19 6 4 9 13–24 –11 22
16. Newcastle 21 6 4 11 21–34 –13 22
17. Brighton & Hove Albion 20 3 9 8 22–29 –7 18
18. Fulham 20 2 8 10 17–29 –12 14
19. West Brom 21 2 6 13 17–50 –33 12
20. Sheffield United 21 2 2 17 12–34 –22 8
Legfrissebb hírek

Kerkez Milosék első perces góllal győzték le a Fulhamet

Angol labdarúgás
2025.04.14. 22:54

Még jobb lehet a Liverpool a csapatkapitány szerint

Angol labdarúgás
2025.04.14. 18:19

A hátralévő négy meccsen is Tóth Balázs védi a Blackburn kapuját

Angol labdarúgás
2025.04.14. 17:15

Arne Slot: Nem érdekel, hol leszünk bajnokok

Angol labdarúgás
2025.04.14. 11:31

Barnes duplázott, a Newcastle néggyel küldte haza a Manchester Unitedet

Angol labdarúgás
2025.04.13. 19:28

A Chelsea-t az Ipswich, a Tottenhamet a Wolverhampton tréfálta meg

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:58

Belealudt a WHU elleni meccsbe a Liverpool, de Van Dijk kései góljával nyerni tudott

Angol labdarúgás
2025.04.13. 16:57

Kerkez lett a hónap legjobb játékosa a Bournemouthnál

Légiósok
2025.04.13. 13:22
Ezek is érdekelhetik