Atlétika: Kővágó második, a válogatott ötödik lett a csapat Eb-n

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.06.20. 20:02
Kővágó Zoltán 66.64 méterrel a második helyen végzett diszkoszvetésben, a válogatott pedig a 4x400-as férfi váltó sikerének köszönhetően az ötödik helyen zárta az atlétikai csapat Európa-bajnokság első osztályának küzdelmeit vasárnap a Puskás Ferenc Stadionban.
Az olimpiai ezüstérmes Kővágó az utolsó, azaz a negyedik sorozatig az élen állt, a pekingi aranyérmes észt Gerd Kanter azonban ekkor, esélyeshez méltóan 68.76 méterrel az élre ugrott, és megszerezte a győzelmet. Kővágónak még volt esélye javítani, ám a már feltámadó viharos szélben ez nem sikerült.A csapat az utolsó szám, a férfi 4x400-as váltó előtt a hollandok mögött a hatodik helyen állt. A két együttes egy futamba került, ahol két körön át a magyarok vezettek, az utolsó váltásnál azonban már a hollandok jelentős előnyre tettek szert. Deák-Nagy Marcell nagyszerű hajrával azonban az első helyre hozta be a csapatot, ami azt is jelentette, hogy a válogatott az ötödik helyen zárta a 12 országot felvonultató viadalt.
Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: országos csúccsal Eb-döntős a férfi váltónk

Atlétika
2024.06.11. 23:49
Ezek is érdekelhetik