Atlétika: a londoni hármasugróbajnok is indul a Gyulai-emlékversenyen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.08.14. 10:10
Pars Krisztián és az amerikai Sanya Richards-Ross után újabb olimpiai bajnok sportoló részvételét jelentették be a jövő hétfői Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíj szervezői: a vasárnap befejeződött londoni játékokon hármasugrásban aranyérmes Christian Taylor is ott lesz a Puskás Ferenc Stadionban.
A szervezők keddi tájékoztatása szerint az ingyenes rendezvényen további ötkarikás érmeseket is láthatnak majd a szurkolók, ugyanis a 110 gáton ezüstérmes amerikai Jason Richardson, illetve a 800-on bronzérmes, mindössze 17 éves kenyai Timothy Kitum is pályára lép.Az olimpiai és világbajnok atléták versengése után a Londonból hazatérő olimpiai érmes és pontszerző magyar sportolókkal is találkozhatnak, akik kilátogatnak augusztus 20-án a Puskás Ferenc Stadionba, mivel a hivatalos állami köszöntés a Gyulai István Memorial-Atlétikai Magyar Nagydíj keretein belül zajlik majd.
Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Pars Krisztián szögre akasztotta a kalapácsot

Atlétika
2025.01.11. 16:31

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Elvették az orosz futó londoni olimpián nyert ezüstérmét

Atlétika
2024.09.04. 12:50

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik