Atlétikai Eb: Szabó Barbarának nem voltak nagy céljai, kiesett

Vágólapra másolva!
2014.08.15. 12:40
A magasugró, Szabó Barbara nem jutott be a döntőbe a zürichi atlétikai Európa-bajnokságon pénteken.

A 24 éves versenyző 1.75 méteren kezdett, ezt és az 1.80-at elsőre, az 1.85-öt másodikra vitte. Az 1.89-en viszont mindhárom kísérlete érvénytelen volt.

Mint később kiderült, az 1.85-tel bekerülhetett volna a döntőbe, amennyiben elsőre átugorja.

„Nem voltak nagy céljaim a mostani Eb-re, mert nagyon hosszú volt a szezon" – mondta az MTI-nek Szabó Barbara. – Négy éve Amerikában tanulok, s ott már nagyon korán elkezdődik az idény. Nem fizikailag, hanem mentálisan fáradtam el. Az 1.89 méter is bennem volt, ami biztos döntőt ért volna, de már nem sikerült, s az eső is bekavart” – tette hozzá.

A selejtező nagy hiányzója a kétszeres világbajnok Blanka Vlasic volt. A 2010-ben Eb-aranyérmes horvát magasugró térdíngyulladás miatt mondta le előző nap az indulást.

Legfrissebb hírek

Bátori Lilianna: Elképesztően inspiráló volt Mahucsihhal együtt versenyezni

Atlétika
2025.02.07. 13:53

Egyéni csúccsal ezüstérmes Udinében a magasugró Bátori Lilianna

Egyéb egyéni
2025.02.06. 21:40

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Népsport: Szentgáli Lajos nem fogadott szót

Népsport
2024.08.24. 10:56

Párizs 2024: kétséges a magasugrás olasz címvédőjének szereplése a döntőben

Párizs 2024
2024.08.10. 12:08
Ezek is érdekelhetik