Márton Anita: Ezen a szinten minden centiért vért kell izzadni

– Milyen hatással volt önre, amikor a jamaicai Danniel Thomas-Dodd két centivel túldobta az utolsó előtti körben?
– Próbáltam már az elejétől kezdve dobásról dobásra javítani, ám a harmadik kísérletnél sajnos kicsúszott a golyó a kezemből – mondta az ezüstéremmel záró súlylökő, Márton Anita. – De nem ijedtem meg akkor sem, amikor az ellenfelem két centivel megelőzött, csak azt váltotta ki belőlem, hogy az utolsó kis morzsát is összekapartam magamban. Tudtam, hogy képes vagyok tizenkilenc méter felett lökni, és nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy világbajnoki érmet szerezzek.

– Két legnagyobb riválisa, az új-zélandi Valerie Adams és a német ­Christina Schwanitz nem indult. Az ő távollétükben nem volt olyan érzés önben, hogy most vagy soha?
– Remélem, azért nem ezen múlt, és nem is éreztem ilyesmit. Már csak azért sem, mert úgy vagyok vele, hogy mindig az a legerősebb mezőny, amely éppen összejön. Rióban jobb voltam a kínai Kung Li-csiaónál, aki most nyert, és az olimpiai bajnok Michelle Cartert is győztem már le. Ellenük bármi lehetett volna Londonban is.

– A győztes kínai Kungot most le lehetett volna győzni?
– Bár tudom, az egyéni csúcsa jobb, mint az enyém, és most is elég stabil volt, de meg lehetett volna fogni. Sokáig csak 19.35-tel vezetett, amelyet az utolsó körben túldobtam, s végül 19.94-gyel nyert, amelyhez meg közel vagyok. Jobb időben lett volna esélyem befogni.

– Meglepte, hogy az önnél jobb idei eredménnyel érkező két amerikai, Raven Saunders és Daniella Bunch is gyengén szerepelt?
– Nem ismerem őket annyira, ám bevallom, kicsit értetlenül állok a dolog előtt, mint mindig, amikor valaki a semmiből tűnik fel, dob egy nagyot, aztán annyi… Főleg egy olyan világversenyen, amelyen elvileg csúcsormában kellene lennie mindenkinek. De annyira egyébként nem lepett meg, láttam már ilyet máskor is. Sokkal értékesebbnek tartom az olyan karriert, mint Kung Li-csiaóé vagy Michelle Carteré, ők hosszú évek óta stabilan magas szintet hoznak. Azonban az is igaz, hogy mindenki foghat ki rossz napot.

– Mi volt az a technikai hiba a döntőben, amelyet ki kellett javítaniuk?
– A bal kezemet túlzottan eltartottam, emiatt a forgás végén nem tudtam ideális pozícióba kerülni a dobás előtt. Nagyon nem mindegy, mekkora távon tudom a kezemmel végigkísérni a golyót.

– Tényleg mindig a kivetítőn nézték vissza?
– Igen. Laci bácsi is mondta a dobások között, én is éreztem, de nagyon jó volt látni és elemezni a hibát. Sokat segített.

– Mi lehet az oka annak, hogy az utolsó dobásai ennyire jók?
– Ennek nyilván pszichológiai okai is vannak, mert mindig úgy állok neki, hogy már csak ez az egy lehetőségem van arra, hogy javítsak. Az utolsó dobás az utolsó. Azt szoktuk ilyenkor mondani, ha kell, kilépek, de a lehető leghosszabb távon kísérem végig a golyót. Két-három héttel a főverseny előtt már szoktuk is gyakorolni, akkor már az eredmény is fontos, és törekszünk arra, hogy az utolsó dobások legyenek a legjobbak. Ez általában sikerülni is szokott, így mondhatom, tudatos munka eredménye, hogy a végén így tudok teljesíteni.

– Azért bánja, hogy nem lett meg a húsz méter?
– Igen, kicsit bánom, mert mostanra éleztük ki a csúcsformát, és éreztem magamon, hogy egyáltalán nem lehetetlen. Az edzéseredményeim nagyon jók voltak, jobbak, mint a tavalyi olimpia előtt. De el kell fogadnom az időjárási körülményeket, amelyek nem kedveztek nekem. Ha a selejtezőt folytatjuk, meglehetett volna a húsz méter. Elsőre 18.76-ot löktem, és éreztem, ha még lenne öt kísérletem, sikerül.

– Akkor meglesz?
– Ezen a szinten már nehéz fejlődni, és minden centiért vért kell izzadni. Idén már nagyon stabilan löktem tizenkilenc méter felett, és nem aggódom, van még rá lehetőségem, hogy elérjem a húszat is. A világbajnokság után természetszerűleg egy kisebb visszaesés következik, de akkor legfeljebb jövőre.

– A legfontosabb cél idén a világbajnoki érem volt, így minden lehetséges világversenyen dobogóra állt már. Mi a következő lépés?
– Mindig van min javítani. Például a 19.87-es országos csúcsomon, és az érmeimet is lehet még fényesíteni. Európa-bajnokságon és fedett pályás világbajnokságon is ezüstöm van, a fedett pályás Európa-bajnokságon pedig az ösztönöz, hogy újra megvédjem a bajnoki címemet. És persze ott van a 2020-as tokiói olimpia, egyelőre addig tekintünk előre.

– Már gyakorol a diszkoszvetésre? Pénteken selejtező…
– Mivel a világbajnokság előtt csak a súlylökésre koncentráltunk, külön nem készültünk a diszkoszra, és nem is engedhettük volna meg magunknak. Ösztönből fogok dobni, mint egyébként diszkosszal szoktam. Olyan ez nekem, mint a biciklizés, a véremben van, egyszer megtanultam, és nem tudom elfelejteni.

– Mivel lenne elégedett?
– Különösebb célom nincs, örülök, hogy meghívtak, és ha már így alakult, kihasználom. Mondjuk, dobjak érvényeset és jót. Amiért Londonba jöttem, az már úgyis megvan.