Atlétika: kizárták a félmaratoni győztesét, mert a 10 km-re nevezett

Vágólapra másolva!
2021.09.21. 12:09
Kizárták a félmaratoni futóverseny győztesét Bristolban, mert csak a tíz kilométeres távra nevezett – írja az MTI.


Omar Ahmed 10 km-en a nevesebb futók közé tartozik, éppen ezért nevezett az idei Bristol 10K viadalra. Azonban ezzel egyidőben rendezték a Bristol Great Run félmaratont is, amelynek az útvonala átfedésben volt a tíz kilométeresekével.
Omar Ahmed 10 km-en a nevesebb futók közé tartozik, éppen ezért nevezett az idei Bristol 10K viadalra. Azonban ezzel egyidőben rendezték a Bristol Great Run félmaratont is, amelynek az útvonala átfedésben volt a tíz kilométeresekével.

A 24 éves atléta az egyik elágazásnál rossz irányba haladt tovább, így áttért a hosszabb útvonalra, majd remek idővel (1:03:08 óra), egyéni csúccsal, győztesként ért célba a 21.09 kilométeren. A verseny után azonban a szervezőknek ki kellett zárniuk a brit futót, mert nem abban a számban diadalmaskodott, amelyre eredetileg nevezve volt.

„A szabály az szabály, és ennek értelmében diszkvalifikálnunk kellett Omart” – nyilatkozott Paul Foster, a szervező The Great Run Company ügyvezető igazgatója a BBC-nek.

A félmaratont így végül a másodikként célba érő Chris Thompson nyerte, aki három és fél perccel Ahmed után futott be. A két eseményt általában különböző időpontokban rendezik a szervezők, a koronavírus-járvány miatt tavaly mind a két rendezvény elmaradt.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
nso_uj_cikk_embed
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Hatalmasat javított Kiplimo a félmaratoni táv világrekordján

Atlétika
2025.02.16. 12:51

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Kejelcha megdöntötte a férfi félmaratoni világrekordját Valenciában

Atlétika
2024.10.27. 12:37

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Több mint 13 ezren futnak vasárnap a 39. Wizz Air Budapest Félmaratonon

Atlétika
2024.09.06. 11:28

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Két hét múlva több mint tízezren futnak Budapesten

Atlétika
2024.08.25. 14:18
Ezek is érdekelhetik